Gazdaság

Eredmények megjelenítése 4561-től 4580-ig 4643 találatból.

A bíróság elrendelte a Magyar Könyvklub felszámolását

Gazdaság - 2006-07-24

Így bekövetkezett az, amit a három és fél éve súlyos pénzügyi zavarokkal küzdő cégnek eddig sikerült elkerülnie: a Fővárosi Bíróság elrendelte a felszámolását – tudta meg a NAPI Gazdaság.

Tenderhirdetés az M7-es új szakaszán

Gazdaság - 2006-07-24

A Nemzeti Autópálya (NA) Zrt. várhatóan a hét elején hirdet eredményt, az M7-es autópálya Balatonkeresztúr-Nagykanizsa közötti 35,5 kilométer hosszú szakaszának megépítésére kiírt közbeszerzési pályázaton.

Elhelyezkedési esély szerint kategorizálják az álláskeresőket

Gazdaság - 2006-07-24

Az elhelyezkedési esély szerint kategóriákba sorolják jövőre a regisztrált álláskeresőket, ennek előkészítésén dolgoznak - közölte a Foglalkoztatási Hivatal főosztályvezetője. Az intézkedés célja, hogy az álláskeresők a számukra legmegfelelőbb segítséget kapják - mondta a főosztályvezető.

Megállapodás a HungaroControl és a légiirányítók között

Gazdaság - 2006-07-20

Megszületett a bérmegállapodás a HungaroControl vezetése és a CONTROL Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezete között - közölte a HungaroControl. A szerdán aláírt, négy évre szóló megállapodás szerint az idei évi béremelés mértéke 4,7 százalék lesz.

Járulékkedvezménnyel 7 723 álláskeresőt vettek fel az első félévben

Gazdaság - 2006-07-20

Csaknem 6 000 vállalkozás, civil szervezet vett fel 7 723 álláskeresőt az első félévben az egy éves járulékmentességet kihasználva - közölte a Foglalkoztatási Hivatal.

Az építőipari termelés 8,5 százalékkal csökkent

Gazdaság - 2006-07-19

Az építőipari termelés 2006 májusában kiigazítatlan adatok szerint 8,5 százalékkal, munkanaptényezővel kiigazítva 9,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva 3,7 százalékkal volt alacsonyabb az előző havinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Nyolc napon belül ki kell fizetni az alvállalkozót?

Gazdaság - 2006-07-18

A vállalkozói körbetartozásokat mérsékelné a közbeszerzési törvény várhatóan októbertől életbe lépő módosítása. Októbertől új szabályozás lépne életbe: ha egy fővállalkozó megkapja a pénzét, 8 napon belül rendeznie kell az alvállalkozó számláját - írja a Napi Gazdaság.

Magyarország információs és kommunikációs elátottsága elmarad az EU-átlagtól

Gazdaság - 2006-07-17

Magyarország minden egyes információs és kommunikációs technológiai ellátottsági mutató esetében jelentősen lemaradt az EU átlagához viszonyítva - állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal a közelmúltban publikált tanulmányában.

A Fidesz szerint kockázatot jelenthet az E.ON és Gazprom tranzakciója

Gazdaság - 2006-07-17

Mind az Oroszországtól, a Gazpromtól való egyoldalú energiafüggés, mind az energiapiaci verseny, mind pedig a gázárak szempontjából kockázatot jelenthet Magyarországnak az E.ON német energetikai óriáscég és az orosz Gazprom múlt heti tranzakciója - közölte Németh Zsolt.

Törvénytelen volt a külföldről behozott használt autók regisztrációs adója

Gazdaság - 2006-07-14

Körülbelül 80 ezer magyar autótulajdonos követelheti vissza az adóhatóságtól a 2004. május 1. és 2005. december 31. között külföldről behozott használt autókra kivetett regisztrációs adó egy részét - áll az Európai Bíróság főtanácsosának csütörtökön Luxemburgban kiadott állásfoglalásában

Kopint: idén 4,3 százalékkal, jövőre 3 százalékkal nő a GDP

Gazdaság - 2006-07-14

Ebben az évben a korábbi prognózissal megegyezően 4,3 százalékkal nő a GDP, jövőre viszont nem 4, csak 3 százalékkal - hangzott el a Kopint-Datorg Zrt. tájékoztatóján. Az infláció 2006 átlagában 3,4 százalékkal emelkedik, szemben a korábban jelzett 2,4 százalékkal, jövőre 5,5 százalékos fogyasztói áremelkedés várható - prognosztizálja a Kopint

A kormány elfogadta a munkavédelemről szóló beszámolót

Gazdaság - 2006-07-13

A korábbi évekhez képest 2005-ben alig változott a bejelentett munkabalesetek száma, az előző esztendőhöz képest kis mértékben, 0,4 százalékkal emelkedett - áll a szociális és munkaügyi miniszter, valamint az egészségügyi miniszter közös munkavédelmi beszámolójában, melyet a kormány szerdán fogadott el.

Hajdú-bihari projektek – uniós támogatással 6.

Gazdaság - 2006-07-12

Az európai uniós társfinanszírozású fejlesztések Hajdú-Biharban is éreztetik a hatásukat. A Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjaira a megyéből több mint kétezren pályáztak, közülük 1 047-en kaptak támogatást, összesen csaknem 48 milliárd forintot. Sorozatunkban ezek közül mutatunk be néhány példaértékű projektet.

Megduplázódott az internetes utazásszervezések száma

Gazdaság - 2006-07-12

Egy év alatt a kétszeresére, 6-7 ezerre nőtt az internetes ajánlatkérések száma Magyarországon.

Hajdú-bihari projektek – uniós támogatással 5.

Gazdaság - 2006-07-11

Az európai uniós társfinanszírozású fejlesztések Hajdú-Biharban is éreztetik a hatásukat. A Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjaira a megyéből több mint kétezren pályáztak, közülük 1 047-en kaptak támogatást, összesen csaknem 48 milliárd forintot. Sorozatunkban ezek közül mutatunk be néhány példaértékű projektet.

Veres János: ősszel nem lesz új adócsomag 2007-re

Gazdaság - 2006-07-11

Az Országgyűlésnek elfogadásra ajánlott adótörvények által 2008-ra a GDP arányos államháztartási hiány 3-3,5 százalékra csökken, így Magyarország szabadon eldöntheti, hogy mikor csatlakozik az euró övezethez - mondta Veres János pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón.

Drágák a belvárosi üzletek Budapesten

Gazdaság - 2006-07-09

Budapesten a belvárosi üzlethelyiségek iránti kereslet évek óta jelentősen meghaladja az elérhető kínálatot, így ott jócskán az átlag felettiek a bérleti díjak és szinte azonnal lehet bérlőt találni a szabad helyiségekre - áll az Eston International elemzésében.

Az OTP megvásárolja a Kulska bankát

Gazdaság - 2006-07-07

Az OTP Bank Nyrt. aláírta a szerbiai Kulska banka hitelintézet többségi részvénycsomagjának megvásárlására vonatkozó adásvételi szerződést - közölte a pénzintézet a BÉT honlapján.

Hajdú-bihari projektek – uniós támogatással 3.

Gazdaság - 2006-07-07

Az európai uniós társfinanszírozású fejlesztések Hajdú-Biharban is éreztetik a hatásukat. A Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjaira a megyéből több mint kétezren pályáztak, közülük 1 047-en kaptak támogatást, összesen csaknem 48 milliárd forintot. Sorozatunkban ezek közül mutatunk be néhány példaértékű projektet.

Egyre gyorsabban bővül az uniós tagok gazdasága, kivéve Magyarországot

Gazdaság - 2006-07-07

Az új EU-tagok gazdasága még a tavalyinál is gyorsabb ütemben nő az idén, a bécsi Nemzetközi Összehasonlító Tanulmányok Intézete (WIIW) szerint.