Az Európai Bizottság tetemes bírságot szabott ki több európai söripari cégre, mert Hollandiában összehangolt akcióval emelték az árakat, és felosztották maguk között a piacot. A versenypolitikai EU-biztos figyelmeztetett: a jövőben a bizottság még szigorúbb lesz.
Az Európai Unió 2008-tól hatályba lépő bányászati irányelve megakadályozhatja a tervezett verespataki aranybánya-beruházást. Erről Hegyi Gyula, az Európai Parlament (EP) szocialista képviselője beszélt Budapesten sajtótájékoztatón.
A német uniós elnökség legjobb szándéka és minden kompromisszumkészsége ellenére tekintélyes európai politikusok között egyre élesebb viták alakultak ki az elmúlt hétvégi, jubileumi csúcsértekezleten elfogadott Berlini Nyilatkozat értelmezését és a hogyan tovább kérdését illetően.
Az EU importjában a vezető helyet az Egyesült Államoktól tavaly átvette Kína, valamikor már az év közepe felé. Brüsszeli adatok szerint ugyanis az uniós államok kínai behozatala a múlt évben 21 százalékkal növekedett, miközben amerikai importja mindössze 8 százalékkal.
Véget vetne a benzinturizmusnak, s ezzel jelentősen csökkentené a környezeti ártalmakat az Európai Bizottság egyik most ismertetett javaslata, amely az üzemanyagra kirótt fogyasztási adót tekinti a helyzet kulcsának.
Sürgetőnek tartották az Európai Unió központi intézményeinek vezetői kedden, hogy az EU-tagországok előrelépjenek az uniós alkotmányozás folyamatában, és a következő európai parlamenti választásra, 2009-re kirajzolódjon az alapszerződések továbbfejlesztése utáni intézményes helyzet.
Az Európai Unió régi tagállamai közül Görögországban és Spanyolországban sikerült 2002 és 2005 között a 60% alatti foglalkoztatási rátát emelni, Olaszországban viszont nem, így ebben az országban ugyanúgy 60% alatti volt a foglalkoztatás, mint az új tagállamok közül négyben, közöttük Magyarországon is - derül ki az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány által kiadott munkaerőpiaci tanulmánykötetből.
Magyarországon a naponta végzett, rendszeres ellenőrzések nem mutatnak újabb, madárinfluenzára utaló tüneteket - közölte csütörtökön Brüsszelben Süth Miklós országos főállatorvos. A magyar szakember az EU-tagállamok főállatorvosi értekezletén vett részt a belga fővárosban, s ezt követően nyilatkozott újságíróknak.
Nincsenek alapvető tartalmi vitái az Európai Bizottságnak és Magyarországnak a nemzeti fejlesztési stratégiát illetően, Brüsszelben a magyar helyzetjellemzést megalapozottnak nevezték - jelentette ki Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján, az uniós végrehajtó testületnél folytatott kétnapos tárgyalásait követően.
A kormány diszkriminál a 2007-es első uniós pályázat kiírásakor, és a korábban bejelentettnél jóval kedvezőtlenebb feltételeket ír elő a hazai kis- és középvállalkozások számára - közölte Surján László a KDNP európai parlamenti (EP) képviselője Budapesten.
Az Európai Unió tudomásul vette, teljes egészében elfogadta a madárinfluenza megjelenése miatt hozott magyar intézkedéseket, és azokon kívül semmilyen lépést nem rendelt el - erősítette meg Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter hétfő esti brüsszeli sajtótájékoztatóján, az európai uniós agrárminiszterek tanácskozását követően.
A német uniós elnökség bel- és igazságügyi prioritásairól kezdtek tanácskozást vasárnap késő délután Drezdában az Európai Unió tagállamainak felelős miniszterei. Az úgynevezett informális - azaz a hivatalosnál kötetlenebb - találkozó kapcsán Petrétei József magyar igazságügyi és rendészeti miniszter az MTI-t arról tájékoztatta: a napirenden szerepel a prümi szerződés uniós szintre emelése.