Gazdaság

Eredmények megjelenítése 4241-től 4260-ig 4700 találatból.

Jeremie: új pénzügyi eszköz mikro-, kis - középvállalkozásoknak

Gazdaság - 2007-05-02

A kormány az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében visszatérítendő támogatási formákat indít el még az idén a mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára a Jeremie-programban. Egyed Géza, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szakállamtitkára nemrégiben elmondta, hogy a Jeremie-program széles körű szakmai egyeztetés után az év közepén, de legkésőbb szeptemberben indul a mikrohitel konstrukcióval.

Az energiatakarékossági pályázat a GKM honlapján követhető

Gazdaság - 2007-04-30

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) lehetővé tette, hogy a lakossági energiatakarékossági pályázaton indulók követhessék a beadott anyagok állását a tárca honlapján - közölte a GKM. Tájékoztatásuk szerint az energiatakarékossági menüpontból egy link segítségével információt szerezhet a pályázó a beküldött pályázatáról.

Négy érmet szerzett a Demeter pincészet a "borolimpián"

Gazdaság - 2007-04-29

Négy érmet, egy arany, egy ezüst és két bronzérmet szerzett a Bordeaux-i "borolimpián" az egri Demeter pincészet - közölte Demeter Csaba, a borászat névadó-tulajdonosa. A magyar borászatok közül a Demeter pincészet hozta el a legtöbb érmet az idei megmérettetésről - közölte a tulajdonos.

Törvényjavaslat a kötelező kéményseprésről

Gazdaság - 2007-04-29

A kéményseprő-ipari közszolgáltatást a megyei önkormányzatnak kell megszerveznie, de átveheti a helyi önkormányzat is, a szolgáltatás igénybevétele pedig kötelező - egyebek mellett ezeket tartalmazza a Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium honlapján olvasható törvényjavaslat.

Önkéntes munka: újabb programok indulnak

Gazdaság - 2007-04-29

Magyarországon is meghonosodott már a nyugati országokban nagy hagyományokkal rendelkező önkéntes munka, az első ilyen program most fejeződött be, a 205 önkéntes munkás közül 85-en már el is helyezkedtek - tájékoztatta Mokos Béla, a közép-magyarországi régió programvezetője az MTI-t.

A mérnöki kamara bevezeti az egységes nyilvántartási rendszert

Gazdaság - 2007-04-29

A Magyar Mérnöki Kamara (MMK) fokozatosan vezeti be a felelős műszaki vezetők és műszaki ellenőrök nyilvántartási rendszerét, ami teljes egészében várhatóan a jövő évtől működik majd - mondta Kováts Gábor, a mérnöki kamara elnöke.

3 milliárd forintra becsülik a leégett sajtüzemben okozott kárt

Gazdaság - 2007-04-28

Hárommilliárd forintra becsülik a kárt a leégett körmendi sajtüzem tulajdonosai - közölte az MTI-vel a tulajdonosoktól és az üzem vezetőjétől származó információra hivatkozva a katasztrófavédelem szombaton. Kiss Péter ügyeletes elmondta, hogy az oltás utómunkálatai számításaik szerint estig is eltartanak.

A NIF foglalkozik az uniós MÁV-projektekkel május 1-től

Gazdaság - 2007-04-28

Május elsejétől a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. foglalkozik a MÁV európai uniós projektjeivel - nyilatkozta Reményik Kálmán, a NIF Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek. Elmondta: zajlik az átvételi eljárás, ami hosszú folyamat, elsők között a sürgős feladatok kerülnek át, de a végleges átadás-átvétel még néhány hétig elhúzódhat.

Részvényenként 508 forint osztalék a Molnál

Gazdaság - 2007-04-26

A Mol 50 milliárd forint osztalékot fizet részvényeseinek a 2006. év után, az osztalék összege részvényenként körülbelül 508 forint, ami a saját részvény darabszámtól függően kismértékben változhat. A saját részvényre eső osztalékot az erre jogosult részvényesek között a részvények arányában fizetik ki.

Nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliségi ráta

Gazdaság - 2007-04-26

 2007. január-március hónapokban a megelőző év azonos időszakához képest a munkaerőpiac aktivitási mutatói növekedést jeleznek: a foglalkoztatottak száma 20 ezer fővel nőtt,az inaktívak száma 42 ezer fővel csökkent.

A dohányipar jövőre 7%-os jövedéki adóemeléssel számol

Gazdaság - 2007-04-26

A Magyar Dohányipari Szövetség jövőre hét százalékos jövedéki adóemeléssel számol, azért, hogy Magyarország elérje az Európai Unió által előírt ezer szálanként 64 eurós tételes adóelemet - közölte Patai András, a szövetség ügyvezető elnöke.

APEH: eddig 2.709 vagyonosodási vizsgálat fejeződött be

Gazdaság - 2007-04-26

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) április 20-ig 2.709 vagyonosodási vizsgálatot fejezett be, ezek közül 1.821 zárult megállapítással - jelentette be az adóhatóság csütörtöki sajtótájékoztatóján Varga Lászlóné elnökhelyettes.

Amerikai vizsgálat a Magyar Telekom ellen

Gazdaság - 2007-04-26

Megvesztegetés gyanújával folyik vizsgálat a Magyar Telekom ellen az Egyesült Államokban, írta a csütörtöki Financial Times. A londoni üzleti napilap szerint a New York-i értéktőzsdén is jegyzett magyar telefoncéget az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelet (SEC) vizsgálja, kiderítendő, hogy a vállalat megsértette-e a külföldiek korrupt eljárásaira vonatkozó amerikai törvényt.

Megjelentek a regionális turisztikai pályázatok

Gazdaság - 2007-04-25

Megjelentek az idei évre vonatkozó regionális turisztikai pályázatok - közölte a Magyar Turizmus Zrt. szerdán. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium a Turisztikai Célelőirányzat keretének terhére a kilenc turisztikai régióban összesen 24 pályázatot hirdetett meg, 890 millió forintos keretösszeggel.

A Paksi Atomerőmű szakszervezetei nem fogadják el az ajánlatot

Gazdaság - 2007-04-25

A Paksi Atomerőmű négy szakszervezete nem fogadja el a munkáltató ajánlatát, erről levélben értesítették a vezérigazgatót - közölte az MTI-vel Bocsor István, a Paksi Atomerőműben Dolgozók Szakszervezetének (PADOSZ) elnöke a szakszervezetek szerda reggeli megbeszélését követően.

Internetes fogadóoldalt indít a Szerencsejáték Zrt

Gazdaság - 2007-04-25

A pályázatoktól függően másfél év múlva beindíthatja új, kizárólag interneten elérhető fogadási rendszerét a Szerencsejáték Zrt. - mondta Somorai László, a társaság szóvivője az MTI kérdésére kedden.

Integrált állásbörzét rendeznek a budapesti Műegyetemen

Gazdaság - 2007-04-25

A műszaki, informatikai, gazdasági, pénzügyi és természettudományi diplomát szerző végzős hallgatók, illetve a néhány éve végzett szakemberek, s az őket alkalmazni kívánó cégek számára kíván találkozási lehetőséget teremteni a Műegyetemi állásbörze, amelyet ma és holnap rendeznek meg a fővárosban.

Bokros: átfogó államháztartási reformok nélkül nincs gyors növekedés

Gazdaság - 2007-04-24

Átfogó, elsősorban kiadáscsökkentésre alapozó államháztartási reformok nélkül nincs gyors gazdasági növekedés - mondta Bokros Lajos, a Közép-Európai Egyetem (CEU) vezérigazgatója, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) keddi budapesti fórumán.

Az ÁSZ-elnök szerint javítani kell a pénzügyi kormányzati tervezésen

Gazdaság - 2007-04-24

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerint a pénzügyi kormányzaton belül szükséges a tervezési és előrejelzési tevékenység minőségének javítása és hitelességének megerősítése. Kovács Árpád ezt a parlament keddi ülésén mondta, az ÁSZ 2006. évi munkájáról szóló beszámoló és határozati javaslat kapcsán.

Még az idén újraindulhat a szénbányászat a Mecsekben

Gazdaság - 2007-04-24

Még az idén újraindulhat a szénbányászat a Mecsekben, amennyiben a Calamites Kft. Nagymányok térségében engedélyt kap a feketekőszén külszíni fejtésére - közölte a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.