Tragikus és tarthatatlan az egészségügy helyzete

Egészségügy - 2009-08-10

 Mikola István korábbi sajtótájékoztatóján elhangzottakra emlékeztetve megengedhetetlennek nevezte, hogy a progresszív ellátás csúcsintézményeiben - egyetemi klinikákon, országos intézményekben - területi ellátási kötelezettséget tartsunk fent.

A politikus akkor arra kérte a kormányzatot, hogy a csúcsintézményeknek, a progresszív ellátás csúcsainak, a területi ellátási kötelezettségeit, és a teljesítményvolumen-korlátot és a várólistákat azonnal szüntesse meg.

 

Kiemelte: az ellátás biztonságának a fenntartása a kormányzat és annak az egészségügyi ágazata, és azon belül a miniszter egyszemélyi felelőssége. Mikola István felhívta a figyelmet arra, hogy a 2010. évi költségvetés irányelvei között szerepel többek között az is, hogy a bázist képező 2009. évi várható teljesítés figyelembe vétele mellett a kiadáscsökkentő intézkedések hatásait is érvényesíteni kell. Mindez azt jelenti: a 2010. éves költségvetést a kormány úgy fogja, úgy kell elkészítenie, hogy ezt a nyomorúságos 2009. évet veszi bázisként figyelembe, és erre még ráteszi a kiadáscsökkentő intézkedéseknek a hatásait.

 

Mikola István azt követelte a kormányzattól, hogy a költségvetés tervezésekor szüntesse meg a működtetési források reálértékben történő csökkenését, és számoljon azzal, hogy az egészségügy fenntarthatósága szempontjából legalább 20 százalék forrástöbbletet kell biztosítania az intézményrendszernek.

 

A Fidesz egészségügyi szakpolitikusa egyúttal rámutatott arra is, a kormányzattól semmilyen érdemi reagálás nem érkezett a felvetésekre. Mint folytatta, a sajtó mai híre szerint tovább romlott az egészségügy helyzete. A világgazdaság mai számában az írja, a társadalombiztosítási alapok 134 milliárd forintos deficitet halmoztak fel augusztus elejére, a tervezett 5,2 milliárdos deficittel szemben. Az elfogadott költségvetési törvényben 8,9 milliárd forintos éves hiány szerepel a tb-alapoknál, ez az összeg azonban a kormányzati előrejelzésekben már 157,1 milliárd forintra emelkedett. Ugyanakkor a két alapnál már július végére 134 milliárdos hiány halmozódott fel. A háttérben az áll, hogy a bevételek az előző évhez képest közel 80 milliárddal zsugorodtak, miközben a kiadások 75 milliárd forinttal megemelkedtek.

 

"Drámai és tarthatatlan a helyzet" - szögezte le Mikola István, kiemelve: nemhogy a költségvetési egyensúlyt nem tudták megteremteni, de mára a betegellátás is veszélybe került Magyarországon. Leállítják a műtőket, nem a legkorszerűbb gyógyászati eljárásokat alkalmazzák, és visszafogják a kórházi étkeztetést - sorolta a következményeket a honatya. Mikola rámutatott: egyre több egészségügyi intézményvezető hívja fel a figyelmet arra, ez így tovább nem tartható. Mint folytatta, a kormánynak azonnal el kell kezdenie a tárgyalásokat, és érdemi párbeszédet kell folytatnia az egészségügyi ellátás minden résztvevőjével. Hozzátette, hogy ennek van egy működő fóruma, a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal, amelynek az említett szervezetek a tagjai, azonban - tette hozzá - többen, így a kormánypártok is bojkottálják a részvételt.

 

(fidesz.hu)