Béremelésre és egy sor további lépésre van szükség Németország részéről az Európai Unió gazdaságának beindításához - mondta Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért, és társadalmi összetartozásért felelős európai uniós biztos a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban megjelent interjúban.
Tovább csökkent, ötéves mélypontra esett júliusban az euróövezeti és az uniós fogyasztói árindex - közölte csütörtökön az Európai Uniós statisztikai intézete, az Eurostat. Júliusban 0,4 százalékra csökkent a fogyasztói árak éves emelkedésének mértéke az euróövezetben a júniusi 0,5 százalékról. Az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak júliusban az euróövezetben.
Az Oroszország elleni szankciók éves szinten 80 millió euró veszteséget jelentenek a magyar mezőgazdasági exportnak - írta Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter egy szerdai Twitter-bejegyzésében, hozzátéve: európai uniós kompenzációra van szükség.
Hatályba lépett augusztus 1-jén, pénteken az Európa Tanács (ET) úgynevezett Isztambuli Egyezménye, amelynek célja a nők ellen irányuló erőszak minden formájának felszámolása.Az egyezmény hatálybalépésének feltétele az volt, hogy legalább 10 aláíró országnak, köztük a 47 tagállamot számláló Európa Tanács legalább nyolc tagállamának ratifikálnia kellett a dokumentumot.
- Több mint 1,8 milliárd euró - 582 milliárd forint - kártérítés megfizetésére kötelezte csütörtöki döntésével az orosz államot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága a Yukos (Jukosz) olajvállalat által indított perben. A bíróság már 2011-ben megállapította, hogy Oroszország megsértette a cég magántulajdonhoz és jogorvoslathoz való jogát. Eredeti beadványában a Yukos ezért 81 milliárd euró kártérítést követelt, ám a bírák a vállalat több panaszát elutasították.
Az eddig meghirdetett 1,9 millió euró mellé több mint még egyszer ennyi, kétmillió euró támogatás odaítéléséről döntött szerdán az Európai Bizottság az afrikai Ebola-járvány megfékezésére.
A pénzzel az EU a járvány terjedésének megfékezését szeretné elősegíteni, valamint a közvetlenül érintettek azonnali egészségügyi ellátását akarja javítani.
"A szabad és sokszínű média a szabad társadalom alapja, a demokratikus hagyomány biztosítéka. A magyarországi "reklámadó" azt mutatja, hogy továbbra is nagy veszélyben van" - olvasható a liberális holland politikus internetes naplójában.
Németországban panaszt nyújtott be nyújtott be az alkotmánybírósághoz egy csoport közgazdászprofesszor a bankunió ellen. A Welt am Sonntag című vasárnapi lap beszámolója szerint az öt professzor a bankunió egyik fő eleme, az euróövezet 120 vezető bankjának tevékenységét az idén novembertől kezdve ellenőrző Egységes Felügyeleti Mechanizmus (SSM) miatt nyújtott be alkotmányjogi panaszt
Egyre több európai gondolja úgy, hogy a válság nehezén már túl van - idézte az Európai Bizottság pénteki közleménye a 2014-es tavaszi Eurobarométert.Az Európai Unió által félévente elvégzett közvélemény-kutatás legújabb eredményei azt mutatják, hogy az európai lakosság 24 százaléka szerint a gazdasági helyzet a következő 12 hónapban javulni fog, közel háromnegyedük pedig nem számít negatív tendenciára.
Megválasztotta kedden Strasbourgban az Európai Parlament (EP) Jean-Claude Juncker néppárti politikust, volt luxemburgi miniszterelnököt az elkövetkező öt évre az Európai Bizottság elnökének.
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a múlt héten az Európai Bizottság az e-útdíjrendszer kialakításának módja valamint több irányelv nem megfelelő átültetése miatt, emellett pedig a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvényt is összeegyeztethetetlennek tartja a bizottság az uniós joggal - derül ki az Európai Bizottság honlapjára kedden feltöltött adatokból.
- Az európai növekedés és munkahelyteremtés előmozdítása érdekében háromszáz milliárd eurós befektetési programot szorgalmazott Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökjelölt kedden Strasbourgban az Európai Parlament (EP) ülésén.
Elfogadta hétfőn az Európai Unió szakminisztereit tömörítő tanács az egységes bankszanálási mechanizmusról szóló rendeletet.
A közös szanálási eljárás, a központosított döntéshozatal és az egységes bankszanálási alap lehetővé teszi majd, hogy az abban részt vevő országokban összehangolt és hatékony bankszanálási döntések szülessenek, a minimálisra szorítva a pénzügyi stabilitásra gyakorolt káros hatásokat, és csökkentve a bankok függőségét a tagállamok hitelbesorolásától
Az Európai Bizottság felszólította csütörtökön Magyarországot, hogy tartsa be a mobilfizetésre vonatkozó uniós jogszabályokat. A tagországgal szembeni kötelezettségszegési eljárások júliusi csomagjában a brüsszeli végrehajtó testület ezen túlmenően - 17 másik tagállammal együtt - Magyarországot is sürgette, hogy tegyen lépéseket a közös légtérgazdálkodás megvalósítására.
- A lehető legszélesebb, EU-párti összefogás támogatását szeretné megnyerni a jövő keddi plenáris szavazáson az Európai Parlamentben Jean-Claude Juncker - közölte az európai zöldek képviselőcsoportja által szervezett szerdai meghallgatáson az egykori luxemburgi kormányfő a frakció Twitter-csatornájának tanúsága szerint.
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén csütörtökön megszavazták a 2014 és 2019 közötti jogalkotási ciklus szakbizottságainak a listáját, és döntöttek a bizottsági helyeknek a képviselők közötti elosztásáról.
- A május végi választásokat követően megalakult kedd délelőtt a közvetlen választások bevezetése óta a nyolcadik Európai Parlament (EP). Az eddigi 766-tal szemben az EP-nek immár 15-tel kevesebb, 751 tagja van. A legutóbbi választások óta életbe lépett Lisszaboni Szerződés ennyiben maximálja a képviselők számát. Egyik ország sem küldhet 96 képviselőnél többet a strasbourgi uniós parlamentbe, ezért Németország az új EP-be hárommal kevesebb képviselőt delegálhat, emellett pedig 12 ország mondott le egy-egy mandátumról, a többi között Magyarország.
Fokozatosan talpra áll az európai munkaerőpiac, 2011 óta most először nő egyszerre a GDP, a foglalkoztatási ráta és a háztatások jövedelme - állapította meg hétfőn közzétett negyedéves jelentésében az Európai Bizottság.
Az összképet árnyalja, hogy továbbra is növekszik a hosszú ideje munkanélküliek száma és nem javul a alacsony jövedelmű háztartások helyzete sem.