Gazdaság

Eredmények megjelenítése 21-től 40-ig 4552 találatból.

Nyolc hónapja nem mért csúcson a brit gazdaság aktivitása

Gazdaság - 2024-02-05

Nyolchavi csúcson kezdték az évet a brit gazdaság aktivitási mérőszámai, elsősorban a szolgáltatási szektor erősödő teljesítményének köszönhetően.

A víziközmű szövetség szerint a nem lakossági vízdíj emelését indokolta, hogy a bevételek nem fedezték a hálózat fenntartását

Gazdaság - 2024-02-02

- A szolgáltatók bevételei évek óta nem fedezik a hálózat, illetve az egyéb infrastruktúrák karbantartásának, rekonstrukciójának és bővítésének költségét, ez indokolta a nem lakossági vízdíj emelését a Magyar Víziközmű Szövetség szerint.

A hazai víziközmű-szolgáltatók szakmai érdekképviseleti szervezete pénteki közleményében felidézte: a vízdíjakat a 2012-es szinten befagyasztották, majd ezt követően 2013-ban rezsicsökkentett díjakat állapítottak meg, és bevezették a víziközműveket sújtó vezetékadót is. Ezek a tényezők együtt vezettek oda, hogy a szolgáltatók bevételei évek óta elmaradnak a szükségestől.

BKM: többmilliárdos beruházással valósult meg távhőellátás a belvárosban

Gazdaság - 2024-02-02

- Az Erzsébet hídon átvezetett új, stratégiai jelentőségű vezetékkel, illetve a hozzá kapcsolódó gerinc- és elosztó vezetékszakaszok kialakításával megkezdődött az V. kerület érintett részein a távhőellátás, a projekt 3,4 milliárd forintból valósult meg - közölte a Budapesti Közművek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (BKM) pénteken.

Túlszárnyalta a 2022-es évet a turizmus tavaly

Gazdaság - 2024-01-25

Tavaly nemcsak a 2022-es év eredményeit szárnyalta túl a magyar turizmus, de elérte, sőt olykor meg is haladta a 2019-es rekordév számait is - ismertette az előzetes adatok alapján tartott évértékelő sajtótájékoztatón Guller Zoltán a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) igazgatósági elnöke csütörtökön Budapesten.

Novák Katalin részt vesz a davosi Világgazdasági Fórumon

Gazdaság - 2024-01-12

- Novák Katalin köztársasági elnök Svájcba utazik, ahol január 16. és 18. között részt vesz a davosi Világgazdasági Fórumon - közölte a Sándor-palota kommunikációs igazgatósága pénteken.

A fórumon évről évre állam- és kormányfők, a gazdaság szereplői és szakemberek tanácskoznak a világgazdaság és a nemzetközi politika aktuális kérdéseiről.

Az idei fórum témái között szerepelnek a geopolitikai bizonytalanság mellett az Európa biztonságát veszélyeztető kihívások, valamint a világgazdaság aktuális tendenciái.

KSH: 2023-ban átlagosan 17,6 százalékkal nőttek az árak

Gazdaság - 2024-01-12

2023-ban az előző évhez képest átlagosan 17,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előző évhez képest 2023-ban a fogyasztói árak átlagosan 17,6 százalékkal nőttek, ezen belül a legnagyobb mértékben az élelmiszerek drágultak: 25,9 százalékkal. A háztartási energia ára 22,1, az egyéb cikkek, üzemanyagoké 18,6, a szeszes italok, dohányáruké 15,4, a szolgáltatásoké 13,2, a ruházkodási cikkeké 8,3, a tartós fogyasztási cikkeké 5,6 százalékkal emelkedett.

A szeszes italok, dohányáruk ára 10,3, ezen belül a szeszes italoké 10,8 százalékkal nőtt.

Az állateledelek ára 22,6, a mosó- és tisztítószereké 13,5, a gyógyszer, gyógyárué 7,9, a testápolási cikkeké 6,7 százalékkal magasabb lett.

Agrometeorológia: szükség lenne a tartós hidegre

Gazdaság - 2024-01-11

Tartósabban is szükség lenne a hidegre ahhoz, hogy a kórokozók és kártevők jelentősen megtizedelődjenek - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.

Azt írták: a múlt hét végén többfelé esett eső, a Dunántúlon és a déli országrészben hó is hullott, majd hétfőtől száraz levegő érkezett. Az elmúlt harminc nap csapadékösszege főleg a Dunántúlon haladja meg jócskán a sokéves mennyiséget. A talajok felső egyméteres rétege továbbra is telített, vagy telítettség-közeli állapotban van, és a még mélyebb rétegekbe is jut a vízből, ami a következő évre kedvező kilátást jelent. A belvízzel elöntött területek nagysága lényegesen nem változott, továbbra is főleg az Alföldön és a Kisalföldön vannak belvízfoltok, többfelé már több, mint egy hónapja.

Hollandia újraindítja a gázkitermelést Groningenben a hideg miatt

Gazdaság - 2024-01-08

- Hollandia "elővigyázatosságból" ideiglenesen újraindítja ország északkeleti területén fekvő groningeni gázmezők termelését, mivel az előrejelzések szerint a hét közepére mínusz hat fokig csökkenhet a hőmérséklet az országban.

Hans Vijlbrief kitermelő ipari ágazatokért felelős miniszter hétfőn azt nyilatkozta, hogy "minimális" mennyiségű gázt fognak kitermelni Groningenben, ahol a tavaly októberben, 60 évi tevékenység után hivatalosan megszűnt a termelés.

Az újautó vásárlások csak kismértékben, a használt autók forgalma azonban több mint 16 százalékkal esett vissza

Gazdaság - 2024-01-03

Bár tavaly a magas kamatok és emelkedő árak miatt sokan halasztották el autóvásárlásukat, aránylag jól teljesített a magyar újautópiac: 2023-ban 107 720 új személygépjárművet helyeztek forgalomba, csak 3,4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.

A Spar átlagosan 10-24 százalék között emeli az alapbéreket januártól

Gazdaság - 2024-01-02

- Megállapodott a 2024-es bérekről a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), a vállalat munkatársainak alapbére átlagosan 10 és 24 százalék közötti mértékben nő január 1-jétől - közölte az üzletlánc kedden.

NAV: nem valódi gazdálkodók számlázhattak ruházati kereskedő cégeknek

Gazdaság - 2023-12-19

Távol-keleti ruházati termékekkel kereskedő cégek ellenőrzése során úgy tűnt, hogy a kereskedőknek számlázó partnerek nem voltak valódi gazdálkodók - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyei igazgatósága.

Elkészült az M3-M35 autópálya görbeházi csomópontjának fejlesztése

Gazdaság - 2023-12-15

Elkészült az M3-M35 autópálya görbeházi csomópontjának fejlesztése, aminek eredményeként a két szomszédos nagyváros, Debrecen és Nyíregyháza immár mindkét irányból közvetlenül autópályán is elérhető - közölte a beruházás átadásán az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) magasépítésért felelős helyettes államtitkára pénteken.

Nyul Zoltán azt mondta, a 4,9 milliárd forint magyar forrásból megvalósított beruházás a teljes kelet-magyarországi úthálózat szempontjából meghatározó.Hozzátette: egy korábban műszaki értelemben hiányos beruházás nagyon fontos kiegészítése készült el.

Agrometeorológia: egyre nő a belvizes területek nagysága

Gazdaság - 2023-12-14

Az ország nagy részén már telítődött a talajok felső egy méteres rétege, a belvízzel elöntött területek nagysága pedig egyre nő - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.

GFM: a gyógyszeripar a magyar gazdaság kitörési ágazata

Gazdaság - 2023-12-14

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter részt vett a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (MAGYOSZ) elnökségi ülésén, ahol áttekintették a gyógyszeripar nemzetgazdasági jelentőségét és lehetőségeit

Új vezető a Hungaropharma Zrt. élén

Gazdaság - 2023-12-12

- Füzesi Juditot nevezték ki a magyar tulajdonú gyógyszer-nagykereskedelmi vállalat, a Hungaropharma Zrt. élére, a szakember a vezérigazgatói pozíciót 2024. január 1-jétől tölti be.

A vállalat keddi tájékoztatása szerint Füzesi Judit csaknem harminc éve dolgozik felsővezetőként a hazai gyógyszer-kereskedelmi szektorban. A közgazdász végzettségű szakember 2011-ben érkezett a Hungaropharmához, először a kereskedelmi és marketing vezérigazgató-helyettesi posztot töltötte be, majd általános vezérigazgató-helyettesként vett részt a vállalat irányításában.

Negatívra módosította Kína adósbesorolásának kilátását a Moody's

Gazdaság - 2023-12-05

- Leminősítés valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Kína államadós-kockázati minősítésének kilátását kedden a Moody's Investors Service.

A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a döntést, hogy a jelek szerint a kínai kormány a pénzügyi stresszhelyzetben lévő regionális és helyi önkormányzatok finanszírozási támogatására készül, és a cég megítélése szerint ez széles bázisú, lefelé ható kockázatokkal terheli Kína költségvetési, gazdasági és intézményi erejét.

KSH: októberben 4,1 százalékos volt a munkanélküliségi ráta

Gazdaság - 2023-11-24

- A munkanélküliek száma 2023 októberében 202 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,1 százalék volt - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A 2023. augusztus-októberi időszakban a 15-74 éves munkanélküliek száma 37 ezerrel, 211 ezerre, míg a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 4,3 százalékra nőtt.

A férfiak körében a munkanélküliek száma 111 ezer volt, munkanélküliségi rátájuk 0,7 százalékponttal, 4,3 százalékra emelkedett. A munkanélküli nők száma 100 ezer volt, munkanélküliségi rátájuk 0,7 százalékponttal, 4,3 százalékra növekedett.

A 15-24 éves munkanélküliek száma 44 ezer, munkanélküliségi rátájuk 13,8 százalék volt. Az összes munkanélküli 20,7 százaléka ebből a csoportból került ki. A 25-54 éves korosztály munkanélküliségi rátája 0,5 százalékponttal, 3,7 százalékra, az 55-74 éveseké 0,5 százalékponttal 3,3 százalékra emelkedett.

Nem terheli közműadófizetési kötelezettség a Magyar Telekomot januártól

Gazdaság - 2023-11-21

Nem terheli közműadó fizetési kötelezettség a Magyar Telekomot 2024. január 1-től, miután az Országgyűlés hétfőn törvényt fogadott el a hírközlési vezetékeket terhelő közműadó 2024. január 1-jétől történő hatályon kívül helyezéséről - közölte Magyarország vezető távközlési szolgáltatója kedden.

Rekordmennyiségű kukoricakonzervet állított elő a Bonduelle idén

Gazdaság - 2023-11-21

Rekordmennyiségű kukoricakonzervet állított elő idén a Bonduelle három magyarországi gyára - közölte a társaság kedden.

A csaknem 136 tonna kukoricából több mint 300 millió konzerv készült, ami az idei célkitűzést 8 százalékkal, a tavalyi mennyiséget 30 százalékkal múlta felül. A termékek 90 százalékát külföldre viszik, a Bonduelle mintegy 20 országba szállít Magyarországról származó árut - írták.

GFM: hivatalosan is aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, valamint a bérnövelési ajánlásról szóló megállapodást

Gazdaság - 2023-11-20

- A Versenyszféra és a kormány Állandó Konzultációs Fórumának tagjai (kivéve Magyar Szakszervezeti Szövetség), valamint a kormány a múlt heti megállapodásnak megfelelően a mai napon hivatalosan is aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, valamint a bérnövelési ajánlásról szóló megállapodást.

A munkaadók és munkavállalók megegyezésének köszönhetően december 1. napjától a minimálbér havi bruttó összege 266.800 forintra, a garantált bérminimum havi bruttó összege 326 000 forintra emelkedik. Ezzel 2010-hez képest a legkisebb kötelező keresetek már több mint 3,5-szeresére nőnek, hiszen 2010-ben a minimálbér 73 500 forintot, a garantált bérminimum 89 500 forint tett ki.