Tóth Endre József Attila- és Csokonai-díjas költőtől augusztus 31-én szerdán 12 órakor vesznek végső búcsút a debreceni Köztemető 2. számú ravatalozójában - tudatta a Magyar Írószövetség. A Magyar Írószövetség örökös tagja életének 97. évében, augusztus 16-án hunyt el debreceni otthonában.
Tempfli József nyugalmazott nagyváradi római katolikus megyés püspököt szerdán Debrecenben Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere előtt letette a magyar állampolgársági esküt.
Kósa Lajos a Régi Városházán tartott ceremónián emlékeztetett rá, hogy Tempfli József egyszerűsített honosítási kérelmét a Debrecenben nyújtotta be április 15-én.
A debreceni közgyűlés e heti ülésén a háromtagú szocialista frakció is támogatni fogja a városvezetés által kötendő szerződést, amellyel új üzemeltetőhöz kerül a városi repülőtér - közölte Zsiros Zsolt, az MSZP helyi frakcióvezetője kedden. Az ellenzéki politikus indoklása szerint a jelenlegi konstrukcióban nem lehet nyereségesen üzemeltetni a repülőteret, az évente mintegy 300 milliós terhet ró az önkormányzatra és ezáltal a város lakosságára.
2008-ban már tett egy kísérletet Debrecen városa befektető bevonására a repülőtér üzemeltetésére, de hosszú évek óta veszteségesen működik a Debreceni repülőtér. A múlt évben 280 milliós pótbefizetést teljesített a holding, a város 60 milliós üzemeltetési támogatást adott és 10 milliós üzemeltetési megbízási díjat fizetett ki - mondta Racsmány Gyula osztályvezető.
Bányász Róbert 27 éves vállalkozót indítja a Szociális Unió a püspökladányi időközi országgyűlésiképviselő-választáson; a jelölt több mint ezer ajánlószelvényét a pártok közül elsőként az unió adta le a helyi választási irodában - jelentette be Szili Katalin pártelnök hétfőn, a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.
A Xanga cégcsoporthoz tartozó Airport Debreceni Holding Vagyonkezelő Kft. üzemeltetheti a jövőben a cívis város nemzetközi repülőterét, miközben az továbbra is önkormányzati tulajdonban marad - jelentette be Papp László (Fidesz), vállalati vagyonért és városstratégiáért felelős alpolgármester hétfőn a repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.
A kormány célja, hogy minőségi, kis- és közepes családi gazdaságok szövetkezésére alapuló mezőgazdaság jöjjön létre - mondta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára csütörtökön Debrecenben, a 20. Farmer Expo megnyitóján.
A karnevál 2011-ben is folytatódik a Cívisvárosban, melynek különlegességét a városhoz kapcsolódó jeles évfordulók teszik színessé. 13 virágkocsi vonul végig a Petőfi tértől a Stadionig.
Külföldi csoportok a világ minden tájáról érkeznek, így köszönthetünk többek között indiai, venezuelai, kínai, grúz, török csoportokat
A közösségi szintű programok finanszírozására szolgáló közvetlen brüsszeli források kiaknázását kívánja serkenteni az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ÉARFÜ).
Balogh Zoltán, a régió brüsszeli képviselője egy csütörtöki debreceni sajtótájékoztatón közölte: a 2007-2013 között rendelkezésre álló 76 milliárd euró mintegy 40 százalékára lehet még pályázni egyebek mellett a kutatás-fejlesztés, a fogyasztóvédelem és az ifjúsági programok területein.
Debrecen önkormányzata bevételeinek mintegy 10 százalékát fordítja törlesztésre évente, s bár hiteleinek jelentős része svájci frank alapú a szerződésben vállalt törlesztési ütemezést tartani tudják - közölte a polgármesteri hivatal az MTI azon körkérdésére válaszolva, hogy a svájci frank erősödése miként érinti az önkormányzat adósi helyzetét.
Felajánlja a debreceni önkormányzat MSZP-frakciójának vezetői posztjáról való lemondását Zsiros Zsolt, aki hétfőn vált meg a párt hajdú-bihari elnöki tisztségétől.
Zsiros Zsolt továbbra is részt vesz a közéleti munkában, s ha bizalmat kap, továbbra is vezeti az önkormányzati frakciót. Az MSZP-nek jelenleg háromtagú frakciója van a debreceni, Fidesz vezette közgyűlésben.
Száznál is több programmal jelentkezik idén Hajdúböszörmény összművészeti fesztiválja, a szombaton induló Hajdúhét.
1937-ben az "öreg" hajdúvárosok kulturális és gazdasági megmozdulása volt a Hajdúhét, amelynek rendezői tudatosan törekedtek arra, hogy a múlt és a jelen valamennyi szegletét bemutassák.
A XANGA Investment & Development Group befektetésével újabb munkahelyteremtő beruházás valósul meg a Debreceni Regionális és Innovációs Ipari Parkban. A cégcsoport az amerikai tulajdonú RR Donnelley nyomdaipari vállalat debreceni központjának helyet adó üzemet egy 2 100 m2 alapterületű logisztikai csarnokkal bővíti.
Megtámadta a debreceni villamostender eredményét két korábbi pályázó, a Ganz-Skoda és a Solaris a Közbeszerzési Döntőbizottságnál - közölte Szűcs László, a helyi polgármesteri hivatal közbeszerzési osztályának vezetője. Pajna Zoltán (Fidesz), Debrecen gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere egy héttel korábban jelentette be, hogy a spanyol CAF cég nyerte meg a hatodik alkalommal kiírt debreceni villamostendert.
Ha jók az információink, a repülőtér üzemeltetésére kiírt pályázaton újra indul a Xanga cégcsoport.
2008-ban nem sikerült, most miért vállalkoznak újból az üzemeltetésre?-kérdeztük Herdon Istvánt, a cégcsoport tulajdonosát.
A hír igaz, a pályázati ajánlatunkat benyújtottuk, a szándékunk még mindig aktuális.
Dr. Bács Zoltán egyetemi docens, az Agrár- és Gazdálkodástudományok Centrumának korábbi stratégiai elnökhelyettese, a Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar Számviteli és Pénzügyi Intézetének vezetője tölti be 2011. augusztus 1-től a Debreceni Egyetem gazdasági főigazgatói tisztét. Megbízatása három évre szól.