Tőzsde - Zuhanással nyitottak a főbb európai piacok

Jogtudor - 2020-03-09

Meredek, 7 százalékot meghaladó csökkenéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok hétfőn. A pánikba esett befektetők fejvesztve menekülnek a válságok idején biztos menedéknek számító eszközökbe, hogy ellensúlyozzák a koronavírus-járvány gazdaságra mért csapásának hatásait, miközben az olajárak több mint 30 százalékkal zuhantak annak következményeként, hogy Szaúd-Arábia árháborút indított Oroszország ellen.

A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 8,19 százalékos, a frankfurti DAX-index pedig 7,43 százalékos mínuszban indította a kereskedést.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 7,69 százalékkal esett a nyitásban.

Az eurót 1,1436 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon hétfő délelőtt kilenc órakor, 1,34 százalékkal, tízhavi csúcsra erősödött a közös európai fizetőeszköz. Az euró/dollár kereszt legutóbb tavaly májusban járt az 1,4-es szint fölött.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) jegyzései meredeken zuhannak annak nyomán, hogy Szaúd-Arábia bejelentette, csökkenti az árakat és áprilistól jelentősen növeli a kitermelést.

A májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 25,03 százalékos mínuszban, 33,94 dolláron, az áprilisi szállítású WTI pedig 26,72 százalékos veszteségben, 30,25 dolláron forgott kilenc órakor.

Eddigi napi mélypontján a Brent 30,93 százalékos mínuszban, 31,27 dolláron, a WTI pedig 33,77 százalékos veszteségben, 27,34 dolláron állt.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára áprilisi szállításra 0,50 százalékkal, 1680,85 dollárra nőtt. Pénteken erős veszteségekben zártak a legfőbb európai tőzsdeindexek az új koronavírus által okozott járvány gyors terjedése miatti félelmek hatására. A londoni FTSE-100 mutató 3,62 százalékos, a DAX-30 index 3,37 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 4,14 százalékos mínuszban zárt.

A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 3,67 százalékkal, az FTSE Eurofirst pedig 300 index 3,75 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 3,91 százalékkal csökkent.

New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,98 százalékos, az S&P 500-as mutató 1,71 százalékos, a Nasdaq piac összetett mutatója pedig 1,87 százalékos mínuszban fejezte be a napot.