Az Európai Unió döntött Görögország és ezzel együtt az eurózóna megsegítéséről. Ugyanakkor a Financial Times kolumnistája szerint ezzel csak egy kis időt nyert a közösség és a valódi problémákat nem oldotta meg. A létét fenyegető veszély hatására az EU bizonyította, hogy képes lépéseket tenni, ha szükséges.
Az Amerikai Egyesült Államok alelnöke, Joe Biden tegnap beszédet tartott az Európai Parlament ünnepélyes ülésén Brüsszelben. Az EU washingtoni képviseletének megnyitása csak a kezdet egy új kapcsolatrendszer kiépítéséhez - szögezte le az alelnök
"Nagy örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy egy európai civil szervezet, amely tíz ország szakértőiből és újságíróiból áll, Magyarország erőfeszítéseit ilyen kedvezően értékelte. Ez az előző agrárkormányzat elvitathatatlan eredménye, valamint sikeres európai integrációnk egyik mutatója" - mondta Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője, az EP Mezőgazdasági Bizottságának tagja, a farmsudsidy.org civil szervezet agrártámogatásokról közzétett elemzése kapcsán.
Az Európai Parlament elfogadta a ház 2008-as zárszámadásáról szóló jelentést, Herczog Edit szocialista EP képviselő szóbeli módosító indítványával. A korábbi javaslat szerint a vezető beosztásban tevékenykedő apparátus kinevezésénél a tagok tapasztalata, korábbi érdemei valamint vezetői képességei a kiválasztásnál döntő fontosságúak legyenek.
Példátlan lépésre szánja el magát Görögország megmentése érdekében az Európai Központi Bank: hatályon kívül helyezi azt az eddigi szabályát, hogy kizárólag kielégítő hitelbesorolással rendelkező államkötvényeket fogad el fedezetként.Az EKB különleges státusz alá helyezi Görögországot.
Vasárnap este akorábban elhatározott görög mentőcsomag utolsó elemeit is tisztázták brüsszeli ülésükön az eurózóna pénzügyminiszterei. Többek között kiderült, hogy a csomag végső nagysága 110 milliárd euró lesz.
Az IMF további 5-10 milliárd euró pótlólagos támogatást adhat Görögországnak - számolt be a nevének elhallgatását kérő görög forrás a Dow Jones Newswiresnak.A hírügynökség szerint az eddigi - összesen 45 milliárd eurós - támogatást 5-10 milliárddal fejelheti meg a Nemzetközi Valutaalap.
Ha egy vásárló hét munkanapon belül eláll egy postai kiszállítással járó (távolsági) szerződéstől, akkor a rendelését felvevő cégnek a kifizetett teljes összeget meg kell térítenie – mondta ki az Európai Bíróság.
Az athéni kormány által várt 12,7 százaléknál is magasabb, 13,6 százalékos volt tavaly a görög államháztartás GDP-arányos hiánya.
Az Eurostat által frissen közzétett adatokból kiderül, hogy ez a második legrosszabb eredmény volt az uniós tagállamok között. A negatív listavezető Írország volt, 14,3 százalékos deficittel.
Az Európai Bizottság olyan rendeletet fogadott el, amely csoportmentességet ad a gyártók és a forgalmazók között a termékek és szolgáltatások értékesítéséről létrejött megállapodásoknak. A rendelet és az azt kísérő iránymutatás figyelembe veszik az Internet elmúlt tíz év alatt végbement fejlődését.
Az eurózóna februárban kilépett a kereskedelmi deficitből, miután az export mértéke jelentős meghaladta az importot.A napokban közölt hivatalos adatok szerint az eurózóna 2,6 milliárd eurós kereskedelmi többletet mutatott fel februárban.
Május 7-től adhatók be a pályázatok az új telephely-fejlesztési kiírásra a régiókban. További jó hír a kis- és középvállalkozások számára, hogy az idén már építőipari cégek is igényelhetnek európai uniós forrást a konstrukció keretében. Az előirányzott keret ezúttal is 17 milliárd forint, ebből mintegy 300 projekt támogatható.
Az Eurostat közzétett felülvizsgált adatai alapján a februári 0,9 százalék után márciusban 1,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az euróövezetben az egy évvel korábbihoz képest, míg az előzetes adatok 1,5 százalékkal számoltak. Egy évvel korábban az inflációs ráta 0,6 százalék volt.
Anyagi támogatást adna az EU a fiataloknak, a 65 éven felülieknek, a mozgásukban korlátozottaknak és az alacsony jövedelműeknek ahhoz, hogy a üdülni mehessenek a turisztikai holtszezonban.
Görögország a további tárgyalásokkal kapcsolatos kérelmet nyújtott be az euróövezet tagországaihoz és a Nemzetközi Valutaalaphoz. Az athéni pénzügyminisztérium szerint a kérelem nem azt jelenti, hogy Görögország pénzt vesz igénybe.
Az új kormánynak mielőbb tárgyalásokat kell kezdenie a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval a készenlétihitel-megállapodás módosításáról vagy egy új programról – jelentette ki Martonyi János a Reutersnek adott interjújában. A külügyminiszter-jelölt emlékeztetett, a megállapodás októberben jár le, és az új vagy módosított programnak a Fidesz gazdasági élénkítéssel kapcsolatos céljaira is tekintettel kell lennie.
A határokon átívelő makrorégiók – akár a Duna mentén, akár a balti térségben vagy az Alpok környezetében – aligha kaphatnak saját forrást az Európai Uniótól. Johannes Hahn, az EU regionális biztosa egy makrorégiókról tartott brüsszeli konferencián ezzel a kijelentésével igyekezett lehűteni azokat a reményeket, amelyeken felbuzdulva a 2014-től induló új uniós költségvetési időszaktól már-már külön alap létrehozásában reménykednek egyes, több országon átívelő projektek résztvevői.
Élénk vita folyik az Európai Parlament frakciói, illetve az Európai Bizottság (EB) között arról, miként módosítsák a késedelmes fizetésekre vonatkozó, 2000-ben hatályba lépett uniós irányelvet. Miközben Brüsszel csak az állami tulajdonú megrendelőket sújtaná pénzbüntetéssel, az EP-képviselők többsége a késve teljesítő magáncégek esetében is növelné a késedelmi kamatot.
Akár 50 milliárd euró bevételt is hozhatna évente az EU-ban tervezett bankadó – számítja az Európai Bizottság. A brüsszeli testület szakértői tegnap tették közzé az „innovatív finanszírozási módokra” vonatkozó munkaanyagukat, amelyet április 16–17-i ülésükön vitatnak meg a tagállamok pénzügyminiszterei.
A gazdasági válság és az azzal járó szociális következmények kezelését tartja legfontosabb feladatának az Európai Bizottság - derül ki az Európai Unió végrehajtó testületének Brüsszelben most közzétett munkatervéből. A bizottsági elgondolásokat a szocialisták nemes egyszerűséggel máris "munkahely megszüntető programnak" minősítették.