Szalmonellafertőzés okozta a hajdúsámsoni gyerekek tömeges megbetegedését

Egészségügy - 2019-09-23

Szalmonellafertőzés okozta a hajdúsámsoni gyerekek tömeges megbetegedését. A Debreceni Egyetem klinikai központjában elvégzett laboratóriumi vizsgálatok igazolták a szalmonellafertőzést. A klinikai központban és a Kenézy Gyula egyetemi kórházban csütörtök óta 75 beteget láttak el, közülük 11-en már hazamehettek. A gyermekgyógyászati klinikán jelenleg 41 gyerek van, az egyetemi kórházban 16 gyereket ápolnak. Az elmúlt 24 órában 7 felnőtt is érkezett az infektológiára, senki nincs súlyos, életveszélyes állapotban.

Korábbi sajtóértesülések szerint a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai lettek tömegesen rosszul. A hajdú-bihari kormányhivatal azonnal étel- és tisztasági, illetve járványügyi diagnosztikai vizsgálatokat rendelt el az ügyben.


A szalmonella-megbetegedések száma Magyarországon (1996-2018

Az iskola épületét fertőtlenítették. A tömeges megbetegedés miatt nem rendeltek el iskolaszünetet, a konyha is működik - jelezte a sajtónak Bujdosó Tibor iskolaigazgató.