Gazdaság

Eredmények megjelenítése 4121-től 4140-ig 4638 találatból.

A passzív ház építése nem drágább a hagyományosnál

Gazdaság - 2007-06-09

Egy magyarországi passzív ház építését kíséri végig a Fészekrakók című film, amelyet csütörtökig vetít esténként a budapesti Uránia mozi - az ilyen családi ház építési költsége nem több, mint egy hagyományos, de jól hőszigetelt téglaházé.

463,9 millió euró a külkereskedelmi hiány az első negyedévben

Gazdaság - 2007-06-08

A külkereskedelmi termékforgalom hiánya január-áprilisban 463,9 millió euró volt, szemben az egy évvel korábbi 851,9 millió euróval - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az első becslés alapján pénteken. Az idén az első négy hónapban a kivitel értéke 21,186 milliárd euró volt, ami 18 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához viszonyítva.

2,7 százalékkal nőtt a GDP az első negyedévben

Gazdaság - 2007-06-08

A bruttó hazai termék (GDP) az idén az első negyedévében 2,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. A GDP a naptári hatás kiszűrésével 2,8 százalékkal nőtt a vizsgált időszakban.

Ecostat: javult a kkv-index

Gazdaság - 2007-06-07

Az Ecostat kis- és középvállalati konjunktúra indexe májusban elérte a 46,2 százalékot, február óta fokozatosan javul - közölte az Ecostat Kormányzati Gazdaság- és Társadalom-stratégiai Kutató Intézet csütörtökön. A kkv-index az idén áprilisban 45 százalék, tavaly májusban 51 százalék volt.

Gráf József: javult a mezőgazdaság hatékonysága tavaly

Gazdaság - 2007-06-07

A magyar mezőgazdaság termelése tavaly 6 százalékkal bővült, ami a hatékonyság növekedéséből és a mezőgazdasági árak emelkedéséből adódott - mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Az agrártárca irányítója elmondta: a mezőgazdaság termelési értéke 2006-ban meghaladta az 1.600 milliárd forintot.

Kóka a Fidesszel is egyeztet a vasúti személyszállítás színvonaláról

Gazdaság - 2007-06-06

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter szakmai egyeztetést kezdeményezett a Fidesszel a vasúton utazók kényelmének fokozása érdekében - mondta Ábrahám Gergely, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szóvivője.

Ecostat: javuló nagyvállalati várakozások, emelkedett a TOP-100 index

Gazdaság - 2007-06-06

A legnagyobb magyarországi vállalatok várakozásait tükröző Ecostat TOP-100 konjunktúra-index májusban 54 százalék volt, két százalékponttal magasabb az áprilisi értéknél - közölte az Ecostat Kormányzati Gazdaság- és Társadalom-stratégiai Kutató Intézet szerdán az MTI-vel.

KSH: tovább nőtt a széles sávú internet előfizetések száma

Gazdaság - 2007-06-06

Az első negyedévben tovább nőtt a széles sávú internet előfizetőinek tábora, ugyanakkor egy évre vetítve alig harmadára esett vissza a betárcsázós (dial-up) szegmens - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Az első negyedévben az internetszolgáltatók száma 323 volt, 77-tel több, mint egy évvel korábban, 23 cég mondhatja magáénak az előfizetések 90 százalékát.

Munkaerőhiányt okoz Kelet-Európában az alacsony mobilitás

Gazdaság - 2007-06-05

Nehezen találnak alkalmazható munkaerőt a vállalatok még a nagy munkanélküliségű kelet-európai országokban is, a nyugatra vándorlás mellett elsősorban azért, mert az otthon maradt munkanélküliek állás reményében sem hajlandók más országrészbe költözni, áll a Financial Times keddi felmérésében, amely szerint a jelenség különösen Magyarországra jellemző.

ÁSz: a kialakult helyzet nem csak a politika felelőssége

Gazdaság - 2007-06-05

A gazdasági szakemberek elengedték a politika kezét, így a gazdaság jelenlegi helyzetéért nem tehető felelőssé csak a politika - hangsúlyozta az Állami Számvevőszék elnöke sajtótájékoztatón.

Jégkár a szabolcsi szántóföldeken és gyümölcsösökben

Gazdaság - 2007-06-05
Az utóbbi tíz napban közel 1.500 hektár szántóföldi növényt és gyümölcsöst károsított jégverés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a nyírségi mezőgazdasági szakigazgatási hivatal vezető falugazdásza kedden az MTI-vel. A kisebb-nagyobb erősségű vihar sok települést érintett és sávosan okozott kárt a borsónyi, helyenként galambtojás, vagy dió nagyságú jég a mezőgazdasági területeken.

Turizmus: 10 százalékos szállásdíjbevétel-növekedés

Gazdaság - 2007-06-05

Az idén az első négy hónapban a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 5,2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi időszakhoz viszonyítva, a kereskedelmi szálláshelyek díjbevétele pedig 10 százalékkal emelkedett, miközben a szálláshelyeken az áremelkedés 7 százalékos volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Lelassult a magyarországi földárak felzárkózása az uniós szinthez

Gazdaság - 2007-06-03

Lelassult a magyarországi termőföldárak felzárkózása az uniós szinthez, egy hektárnyi átlagos hazai termőföld jelenleg körülbelül ötödannyiba kerül, mint az uniós átlag. A Miniszterelnöki Hivatal által az MTI-nek megküldött anyag szerint a termőföldek vételére az uniós csatlakozáskor bevezetett hét éves földvásárlási tilalom valószínűleg lefékezte a magyarországi földárak felzárkózását az uniós szinthez.

Változatlan marad a lakossági gázár

Gazdaság - 2007-06-01

Nem változik a közüzemben - a lakosságnak és más fogyasztóknak - a földgáz fogyasztói ára - jelentette be a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a negyedévi árfelülvizsgálat eredményét.

A külkereskedelmi mérleg hiánya 287 millió euró az első negyedben

Gazdaság - 2007-06-01

Az első negyedévben a külkereskedelmi termékforgalom 287 millió euró hiánnyal zárt, az előzetes adat mínusz 280,4 millió euró volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az egyenleg 371 millió euróval javult az egy évvel korábbihoz képest.

Parlament előtt a vagyontörvény

Gazdaság - 2007-06-01

Szeptembertől egy egyszemélyes zártkörű részvénytársaság kezeli az állami vagyont, jövő év elejétől a vagyon használatáért az állami szervezeteknek is fizetniük kell - egyebek mellett ezt tartalmazza a vagyontörvényre tett javaslat, amelyet a pénzügyminiszter terjesztett a parlament elé.

Simor: a következő két év a konszolidáció időszaka lesz

Gazdaság - 2007-05-31
Míg 2007 a  kiigazításé, a következő két év  a konszolidáció időszaka lesz,  lassuló inflációval és lassan gyorsuló GDP-növekedéssel - mondta  Simor András jegybankelnök a Magyar Bankszövetség konferenciáján. Megerősítette: a 3 százalékos inflációs cél a korábban  előrejelzettnél később, nem 2008 végére, hanem inkább 2009 elejére  teljesülhet.

A beruházások 0,8 százalékkal nőttek

Gazdaság - 2007-05-31

A nemzetgazdasági beruházások volumene az idén az első negyedévben 0,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva az előzetes számítások alapján - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A közlemény szerint folyó áron a beruházások teljesítményértéke 831,2 milliárd forintot tett ki.

A magyar ipari termelés az elsők között van Közép-Kelet-Európában

Gazdaság - 2007-05-31
Az Európai Unión belül a 2004-ben csatlakozott országok is jelentősen növelték ipari teljesítményüket, de Magyarország változatlanul az élvonalban maradt - állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal. A tavalyi év egészét tekintve csak Lengyelországban volt gyorsabb a növekedési ütem, de Magyarországon ez az alacsony bázishoz képest következett be.

Gyakran drágább az újszerű lakás az újnál

Gazdaság - 2007-05-30

Budapesten a 2000 és 2005 között épült, úgynevezett újszerű lakások ára több kerületben meghaladja az újakét, de összességében sincs különbség a két kategória árai között - tartalmazza az Otthon Centrum (OC) elemzése. Az elemzés a múlt év május és ez év április közötti időszakra vonatkozik.