A Debreceni Törvényszék elutasította a perújítást abban a büntetőügyben, amelyben egy nőt emberölés előkészületének 90 rendbeli bűntettével és zaklatás vétségével vádoltak.
Dobó Dénes,a bíróság szóvivője közleményében azt írta, a korábban megállapított ítéleti tényállás lényege szerint a vádlottal szemben számos alkalommal indult, illetve folyt büntetőeljárás a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányságon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészségen, a Miskolci Törvényszéken terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó cselekménnyel fenyegetés vétsége, a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen büntetőügyben elkövetett kényszerítés hatósági eljárásban bűntette miatt.
Ezen eljárások során a nő több alkalommal került kapcsolatba a nyomozás során eljáró rendőrökkel, az ügyeiben eljáró bírókkal, ügyészekkel, továbbá igazságügyi szakértőkkel. A vádlott elektronikus üzenetekben, illetve írásbeli beadványban több magas beosztásban szolgálatot teljesítő rendőrt, valamint ügyészeket, bírókat, köztük a Miskolci Törvényszék és a Debreceni Ítélőtábla bíráit, illetve hozzátartozóikat megfenyegette, azt írta, hogy gyógyszeresen kezelni kell őket, tilos őket megetetni, a gyógyszerkezelésüket pedig addig kell folytatni, amíg meg nem halnak - ismertette a szóvivő.
Hozzátette: a vádlott 2022. május 18-án két e-mail címről, magát ügyésznek kiadva a Debreceni Rendőrkapitányság ügyeleti e-mail címére olyan tartalmú üzenetet küldött, amelyben a magyar állampolgárokhoz és külföldiekhez intézett felhívást a magyar miniszterelnök, az igazságügyi miniszter és a belügyminiszter, valamint családtagjaik megölésére. Az elektronikus levelekben részletesen leírta, hogy milyen módszerrel kell elkövetni a gyilkosságokat.
A fellebbezések nyomán a Debreceni Ítélőtáblán indult eljárás, majd a Kúria 2024. július 31-én meghozott végzésével a Debreceni Ítélőtábla bíráit kizárta a büntetőügyből és az eljárás lefolytatására a Szegedi Ítélőtáblát jelölte ki. A szegedi táblabíróság 2025. január 9-én helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét - jelezte Dobó Dénes.
A jogerős döntéssel szemben az elítélt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészségre 2025. február 1-jén perújítási indítványt terjesztett elő, és perújítási okként azt jelölte meg, hogy beszámítási képességéről újabb dokumentumot szerzett be. A Szegedi Ítélőtábla az ügyben 2025. június 11-én tanácsülést tartott és a terhelt által előterjesztett indítvány alapján perújítást rendelt el.
A megismételt büntetőeljárásban a Debreceni Törvényszék a büntethetőséget kizáró okok valamelyikének fennállása körében folytatott le bizonyítást, amely azonban nem támasztotta alá a perújítási indítványban foglaltakat.
A perújítás elutasításával a korábbi jogerős ítélet maradt hatályban - mutatott rá a szóvivő, megjegyezve, hogy a végzéssel szembeni jogorvoslati nyilatkozatra az ügyvéd három munkanap gondolkodási időt tartott fenn, az ügyészség pedig tudomásul vette a döntést, amelyet az ismeretlen helyen tartózkodó vádlott részére a bíróság hirdetményi úton kézbesít.