Gyerekeket tartott félelemben és zsarolt egy jánoshalmai férfi

Jogtudor - 2022-05-03

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki ismeretlen összetételű, kábító hatású anyagot árult Jánoshalmán, majd a vételár-hátralékot sokkolóval és bicskával kényszerítette ki kiskorú adósaitól .

Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség helyettes szóvivője közölte: a különös visszaesőnek számító férfit minősített zsarolással, aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel és kábítószer-birtoklással vádolja a Kiskunhalasi Járási Ügyészség.

A vádirat szerint a jánoshalmai férfi 2021-ben "kristály" néven a lakásán, valamint a város parkjaiban és buszmegállókban árulta kiskorú ismerőseinek a kábító hatású anyagot. Gyakran előfordult azonban, hogy vevői adósok maradtak a vételárral. Ilyenkor a férfi erőszakkal és fenyegetéssel kényszerítette ki a mielőbbi fizetést a gyermekkorú sértettektől, akiket folyamatosan félelemben tartott.

Egyik vevőjétől pénzt vagy műszaki cikket követelt, miközben a nyakához sokkolót szegezett, egy másiktól bicskával fenyegetve akarta behajtani a tartozását, majd ököllel arcon is ütötte, egy harmadikat pedig dühében testének több pontján is bántalmazott sokkolóval.

Az elfogása óta letartóztatásban lévő férfi ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság dönt majd.