Módosult a Magyar élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló rendelet, amely kitér a sütőipari termékek előírására is, ennek köszönhetően jobb minőségű kenyerek és pékáruk készülhetnek - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM). Az új szabályok vonatkoznak a kenyerek összetételére és fajtáira, bővült a védett termékek listája.
Az új előírás 15 kenyér esetében szabályozza az összetételt. Az összetevők közé bekerültek a magas vitamin-, fehérje- és rosttartalmú álgabonák.
- Nyolc digitális pénzügyi rendszerfejlesztés támogatásáról döntött az MKB Bank a FinTech (pénzügyi technológiák) programja keretében indított versenyen.Magyarországon elsőként tartott az MKB Bank FinTech versenyt, amelyre 56 érvényes pályázat érkezett, ezek közül nyolc vehet részt az inkubációs szakaszban.
A jövő januárban induló inkubációs programban a kiválasztott megoldásokat 18 hónapon keresztül fejlesztik tovább az MKB finanszírozása mellett. Az inkubációs programban a projektekre fordított kockázati tőke összege egyedi - közölte a bank.
A 2014-es és 2015-ös bővülés után az idén megtorpant a növekedés a pulykaágazatban, az idei termelés a tavalyihoz hasonlóan 102 ezer tonna körül alakul - mondta Erdélyi István, a Magyar Pulykaszövetség elnöke. Az idén több kihívással is meg kellett küzdenie az ágazatnak - mondta, és példaként említette a globálisan csökkenő árakat, és keresletet, a madárinfluenzát, és azt, hogy az EU-ban a legnagyobb pulykatermelő országok közül Németország, Franciaország, Olaszország, és Lengyelország is jelentősen növelte termelését.
Az EU-ban mintegy 6 millióval több napos pulykát telepítettek 2016-ban, mint tavaly. Ez a csökkenő kereslet mellett túlkínálatot okozott a piacon, így az év elejei 395-398 forintos kilogrammonkénti felvásárlási ár 15-18 forinttal csökkent kilónként az év végére.
Az ágazat teljesítményét Magyarországon két nagy piaci szereplő határozza meg: a Gallicoop és a Gallfood. A két cég a piac több mint 70 százalékát adja. Az előbbinek 42 százalékos, utóbbinak 32 százalékos részesedése, mellettük még vágási adataikat tekintve meghatározó szereplő a Kuning Baromfifeldolgozó Kft. (8,7 százalék) és a Keresztes-Mizse Kft. (7,5 százalék).
Megjelent a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló kormányrendelet a Magyar Közlönyben.A rendelet értelmében a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalóknál az alapbér kötelező legkisebb összege havibér esetén 127 500 forint, hetibérnél 29 310 forint, napibérnél 5870 forint, órabér alkalmazásakor pedig 733 forint 2017. január 1-jétől.
A minimálbér 2018. január 1-jétől havibér esetén 138 000, hetibérnél 31 730, napibérnél 6350, órabérnél 794 forint.
A legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimuma havibérnél 161 000, hetibérnél 37 020, napibérnél 7410, órabér esetén pedig 926 forint 2017. január 1-jétől.
A garantált bérminimum 2018. január 1-jétől 180 500 forint havonta, heti bérnél 41 500 forint, napi bérnél 8300, illetve órabérnél 1038 forint
- Nincs alapja a kártérítési követelésnek, mert nem csökken a Volkswagen emissziós botrányban érintett dízel modelljeinek ára az európai használtautó-piacon - írja az Automotive News Europe autóipari hírportál.
A használtautó árak nyilvántartásával foglalkozó Schwacke GmbH felmérése nem mutatott ki lényeges eltérést a VW márkájú dízel autók árának és általában a dízel autók árának alakulása között Európában 2015 szeptembere, a Volkswagen dízelbotrányának kitörése és 2016 novembere között. (http://www.schwackepro.de/aktuell)
Az európai fogyasztóvédő szervezetek állítása szerint a dízelbotrány csökkenti a VW dízel autók maradványértékét és a tulajdonosoknak ezért kártérítés jár.
- Októberben az ipari termelés 2,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, az adat megegyezik az első becsléssel - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) második becslése alapján szerdán.
A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal.
Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 2,0 százalékkal nőtt októberben.
- Luxemburg volt az Európai Unió leggazdagabb tagállama tavaly is: vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC) alapján is toronymagasan vezet a nyugat-európai nagyhercegség a 28 tagú közösségben.
Nincs változás abban sem, hogy 2012, 2013 és 2014 után tavaly is Bulgária volt az unió legszegényebb országa, amelynek lemaradása óriási még a középmezőnyhöz képest is - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által kedden kiadott, a tavalyi végleges adatokat tartalmazó jelentésből.
Magyarország mindkét kategóriában a lista utolsó negyedébe került. A leggazdagabb országban, Luxemburgban az egy főre jutó GDP 264 százaléka volt az uniós átlagnak. Jócskán lemaradva, a második helyen áll Írország, az átlag 177 százalékával. Az utolsó helyezett Bulgáriában ez az arány mindössze 47 százalékot tesz ki.
Összesen 11 tagállamban - Luxemburg és Írország mellett Hollandia (128 százalék), Ausztria (128 százalék), Dánia (127 százalék), Németország (124 százalék), Svédország (124 százalék), Belgium (119 százalék), Finnország (109 százalék), Nagy-Britannia (108 százalék) és Franciaország (106 százalék) - haladta meg az uniós átlagot az egy főre jutó GDP.
A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) szerint nem egyeztethető össze az uniós joggal és megöli a reklámpiacot a közterületi reklámozást célzó különadó, és a településkép védelméről szóló törvény szigorítása. Úgy vélik, a két tervezet együttes hatása gyakorlatilag megsemmisíti a közterületi reklámozást, amely sok száz vállalkozást és több ezer dolgozó, bérbeadó megélhetését ellehetetleníti.
A brit gazdaság az EU-tagságról tartott júniusi népszavazás óta a vártnál jobb növekedési teljesítményt nyújtott, de ez a lendület nem lesz tartós az uniós tagság megszűnéséhez vezető folyamat bizonytalanságai miatt - áll a brit üzleti vállalkozások érdekképviseletét ellátó Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) hétfőn ismertetett új, felülvizsgált előrejelzésében.
A 9. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az idei év legjobb mézét.
A hímesházi Háy István repceméze Az év méze 2016 díja mellett a legjobb repceméz-kategória első helyezettje is lett a szombati eredményhirdetésen. A legjobb akácmézet a százhalombattai Biksi Méhészet és békéscsabai Hrabovszki Norbert küldte be a versenyre.
A legjobb vegyes virágméz kategória győztese a szentmártonkátai Szántai Ferenc lett, aki két éve az Év méze díjat is elnyerte. A csővári Dian Richard hársméz, a dabasi Erős Mihály Gábor napraforgóméz kategóriában győzött.
Mintegy százmillió euró kárt okozott a november végi, hatnapos sztrájk a Lufthansának, amelyet a pilóták szakszervezete kezdeményezett. Az utasforgalom ennek ellenére közel 6 százalékkal bővült a német légi cégnél.
A légitársaság pénteki közleménye szerint a Lufthansának 4500 járatot kellett törölnie a munkabeszüntetés miatt, ez több mint félmillió utast érintett. Az eddigi adatok szerint a negyedik negyedévi üzleti eredményt százmillió euróval rontotta a sztrájk.
A Zsolnay név egy kereskedelmi márka, ami családra utaló jellegét elveszítette, a név árujelzővé vált, amit kizárólag a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. használhat - közölte a társaság pénteken a Zsolnay név használatáról Pécs városa és a Zsolnay család három tagja között született csütörtöki megállapodásra reagálva. Ha az érintett felek továbbra is folytatják jogsértő magatartásukat, akkor a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. feljelentést tesz ellenük - olvasható a levelükben
- Londoni pénzügyi elemzők szerint a magyarországi infláció meredek gyorsulása várható a következő hónapokban, és az inflációs ütem a vártnál hamarabb megközelítheti a Magyar Nemzeti Bank (MNB) célszintjét.
A csütörtökön közzétett KSH-adatok szerint a fogyasztói árak novemberben átlagosan 1,1 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, és az év eddigi szakaszában 0,3 százalékos volt az átlagos infláció.
Az új adatokat értékelő kommentárjukban a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői közölték: decemberre, majd a következő év első negyedére további, immár éles ívű inflációs gyorsulást várnak.
A ház előrejelzése szerint decemberben 1,6 százalék, márciusban már 2,5 százalék lesz a tizenkét havi infláció, 2018 elejére pedig megközelíti - jóllehet még nem éri el - az MNB 3 százalékos központi célszintjét.
Novemberben 4,9 százalékra csökkent a munkanélküliség Csehországban, októberben a mutató még öt százalékon állt - közölte a cseh munkaügyi hivatal csütörtökön Prágában.
A munkaügyi hivatalok november végén az egész országban 362 755 munkát kereső személyt tartottak nyilván, ami 2008 decembere óta a legalacsonyabb szám. A másik oldalon a cégek 135 ezer munkahelyet kínáltak, ami 2007 novembere óta a legmagasabb.
Az elemzők novemberben öt százalékos munkanélküliséggel számolnak.
Egy hónapjuk maradt a 20 munkavállalónál többet foglalkoztató cégeknek arra, hogy munkavédelmi képviselőt válasszanak, január 8-ig kell ezt megtenniük - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön. Az új szabályozás értelmében 50-ről 20-ra csökkent a választáshoz szükséges munkavállalói létszám, ami több mint 10 ezer céget érint.
A klímaváltozás mintegy 80 százalékát a víz által érzékeljük - hívta fel a figyelmet a köztársasági elnök szerdán a Miskolci Egyetemen, ahol a környezeti fenntarthatóság kihívásairól és annak társadalmi, gazdasági összefüggéseiről tartott előadást. Az elnök többek között beszélt arról, hogy a klímaváltozás milyen hatással van az élelmiszertermelésre, az országok gazdasági és társadalmi szerkezetére, a természeti sokféleségre, valamint a városok működésére.
Az államfő aktívan bevonta előadásába a résztvevőket is. Egy hallgató közreműködésével szemléltette például azt, mennyire kevés a Földön az a vízmennyiség, amely emberi fogyasztásra alkalmas és még hozzáférhető.
Hangsúlyozta: a vízhiány nemcsak országokon belüli feszültségekhez vezet, illetve vezethet, hanem országok közötti konfliktusokhoz is. Áder János felidézte a párizsi klímacsúcsot, az ott született megállapodást, amely, mint mondta, vitathatatlan eredmény. Szerinte azonban ennél jóval többre lesz majd szükség ahhoz, hogy a klímaváltozás drámai hatásait elkerüljük, még akkor is, ha minden aláíró betartja majd az egyezséget.
Több mint félmilliárd forintból fejleszt hosszú ideig eltartható pékárut és pizzát a Pr1mer Kft. és a B.S. Plastic Invest Kft., a partnerek a fejlesztéssel 8 kutatói munkahelyet teremtenek - közölte a Pr1mer Kft. A 24 hónapos időtartamú projektet 311,72 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósítják meg a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) keretében.
A beruházástól, amely november közepén kezdődött, és várhatóan 2018 őszén fejeződik be, az exporttermelés 5 százalékos növekedését várják.
Az elmúlt tíz évben ennyire rossz évet még nem zártak a magyar méhészek, közepes alatti termés, alacsony felvásárlási ár és egy, a méheket tizedelő kórokozó terjedése is nehezítette a munkát - nyilatkozta kedden a Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke.
Haász Ferenc kifejtette, a kora tavaszi esős, hűvös és a nyári csapadékos időjárás miatt a repce- és az akáctermés lényegesen kevesebb lett a tavalyinál. "Egy normál méhészeti évhez képest feleannyi termés lett idén".
A felvásárlási árak is nagyon alacsonyak, dömpingár-szinten vagy az alatt vannak - tette hozzá.
Ráadásul az utóbbi években egyre többen és - a jövedelmezőség javítása érdekében - egyre több méhcsaláddal kezdtek méhészkedni, ám a méhlegelők nagysága nem nőtt. Néhány megyében az egy négyzetkilométerre eső méhcsalád-szám 16-18 (Békésben 14), miközben a hetvenes-nyolcvanas években ez a szám 4-5 volt. A mézelő növények méztermelő-kapacitása adott, ha több méhcsalád jut a területre, akkor az egy családra jutó hozam csökken - magyarázta.
Sok kínai és dél-amerikai méz jelent meg az európai és a magyar piacon, ami túlkínálatot eredményez.
A globális intézményi befektetői közösség szerint a megválasztott következő amerikai elnök, Donald Trump majdani gazdaságpolitikai elképzelései váltak mára a legnagyobb világgazdasági kockázattá.
Az Oxfordi Egyetem Londonban működő gazdasági elemzőrészlege, az Oxford Economics által elvégzett, hétfőn ismertetett globális kockázati felmérés szerint a vizsgálatba bevont befektetési társaságok 27 százaléka - a válaszadók legnagyobb egyedi csoportja - a következő két év legnagyobb kockázati tényezőjének azt a lehetőséget tartja, hogy hivatalba lépése után Trump kereskedelmi háborút robbant ki.