Sikerekről és gondokról számoltak be az APEH Észak-alföldi Regionális Igazgatóság vezetői évértékelő sajtótájékoztatójukon. Mogyorósiné dr. Gábor Hajnalka regionális igazgató alapos összegzést tett le az asztalra, és azt sem titkolta, hogy az idei év sem lesz könnyebb,mint a tavalyi volt.
Az Észak-alföldi régióban 2007. év végén 138 ezer adószámmal rendelkező adózó működött, 53 ezer társas vállalkozás, 55 ezer egyéni vállalkozó és 30 ezer adószámos magánszemély. A társas vállalkozások és az egyéni vállalkozók száma 1-1 %-kal csökkent az év során.
A Hajdú Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara fényező-mázoló gyakorlati mestervizsgáján hatan tettek sikeres vizsgát január 12-én délelőtt, a böszörményi úti Mercedes-Benz Szalon Újhelyi Autószalon műhelyében. Valamennyi mesterjelölt 95% felett teljesítette a követelményeket.
A 2008. január 1-jén hatályba lépő jogszabályi rendelkezésekkel kapcsolatban a következőkre hívjuk fel a figyelmet.
Az általános forgalmi adóról szóló, 2008. január 1-jén hatályba lépő 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: új Áfa tv.) – a hatályon kívül kerülő, az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvénytől eltérően - nem hatalmazza fel az állami adóhatóságot a nyugtaadási kötelezettség vagy a pénztárgéppel teljesítendő nyugtaadási kötelezettség alóli felmentés megadására.
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 156.§ (1) bekezdés a)- b) pontja alapján a végrehajtás alá vont ingóságot árverésen vagy nyilvános pályázat útján illetve elektronikus árverésen kell értékesíteni. Az elektronikus árverés részletszabályait az Art. 156/A §-a rendelkezései valamint az Art. 156/A. § (13) alapján elkészített Üzemeltetési Szabályzat tartalmazza.
Az elmúlt években a gáz és a távhő hazai fogyasztói ára teljesen elszakadt a világpiaci árak változásától, miközben a hazai fogyasztás 80%-át importból kell fedeznünk. A hazai fogyasztók számára a háromszorosára növekvő világpiaci árakat évről évre növekvő összegű, a fogyasztás mennyiségéhez igazodó fogyasztói ártámogatás mérsékelte.
Sztrájkbizottság felállítását kezdeményezte a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete, mert kifogásolják az atomerőmű vezetésének intézkedéseit a sugárveszélyes munkakörök meghatározásával kapcsolatban, a cég kész az egyeztetésre. A tárgyalások helyett egy hete az erőmű több munkavállalója - az elnök nem tudta megmondani, hogy hányan - értesítést kaptak, hogy 2008 január elsejétől munkakörük nem tartozik a sugárveszélyesnek minősítettek közé.
Az Ecostat "TOP-100 konjunktúra indexe" decemberben 102,2 százalék lett, valamivel magasabb az előző havi értéknél, a hazai nagyvállalatok mérsékelten javuló üzleti várakozásaikat a még kedvező világgazdasági környezet nyújtotta lehetőségekre alapozzák - áll az Ecostat legfrissebb felmérésében.
Heves vitákat kavar az a kérdés, hogy a 2008. január 1-jével hatályba lépő új áfatörvény értelmében kötelező-e nyugtát kibocsátani például egy kiló paradicsom eladásakor, vagy sem - írta a pénteki Világgazdaság. A kérdést az teszi indokolttá, hogy januártól adóköteles tevékenység csak adószámmal végezhető, vagyis minden őstermelő köteles lesz adószámot igényelni, akkor is, ha piacon vagy csak háznál ad el árukat - olvasható a cikkben.
Az állásajánlatok döntő részét nem teszik közzé az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) honlapján a munkáltatók, novemberben például 50.473 szabad álláshely szerepelt a szolgálat nyilvántartásában, de az interneten bárki által elérhető honlapra ennek alig 10 százaléka kerül fel, jelenleg például csak 3.475 állásajánlat között lehet válogatni a honlapon.
Több kilométer hosszon állnak kamionok Záhonynál a magyar-ukrán határhoz vezető úton; a helyi védelmi bizottság meleg teát oszt a sofőröknek - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője vasárnap reggel. A teherjárművek előző este óta torlódtak fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 4-es főúton.
A vasúti fejlesztéseket januártól a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt., mint fejlesztési közreműködő végzi - a vasúti törvényt az Országgyűlés a 2008. évi költségvetést megalapozó törvénycsomagban módosította így. A vasúti törvény kiegészítése meghatározza a fejlesztési közreműködő fogalmát.
A MÁV Zrt. az idei üzleti tervét 27 milliárd forint mérleg szerinti veszteséggel zárja, a megelőző év 93 milliárd forint hiányával szemben - mondta Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója csütörtökön. A tervek szerint 2008-ban a MÁV-csoport pozitív eredményt ér el.
Magyarország Európa-bajnok a fejlesztések területén az uniós források felhasználásában - mondta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter szerdán a tárca évértékelő sajtóbeszélgetésén. A miniszter tájékoztatása szerint az év végére a 27 tagország közül Magyarországon jelent meg a legtöbb uniós pályázat, és döntés született a kiemelt projektekről.
A MÁV Zrt. megkapta az értesítést a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetétől, hogy a sztrájkfelhívást hivatalosan visszavonták; kedden helyreáll a menetrend szerinti közlekedés. A vasúttársaság a kedd hajnali üzemkezdettől menetrend szerint közlekedteti a személyszállító vonatokat, kisebb késések még előfordulhatnak kedd délelőtt folyamán.
A munkaadói járulékok 8-10 százalékos csökkentése révén évente 180-200 milliárd forinttal kisebb lehetne az élőmunka terhelése - ez a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal (GVK) hétfői ülésén megfogalmazott, 2009-től bevezethető adóváltoztatások egyik legfontosabb eleme.
A MÁV-START stratégiai célja, hogy hosszú távon nullszaldós üzemi eredményt érjen el - közölte Tömpe István, a vállalat üzleti vezérigazgató-helyettese a Budapest-Bécs között közlekedő vonaton tartott sajtótájékoztatón. Elmondta: a cég legfontosabb stratégiai céljai között szerepel a jogos bevételek beszedése, jelenleg ugyanis mintegy 6 milliárd forintot tesz ki a társaság bevételkiesése a bliccelők miatt.
Már csaknem 500 ezer érdeklődést regisztrált az Állami Foglalkoztatási Szolgálat ePálya pályaválasztási tanácsadó honlapja 2005-től, az országos üzemeltetés óta - tájékoztatták a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalnál az MTI-t. Az érdeklődők informálódhatnak az összes szakképesítésről, azok vizsgakövetelményeiről, információkat szerezhetnek a képzési időkről, a szükséges alapképzettségről, a képzettség megszerzését követő munkakörülményekről.
Magyarország államháztartási hiánya az idén "belül lesz" a kormány által legutóbb jósolt 6,2 százalékon a hazai össztermékhez képest, mondta Veres János pénzügyminiszter pénteken Budapesten külföldi újságíróknak. A kormány konvergenciaterve eredetileg 6,8 százalékos hiányt valószínűsített. Az elemzők átlagosan 6,1 százalékos hiányt várnak 2007-re.
A szerdai első egyeztetés után csütörtökön folytatják a MÁV vasúttársaságainak képviselői a tárgyalásokat a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ szolidaritás) képviselőivel a december 17-étől határozatlan időre meghirdetett sztrájk idejére elégséges szolgáltatásokról - közölte a MÁV közleményben.
A fogyasztói árak novemberben 0,6 százalékkal nőttek októberhez képest, és 7,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A piaci elemzők novemberre 7 százalékos éves inflációt vártak. Novemberben a havi maginfláció 0,5 százalék, az éves 4,6 százalék volt. Az első tizenegy hónapban az árak átlagosan 8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet.