Egészségügy

Eredmények megjelenítése 1161-től 1180-ig 1268 találatból.

Visszakapott egy kis keretet a Kenézy

Egészségügy - 2007-08-14

Havonta 300-al több fekvő beteget láthat el a Kenézy Gyula Kórház. Erről született megállapodás az intézmény és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár között. Mint arról többször beszámoltunk, korábban a Kenézy kórházban országosan is egyedülálló módon 40 százalékkal csökkentette az ágyszámokat az egészségügyi tárca.

A hálapénz megszüntetése az orvostársadalom érdeke

Egészségügy - 2007-08-10

A hálapénz korrupció, megszűnésében az orvosok jobban érdekeltek, mint a hatalom - jelentette ki Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke a Klubrádió Kontra című műsorában csütörtök este. Mint mondta, a hálapénz az orvoskar jó részéhez eleve nem juthat el, akihez pedig igen, azoknak túlnyomó részben nem a vagyonosodásukat, hanem fizetéskiegészítésüket szolgálja.

Vizsgálat egy Hungaroring környéki büfében történt ételmérgezés miatt

Egészségügy - 2007-08-06

Vizsgálatot indított az országos tiszti főorvos azt követően, hogy egy Hungaroring környéki büfé vendégei közül legalább 12-en kórházba kerültek. Falus Ferenc az MTI-vel vasárnap azt közölte, tudomása szerint ételmérgezés miatt 11 felnőttet és egy gyereket szállítottak kórházba.

91 tb-támogatott gyógyszer ára csökkent augusztustól

Egészségügy - 2007-08-02

Augusztus elsejétől 91 társadalombiztosítás által támogatott gyógyszer ára csökkent átlagosan 10 százalékkal - tájékoztatta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Gyurcsány: nem érinti az egészségügyi reformot, ha eltörölnék a vizitdíjat

Egészségügy - 2007-07-26

Sem a felsőoktatási felvételi rendszert, sem az egészségügyi reformot nem érinti, ha a népszavazáson úgy döntenének az emberek, hogy ne legyen tandíj, vizitdíj és kórházi napidíj - mondta Gyurcsány Ferenc a TV2 Tények Este című műsorában szerdán. Az egészségügy átalakítása kapcsán a miniszterelnök elmondta, 2007-ben annyiba kerülhet az egészségügy, amennyit a kabinet a költségvetésben tervezett.

Génmanipuláció helyett valódi esélyegyenlőséget

Egészségügy - 2007-07-06

A Nők a Médiában Egyesület arra kéri a nagyobbik kormánypártot, hogy a magyar demográfiai problémákat ne etikai és emberi jogi szempontból kétséges, az európai gyakorlattal ellenkező, és a - Magyarország által a 2002. évi VI. törvénnyel ratifikált – Oviedói Egyezménybe ütköző törvénnyel, hanem a társadalmi nemek esélyegyenlőségének javításával próbálja orvosolni.

Létszámleépítés a szentesi súlyponti kórházban

Egészségügy - 2007-07-05

A szentesi súlyponti kórházban napokon belül kezdődik a létszámleépítés, év végégig azonban még mindenkinek lesz jövedelme - írta csütörtökön a Délmagyarország. A megyei önkormányzat által kijelölt biztos, Weisz Péter a lapnak nyilatkozva leszögezte: decemberig mindenkinek marad állása a felmentési idő és a végkielégítések miatt.

Megjelentek az első parlagfűpollenek a levegőben

Egészségügy - 2007-07-04

Megjelentek az első parlagfűpollenek a levegőben, s lehet, hogy Magyarország déli részén már a jövő héten légköbméterenként tíz fölé emelkedik az allergén virágporszemek száma, ami az igen érzékenyeknél tüneteket válthat ki - közölte Juhász Miklós aerobiológus szerdán.

Módosulnak a vizitdíj-szabályok: bővül a mentességi kör

Egészségügy - 2007-07-01

Mától részben változnak a vizitdíj fizetésének szabályai; egyes munkakörökben dolgozók mentesülnek a díjfizetés alól, bizonyos ellátási formák igénybevételénél azonban többet kell majd fizetni.

Horváth Ágnes: 5-7 biztosítóban gondolkodik a koalíció

Egészségügy - 2007-06-29

Horváth Ágnes szerint a most megfogalmazott és biztosító társaságok elé tárt javaslat kompromisszum eredménye, jelenleg szabályozott számú, öt-hét biztosítóban gondolkodnak, a biztosítók profitjára nincs garancia.

A tanácstalan helikopter

Egészségügy - 2007-06-24

2007. június 5-ét írtunk. 35 napja működtek kórházaink az új struktúrában. Április elseje óta számtalan levelet írtam valamennyi illetékesnek azzal kapcsolatban, hogy nem jó az ún. területi ellátási kötelezettség rendszere, mely arról szól, hogy milyen betegség esetén melyik település melyik egészségügyi intézménye illetékes. (Korábban ezt biztosan lehetett tudni.)

Robotok segítik a munkát a leendő Állami Egészségügyi Központban

Egészségügy - 2007-06-09

"Robot indul, automatikus áruszállítás, kérjük az utat szabadon hagyni" - "mondja" a beszélő, tájékozódó, liftet hívó robot, amelyből több is segíti a munkát a július 1-jétől működő Állami Egészségügyi Központban (ÁEK). A leginkább a bobhoz hasonlító szerkezetek ebédet visznek az osztályokra, elszállítják a szennyest vagy steril eszközöket visznek a műtőkhöz.

Tízmillió forint egy félrekezelt bokáért

Egészségügy - 2007-06-04

A Pécsi Ítélőtábla jogerősen tízmillió forint kártérítést ítélt meg a napokban egy baranyai fiúnak és családjának, miután a gyermek egészséges bokája kórházi kezelés során károsodott - írja az Új Dunántúli Napló.

Fejleszteni kell az egészséginformációs rendszert

Egészségügy - 2007-06-01

A lakosság egészségi állapotának javítása és a hazai egészségügyi rendszer költséghatékonyságának növelése érdekében fejleszteni kell az egészséginformációs rendszert Magyarországon - olvasható abban az összegzésben, amely a Tárki Egészség Tudásközpont és a Központi Statisztikai Hivatal közös szervezésében megtartott tanácskozásról készült.

12. alkalommal: Nephrológiai napok Debrecenben

Egészségügy - 2007-05-30

A veseelégtelenség önálló szív- és érrendszeri rizikófaktor - jelentette ki Kárpáti István, a Magyar Nephrológiai Társaság főtitkára szerdán a XII. Debreceni Nephrológiai Napok keretében tartott sajtótájékoztatón, aki emlékeztetett arra, hogy ma Magyarországon körülbelül 10 ezer beteg szorul dialízisre, vagy él átültetett vesével. Ugyanakkor új kihívás a szakma előtt a vesepótló kezelések mellett a betegség korai felismerése.

Sikeres az  őssejt-kezelés Debrecenben

Egészségügy - 2007-05-30

Már a századik betegen hajtottak végre csontvelői vérképzősejtes transzplantációt a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma (DEOEC) II. számú belgyógyászati klinikájának őssejt-transzplantációs központjában - közölte Udvardy Miklós professzor szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a transzplantáció után tartós javulás következett be a páciensek állapotán.

Kétszáz fős újabb leépítés a Kenézy kórházban

Egészségügy - 2007-05-29

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése május 31-én tárgyalja - egyéb napirendi pontok mellett - a Kenézy Gyula Kórház-Rendelőintézet működéséhez kapcsolódó döntéseket. Ha a közgyűlés elfogadja az előterjesztést, többek között 29 orvos, 48 egészségügyi szakdolgozó, 76 fizikai dolgozó munkaviszonya fog megszűnni.

Meghalt egy kismama Pécsett, az orvos és az asszisztens is érintett lehet

Egészségügy - 2007-05-29

Orvost és asszisztenst gyanúsít a rendőrség egy terhes asszony rendkívüli halálával kapcsolatban Pécsett - tájékoztatta a baranyai rendőr-főkapitányság az MTI-t kedden. Az orvos szakértői vélemény szerint bár az anya halála és az őt kezelő egészségügyi személyzet tevékenysége között nem állt fenn ok-okozati összefüggés, de bizonyítható, hogy az orvos és az asszisztens is megszegte az egészségügyi törvény számos rendelkezését.

Csoportos létszámleépítés a nyíregyházi kórházban

Egészségügy - 2007-05-29
Százhatvan dolgozót érintő csoportos létszámleépítést rendelt el a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórházban az intézményfenntartó Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Közgyűlés; a testület egyhangú szavazással hozta meg döntését.

Karsai: a betegek a gyógyszertárakon keresztül szeretnének inzulin pumpához jutni

Egészségügy - 2007-05-22

Azok a cukorbetegek, akik jelenleg is inzulin pumpa segítségével kapják gyógyszerüket azt szeretnék, ha a gyógyszertárakon keresztül, illetve közgyógyellátás alapján kaphassanak ellátást - tájékoztatta az MTI-t Karsai József szocialista párti országgyűlési képviselő. A politikus korábban sajtótájékoztatót is tartott azért, mert szerinte visszásságok fordultak elő ezeknek a berendezéseknek a forgalmazásánál.