Fontos

Eredmények megjelenítése 2121-től 2140-ig 2939 találatból.

Szuperbaktériumok garázdálkodnak a kórházakban - Elkerülhető-e a fertőzésveszély?

Fontos - 2012-06-08
Hogyan éljük túl a kórházi kezelést? Akár ilyen sarkítva is fogalmazhatunk annak ismeretében, amit a szakemberek állítanak: szerény becslések szerint is legalább százezer kórházi fertőzés - szaknyelven: nozokomiális fertőzés - fordul elő Magyarországon évente. Ebből a megállapításból egyenesen következik, hogy a kórház veszélyes üzem.

Schweitzer inzultálása - Áder: az önbecsülésünkben támadott meg minket ez az inzultus

Fontos - 2012-06-07

Az önbecsülésükben támadta meg a magyarokat a Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbit ért keddi inzultus a köztársasági elnök szerint. Áder János így fogalmaz az ország polgáraihoz írt nyílt levelében, amelyet szerdán ismertetett újságírók előtt, a Sándor-palotában.

Ellopott festmények - Megrongálódott az egyik alkotás

Fontos - 2012-06-06

 Valószínűleg restaurálni kell Kádár Béla Válaszút című, márciusban egy budai lakából ellopott festményét, amelyet egy másik képpel együtt kedden találtak meg a rendőrök a főváros határában, egy bokor tövében - jelentette be Fülöp Valter, Budapest rendőr-főkapitányának bűnügyi helyettese szerdai sajtótájékoztatóján.

AmCham - A magyar gazdaság kitörési pontja lehet az elektronika

Fontos - 2012-06-05

A magyar gazdaság számára az elektronikai ipar fejlesztése kitörési pont lehet, mert ebben az ágazatban viszonylag kevés tőkebefektetéssel jelentős számú munkahelyet lehet létrehozni - mondta Havas István, a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) elnöke kedden Budapesten újságírók előtt.

IMF-EU-tárgyalások - Még nincs meg a Magyarországgal folytatandó tárgyalások dátuma

Fontos - 2012-06-01

Még nem tűzték ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Magyarország közötti tárgyalások megkezdésének dátumát - jelentette ki Gerry Rice, az IMF szóvivője csütörtöki washingtoni sajtótájékoztatóján.

Barroso javasolja Magyarország mentesítését a kohéziós alapok felfüggesztése alól

Fontos - 2012-05-30

Az Európai Bizottság indítványozza: oldják fel azt a korábbi uniós döntést, amely Magyarország vonatkozásában a kohéziós támogatási alapok folyósításának jövő évtől bevezetendő, részleges felfüggesztését helyezte kilátásba - közölte szerdán Brüsszelben José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.

Berlin különleges gazdasági övezetek kialakítását javasolja az eurózóna válságállamainak

Fontos - 2012-05-25

A német kormány különleges gazdasági övezetek kialakítását javasolja az eurózóna válságállamainak - írta pénteken a Der Spiegel című német hetilap az internetes kiadásában.  A Der Spiegel értesülése szerint a Merkel-kormány a gazdasági növekedés ösztönzését célzó javaslatcsomagot készített elő. A hat pontból álló csomag egyik eleme a különleges gazdasági övezetek létrehozása.

Az EP határozatban ítélte el a homofóbiát

Fontos - 2012-05-24

Az Európai Parlament (EP) csütörtökön Strasbourgban nagy többséggel elfogadott, többpárti kezdeményezésű határozatban ítélte el a homofóbiát, a szexuális orientáción és nemi identitáson alapuló hátrányos megkülönböztetés megnyilvánulásait.

Balog Zoltán: miniszteri szintre került a roma integráció ügye

Fontos - 2012-05-20

Miniszteri szintre került a roma integráció ügye, ezért szorosabb és jobb hatásfokú lesz az együttműködés a romákat képviselő szervezettel - mondta az emberierőforrás-miniszter vasárnap Lakiteleken. Balog Zoltán hangsúlyozta, hogy hazai és nemzetközi szinten is meg kell erősíteni az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) szerepét, az állammal való partnerségét, mert akkor abból sikeresebb dolgok lesznek, mintha egyéni akciókat kezdeményeznek valakik.

8,5 százalékkal nőtt az erasmusos hallgatók aránya

Fontos - 2012-05-19

Az Európai Bizottság legfrissebb, 2010-2011-es adatai szerint összesen 231 410 európai hallgató vett részt az Erasmus-programban, azaz ment külföldi tanulmányi útra vagy munkát vállalni. A diákok átlagosan 3-12 hónapot töltöttek a választott országban. Az idei, több mint 231 ezres hallgatói létszám 8,5 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest - derül ki az Európai Bizottság május 8-ai jelentéséből. Az Erasmus programot 1987-88-ban indították el, összesen 3244 diák részvételével.

EP-frakcióvezetőktől kérnek fellépést magyar néppárti EP-képviselők a román kormány aggasztó lépései miatt

Fontos - 2012-05-17

Hannes Swoboda szocialista és Guy Verhofstadt liberális európai parlamenti frakcióvezetőkhöz intézett szerdán nyílt levelet Gyürk András, a Fidesz EP-delegáció vezetője, Gál Kinga, az EP kisebbségi frakcióközi munkacsoportjának alelnöke és Tőkés László, a magyar néppárti EP-képviselőcsoport tiszteletbeli elnöke, felhívva a címzettek figyelmét "az újonnan megalakult balliberális román kormány közelmúltbeli aggasztó lépéseire".

- Német üzleti lap a távközlési adóról és fogadtatásáról

Fontos - 2012-05-15

A Financial Times Deutschland (FTD) című német üzleti lap a távközlési adóról és a tranzakciós illetékről, valamint az elképzelések fogadtatásáról írt keddi számában.

 A Felháborodnak a magyar vállalkozások című beszámoló szerzője ismertette a három távközlési szolgáltató közös levelét, amelyben az új teher ellen tiltakoztak, és megjegyezte: a "nemzetközileg vitatott" kormány a kezdeményezéssel "azt kockáztatja, hogy ismét elromlik az üzleti hangulat".

Csak részben hagyta jóvá az Európai Parlament az EU-intézmények 2010-es gazdálkodását

Fontos - 2012-05-11

- Három ügynökség és a tagországok kormányait képviselő Tanács kivételével jóváhagyta az Európai Parlament az európai unióhoz tartozó költségvetési egységek 2010-es gazdálkodását a csütörtöki brüsszeli plenáris ülésen, de számos bíráló kommentárt fűzött ahhoz.

Mivel lehetne a kívánt, tervezett gyermekek megszületését elősegíteni?

Fontos - 2012-05-09

A Nemzetgazdasági Minisztériumban működő Családbarát Magyarországért Munkacsoport közzéteszi az Új baby boom, a középosztály gyermekvállalási forradalma című stratégiai vitaanyagát konzultációs céllal, amely a népesedési kerekasztal javaslatai mellett, demográfiai helyzetképet, külföldi példákat, női foglalkoztatási trendeket tartalmaz és a teljesség igénye nélkül bemutat néhány fontos intézkedést a tárca részéről.

Rendkívüli EU-csúcstalálkozót tartanak május 23-án a gazdasági növekedés segítése érdekében

Fontos - 2012-05-08

Rendkívüli, informális jellegű találkozót tartanak az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői május 23-án - jelentette be a vezetők tanácskozói fórumát (Európai Tanács) elnöklő Herman Van Rompuy kedden Brüsszelben.

  Az uniós illetékes már korábban jelezte, hogy a június végén esedékes félévzáró találkozó előtt össze kíván hívni egy rövid értekezletet, amelyen kizárólag a növekedésre vonatkozó lehetőségekről tárgyalnak.

"Ketyegő bomba" - washingtoni konferencia az európai roma integrációról

Fontos - 2012-05-04

"Ketyegő bomba" az európai roma integráció megoldatlansága, amely mind a romák, mind a nem romák oldaláról robbanással fenyeget - hangzott el a washingtoni George Washington Egyetem csütörtökön megtartott panelbeszélgetésén.

 Rekordszinten a munkanélküliség az euróövezetben

Fontos - 2012-05-02

Soha még nem voltak ennyien állás nélkül az euróövezetben, a 17 tagországban 17,36 millió volt a regisztrált munkanélküliek száma márciusban - közölte szerdán az Eurostat.

 

    Az euró bevezetése óta ez a legrosszabb adat.

    A munkanélküliségi ráta 10,9 százalékra emelkedett a februári 10,8 százalékról, az állást keresők száma pedig 169 ezerrel nőtt.

A kormány benyújtotta az új Büntető törvénykönyv tervezetét

Fontos - 2012-04-29

Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár ismertette az új büntetőjogi kódex tervezetét.

Az államtitkár elmondta: a kormány szerdai ülésén véglegesítette a javaslat szövegét, a pénteki benyújtást követően a képviselők a tavaszi parlamenti időszak végéig el is fogadhatják a törvényt. Egy éves felkészülés után 2013-ban léphetnek hatályba az új büntetőjogi szabályok

Együttműködési megállapodást köt a debreceni és a szöuli gyülekezet

Fontos - 2012-04-27

Együttműködési megállapodást köt vasárnap a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség és a szöuli Myungsung Presbiteriánus Gyülekezet. A presbiteri gyűlésen a gyülekezet vezetői, Bölcskei Gusztáv püspök, Vad Zsigmond esperes és Kim Sam Whan lelkipásztor írja alá az egyezményt - közölte a Tiszántúli Református Egyházkerület pénteken az MTI-vel.

UD Zrt.-ügy - Megegyezett a cég a magyar állammal az 1,8 milliárd forintos kártérítési perben

Fontos - 2012-04-26

- Megegyeztek a felek az UD Zrt. által a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) és a magyar állam ellen indított személyiségi jogi perben, amelyben csaknem 1,8 milliárd forintos vagyoni kártérítést követelt a felperes - erről a Fővárosi Törvényszék adott tájékoztatást. Az egyezség nyomán az ügyben csütörtökre kitűzött, második tárgyalás elmarad.