Elindult a debreceni önkormányzat kulturális intézményeinek közösségi média-aktivitását összefogó és támogató Facebook-oldal, a DEkulT.
Száz éve annak, hogy a trianoni békediktátum szétszakította a történelmi Magyarországot. Debrecen földrajzi helyzete és kulturális életének gazdagsága azonban lehetővé teszi, hogy intenzíven ápolja a kapcsolatot a hozzánk közeli, határon túli magyar településekkel.
Az új oldal célja, hogy egyrészt városunk lakosai körében erősítse a kultúra összetartó erejét, másrészt, hogy még szorosabbra fűzze a szálakat a határokon innen és túli közösségekkel a virtuális térben is, illetve a virtuális térnek köszönhetően. A DekulT egyrészt Debrecenhez kötődő tartalmakat fog közölni, azon célból is, hogy még láthatóbbá tegye a város gazdag kulturális életét, másrészt kulturális közösségi aktivitásokat igyekszik generálni és koordinálni.
- Mintegy 600 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai forrásból épül ki a város északi részén az önkormányzat tulajdonában lévő 3,3 hektárnyi területen az az ipari park, melynek alapkövét csütörtök délelőtt rakták le Berettyóújfaluban.
- A következő egy hónapban Debrecenben több mint 410 olyan kulturális, tudományos és sportrendezvény marad el, amelynek a látogatottsága meghaladná a száz főt - közölte a város polgármestere csütörtökön sajtótájékoztatón.
Papp László a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet nyomán meghozott önkormányzati intézkedések között említette, hogy az önkormányzati vagyonkezelőhöz tartozó cégeknek pandémiás tervet kell kidolgozniuk a közszolgáltatások folyamatossága érdekében, a tervek a jövő héten lépnek életbe.
Az azonnali intézkedések közül a polgármester kiemelte: a nagyerdei gyógy- és termálfürdő csütörtöktől nem fogad látogatókat, a tervezett orvosi kezeléseket átütemezik, az Aquaticum élményfürdő a most folyó karbantartás után nem nyit ki, a városi uszoda lakossági szolgáltatásai szünetelnek, de bezárták az összes iskolai uszodát is.
- Európai uniós és hazai forrásból vízgazdálkodási fejlesztés kezdődik a Hajdúhátságon - hangzott el a program nyitó rendezvényén szerdán Debrecenben.
Kincses Dániel, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) műszaki igazgatóhelyettese elmondta:a Hajdúhátsági Többcélú Vízgazdálkodási Rendszer (HTVR) fejlesztésére az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a TIVIZIG konzorciuma több mint 2,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert.
A jövő nemzedéke a jövő technológiáját sajátíthatja el a digitális élményközpontokban - mondta Greinstetter Balázs, a Pénzügyminisztérium gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára pénteken Debrecenben, a DigiTér digitális élményközpont átadási ünnepségén.
Greinstetter Balázs jelezte: a digitális kompetenciák fejlesztésére a 2017-es tanévtől az egyetemeknek, főiskoláknak összesen 8,3 milliárd forint európai uniós forrás áll rendelkezésre a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében, ebből a debreceni Agóra központban kialakított DigiTér élményközpontra 361 milliót költöttek.
Erősíti gazdasági együttműködését négy megye, erről írtak alá megállapodást hétfőn a megyeszékhelyek, Debrecen, Szolnok, Miskolc és Nyíregyháza polgármesterei.
Nagy Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán elmondta: az együttműködés célja, hogy Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is részesüljön azokból a sikerekből, illetve a közelmúltban történt befektetésekből, amelyek elsősorban Debrecent és közvetlen régióját érintették.
A tavalyi debreceni Campus Fesztivál nyitófogadásán összegyűjtött több mint hétmillió forintos adománnyal támogatták a fesztivál szervezői a helyi idősek, illetve csökkentlátók otthonainak lakóit; a támogatásból közösségi teret, internetsarkot hoztak létre, valamint speciális hang- és vetítéstechnikai berendezéseket vásároltak az intézmények számára - közölte a fesztivált szervező Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője hétfőn.
A Magvetés - A Biblia üzenete bélyegeken címmel vasárnaptól látható Kocsis Attila református lelkipásztor időszaki kiállítása a debreceni Nagytemplomban.
A Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség közleménye szerint a tárlaton több mint száz ország bibliai vonatkozású bélyegeit tekinthetik meg az érdeklődők.
Kocsis Attila, a Kelet-magyarországi Református Nevelőszülői Hálózat lelkésze gyermekkora óta szenvedélyes gyűjtő, keresztény témájú, a különböző országokban elsőként kiadott karácsonyi bélyegekhez először tizenöt éve jutott hozzá. A kiállításon a többi között megtekinthető a világ első olyan bélyege is, amelyen karácsonyi motívum látható. A bélyeg külön érdekessége, hogy 1943-ban Magyarország adta ki. Kocsis Attila gyűjteményét később bibliai történeteket, igéket, valamint templomokat, kolostorokat ábrázoló bélyegekkel egészítette ki.
Ismét előkelő helyen végzett Debrecen Financial Times nemzetközi tőkeáramlásokkal és befektetésekkel foglalkozó fDi magazinjának felmérésén. Debrecen kategóriájának második helyezettje lett. A közép európai városok közül Debrecen az első, aki a TOP 3-ban szerepel egymást követően két periódusban is.
2018-ban első helyezést ért el Debrecen a legjobb tőkevonzó befektetési stratégiával rendelkező európai kisvárosok kategóriában. Így megkapta a jövő európai városa díjat, amely címet két évig viselhetett. Idén ismét részt vett a versenyben Debrecen és az izlandi főváros, Reykjavik mögött második helyezést ért el.
2012 óta választják meg a különböző lakosságszámú európai városok közül a legjobb tízet.
- Debrecenen kívül nem volt még olyan közép európai település, amelyik két egymást követő megmérettetésen dobogós helyezést ért volna el, tehát elmondható, hogy Debrecen kategóriájában évek óta a legjobb befektetésösztönzési stratégiával rendelkezik – mondta Papp László polgármester.
A debreceni Új Főnix-terv részeként február 19-én megkezdődik a Dósa Nádor tér és a Csapó utca átépítése, ezzel tovább bővül a belvárosi sétálóövezet - közölte a városüzemeltetésért felelős alpolgármester pénteken sajtótájékoztatón, a városházán.
Balázs Ákos (Fidesz-KDNP) azt mondta, több mint 11 ezer négyzetméter újul meg, és nyolcszorosára nő a zöldterület a város új sétaterén.
A város főteréhez szervesen kapcsolódó új közösségi tér kialakítása 730 millió forintba kerül, és része annak a belvárosi rekonstrukciós programnak, amelyre 1,7 milliárd forint európai uniós forrást nyert el Debrecen a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán - mondta az alpolgármester.
A Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára 130 évvel ezelőtt megnyitotta olvasótermét, ezzel létrejött Debrecen első nyilvános könyvtára - emlékeztetett a jeles évforduló alkalmából rendezett kamarakiállítás megnyitóján a kollégium igazgatótanácsának elnöke csütörtökön.
Kustár Zoltán azt mondta, hogy az 1880. február 15-én megnyitott olvasóterem fordulópontot jelentett a város kulturális életében, miután a város polgárai is hozzáférhettek a kollégium tudományos kincseihez. Hozzátette: a kollégiumi könyvtár ma is "az ország, a nemzet könyvtára, iskolája, világító lámpása".
Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere szerint "a könyvtár ma, az internet korában is érvényes, élő pontja a tudáshoz való hozzáférésnek". Bár az olvasás egyfajta intim kapcsolat a szerző, a mű és az olvasó között, de ez a fajta élmény a könyvtárban kinyílik a közösség felé - jegyezte meg.
Elfogadta Debrecen közgyűlése - 160,9 milliárd forint mérlegfőösszeggel - a város idei költségvetését csütörtökön.Papp László polgármester (Fidesz-KDNP) előterjesztésében fejlődésközpontú, racionálisan tervezett, stabil, kiegyensúlyozott költségvetésnek nevezte az idei büdzsét, amelynek 78,2 milliárd forint a beruházási főösszege. A kertségek fejlesztésére tervezett 5,3 milliárd forinttal együtt a teljes büdzsé több mint 50 százalékát fordítják fejlesztésekre.
"A gazdaság a városi jólét alapja" - hangoztatta a polgármester, rámutatva: a gazdasági szereplőktől származó helyi iparűzési adóbevétel az idén meghaladja a 20 milliárd forintot. Hozzátette: ez jelentősen növekedni fog a következő években, ha elkészülnek a most folyó ipari beruházások.
Papp László kiemelte: költségvetési hiány nincs, de felvesznek 2,5 milliárd forint fejlesztési hitelt. Ugyanakkor - tette hozzá - jól állnak a 2018-ban felvett 44 milliárdos hitelkeretből igénybe vett 38 milliárd hitel törlesztésével.
Fegyelmezett feladatellátást kért a debreceni főtéren felsorakozó mintegy négyszáz katonától az 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka a Magyar Honvédség KFOR kontingense 22. váltásának kibocsátó ünnepségén kedden.
"Nem búcsúzunk, csak elköszönünk (...), várjuk vissza önöket szeptemberben" - mondta Szloszjár Balázs a Koszovóba készülő katonák előtt.
A dandártábornok emlékeztetett arra, hogy húsz évvel ezelőtt ugyanerről a helyről indultak először a KFOR misszióba a katonák, akikre most sem vár könnyű feladat a családjuktól távol, de az elmúlt négy hónapban valamennyien megfelelően felkészültek a külföldi szolgálatra.
Szloszjár Balázs a béketámogató feladatokat ellátó katonáknak azt a "feladatot szabta", hogy "magyar katonához, az 5. Bocskai dandár katonájához méltóan, fegyelmezetten hajtsák végre a feladatokat, bizonyítsák be, hogy a magyar katona még mindig a legjobb a világon". Kérte tőlük azt is, hogy a külszolgálatban "figyeljenek oda egymásra, segítsék egymás munkáját
A fejlődés, a stabilitás és a biztonság költségvetésének nevezte Debrecen polgármestere a város idei tervezett büdzséjét csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Papp László (Fidesz-KDNP) a debreceni eseményen közölte: a költségvetés mérlegfőösszege 160,9 milliárd forint, ebből 20 milliárd helyi adóbevétel. Beruházásra 78,2 milliárd forintot terveznek költeni.
Teljesen megújította a Nyírerdő Zrt. a korábbi, csaknem két évtizeddel ezelőtt létrehozott Borostyán tanösvényt a debreceni Nagyerdőben - közölte a társaság vezérigazgatója hétfőn.
A debreceni erdészet központjának szomszédságában lévő tanösvényen tizenegy állomást alakítottak ki: modern, interaktív - esetenként napelemmel ellátott - táblák segítségével ismerhetik meg a gyerekek a térségre jellemző állatokat, növényeket.
Két hét múlva, február 13-án kezdődnek a debreceni BMW-gyár cölöpözési munkálatai, a beruházás első ütemében 460 ezer négyzetméter alapterületű épületet építenek meg - közölte a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) csütörtökön.
Közölték: a Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő Kft. tájékoztatása szerint a gyár helyszínéül szolgáló teljes, 400 hektáros területet az előkészítési munkálatokat követően áprilisban adják át a beruházónak.
Zajlanak az ipari és közlekedési infrastruktúra kialakításának munkálatai, amelynek keretében többek között két autópálya-leágazást, nagy kapacitású vasúti átrakót, kamionparkolót és új vonatmegállókat is létesítenek. Az előzetes becslések szerint az idei évtől kezdődően mintegy 6 ezer ember dolgozik majd a gyár és környezetének építési munkálatain.
A tájékoztatás szerint Póser Zoltán, a Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő Kft. ügyvezetője a Herceghalmon január 30-31-én rendezett, 11. Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferencián előadásában elmondta, hogy a BMW-gyárnak otthont adó Debrecen melletti Észak-nyugati Gazdasági Övezet 400 hektáros területének előkészítésén tavaly január óta dolgoznak
- A tavalyi nagy sikerre tekintettel az idén második alkalommal is meghirdeti a Magyarul álmodom című pályázatot a Debreceni Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Kft. - közölték be a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón a helyi ifjúsági házban.
- Harmincegy alkotást mutatnak be január 30. és február 9. között az ötödik Magyar filmszüreten a debreceni Apolló moziban - jelentették be a szervezők sajtótájékoztatón kedden a helyszínen.
Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. igazgatója kiemelte: azzal a céllal hívtrák életre a rendezvényt, hogy évről-évre bemutassák Debrecenben az előző esztendő magyar filmtermésének teljes keresztmetszetét.
Az ötödik jubileumi alkalmat arra is felhasználják, hogy a tavalyi filmtermés mellett olyan ikonikus régi filmeket is vetítsenek, mint a Körhinta, A tanú, a Macskafogó, a Jób lázadása, a János vitéz, vagy az Egri csillagok - ismertette az igazgató.
Debrecen örömmel fogadja az új természettudományi múzeumot - közölte a hajdú-bihari megyeszékhely polgármestere csütörtökön.
- A Debreceni Tavaszi Tárlat 2019-ben díjazott alkotóinak munkáit bemutató kiállítás nyílt Kiemelés címmel csütörtökön a helyi Kölcsey központban.
A Debreceni Tavaszi Tárlat sorozata, a Friss hajtás néhány éve megújult rendszerben zajlik: a festészet és a grafika/fotográfia kétévenkénti váltásban mutatkozik be, plasztikák minden évben jelen vannak a kiállításon.