Mire jó a megyei könyvtár épülete? 

Fontos - 2006-08-31

Először is szögezzük le, hogy Debrecen képviselőtestülete jól teszi, ha úgy dönt: élve elővásárlási jogával, megvásárolja a megyei könyvtár épületét. Biztosra vehető, hogy a képviselők utólag is megadják a polgármesternek a felhatalmazást. Bár a költségvetésben nem tervezték ennek az épületnek a megvételét, de a problémaelhárítók ott dolgoznak a városházán, legyen ez az ő feladatuk.

Ez is a mienk(debrecenieké)

Fontos ügy, jó ügy. Pusztán azzal van bajom, ahogyan egyik online laptársunk próbálta az általuk véleményformálóknak gondolt emberekkel hitelesíttetni a döntést.

Az egyik hozzászóló szerint:…”Már csak azért is a városnak kellene a tulajdonosnak lennie, mert az épület homlokzata a főtér egyik ékessége”.

Érdekes, ezek szerint a Nagytemplomot is meg kellene venni? Elvégre az sincs a város tulajdonában.

Egy másik hozzászóló szerint: „Annyira a mienk (debrecenieké), hogy nem lenne szabad magántulajdonba  adni”

Ezek szerint, amit a debreceniek a magukénak éreznek, azt nem szabad magántulajdonba adni? A város köteles lenne mindent megvenni, amit a helyiek a magukénak éreznek? Javasolhatnám az Aranybika hotelt, amit a vendégváró.hu idegenforgalmi portál így jellemez: a szecessziós szálloda a Piac utca meghatározó épülete.

Még érdekesebb, ami a város egyik szolgáltató cégének vezetője fogalmazott meg.

Ilyen eset nem fordult volna elő, ha a város és a megye között lenne legalább egy normálisnak nevezhető viszony. Nagyon kívánatos dolog lenne, mert egymás ellen küzdve az erő szétforgácsolódik, a lokális győztes is gyengül, és soha nem lesz igazi nyertes….”

Legjobb emlékezetem szerint volt olyan négy év, amikor a megyei közgyűlés elnöke és a város polgármestere ugyanannak a pártnak voltak tagjai. Akkor sem volt felhőtlen a viszony, akkor is sokan érezték-érezhették úgy, hogy nem normális a kapcsolat, de érdekes módon a tulajdonjog kérdése akkor sem oldódott meg. Most például úgy lesz új megyei könyvtár, hogy az épület Bem téren történő elhelyezésének kérdésében megegyezett a megye és a város.

Sorolhatnék példákat más országok történelméből, ahol a legnagyobb léptékű fejlődés éppen akkor ment végbe, amikor a két legnagyobb párt kompromisszumokat kötött, az ország érdekében.

Egyébként - finoman szólva és írva – csacska a vélemény. Mert mit is jelent az, hogy ilyen eset? Ha normálisnak nevezhető viszony lenne a megye és a város között, akkor elkerülhető lenne az épület eladásának meghirdetése? Akkor az lenne az elfogadható megoldás, ha Juhászné Lévai Katalin átszólna telefonon: Polgármester úr, itt a könyvtár, nekünk kellene egy kis pénz, adjanak már érte valamit!  

Testületi döntés után, ha már eladnak egy ingatlant, normális viszony esetén nem kötelező minden választott testületnek és vezetőnek a rábízott vagyon lehető legjobb áron történő értékesítése??

Befejezésül idemásolom online laptársunk cikkének befejező két mondatát:

„Ha a pénz nem akadály, akkor bízhatunk Polgármester Úr bölcs döntésében” – jegyezte meg a várhatóan kedvező hírek ismeretében Borbély Szilárd. És úgy lett.

Ez utóbbi három szóhoz annyit tennék hozzá, hogy az újságírás  alapvető követelménye: világos legyen, hogy ki ír, mikor és miről. Milyen esemény, vagy döntés lett itt múlt időbe téve?

Ami pedig az utolsó előtti mondatot illeti: én a magam részéről akkor is bíznék a képviselőtestület bölcs döntésében, ha a pénz akadály lenne. Abban is bízom, hogy a polgármester a két testületi ülés között jogszerűen eljárva, mindent meg fog tenni azért, hogy a megyei könyvtár jelenlegi épülete a város tulajdonába kerüljön.

Hajdu István