Hemzsegnek az ágyi poloskák az ápoltak körül.

Egészségügy - 2023-10-22

Újabb pszichiátriai intézetről derült ki, hogy hemzsegnek az ágyi poloskák az ápoltak körül.

A kiskunhalasi pszichiátriai otthon 2-6 ágyas szobáiban évek óta kínozzák a vérszívók az ápoltakat, mégsem történnek érdemi lépések a kiirtásukra. Egy emberjogi szervezet most bejelentést tett a hatóságokhoz.

Hathatós lépések ez idáig nem történtek,

Nemrég még a szentgotthárdi otthonban nyüzsgő ágyi poloskák álltak a figyelem kereszttüzében, most pedig kiderült, Kiskunhalason évek óta fennáll ugyanez a helyzet. A veszélyt nem csupán az jelenti, hogy a kártevők az otthon lakóit gyötrik: a dolgozók ruházatukkal óhatatlanul kihurcolhatják őket az intézetből. A pszichiátriai otthon fél tucat osztályán tenyésznek a rovarok, de hathatós lépések ez idáig nem történtek, hogy a lakókat – akiknek többsége itt éli le az életét – megszabadítsák tőlük

Nem ez az első alkalom, hogy a kiskunhalasi pszichiátriai otthonban hátrány éri a bentlakókat. Nemrég az otthon egyik nőlakója lítiumkezelés után halálozott el; tíz évvel ezelőtt pedig ugyanebből az otthonból szabadult el az országos botrány, amikor kiderült: egyes ápolók durván megalázták a gondjaikra bízott ápoltakat, sőt homoszexuális erőszak is történt a falakon belül.

Egy pszichiátriákon történő jogsértések feltárására szakosodott emberjogi szervezet most a kezeletlen poloskainvázió miatt is bejelentést tett a hatóságokhoz.

Kiadó: Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért Közép-Kelet-Európa Alapítvány