Vádat emeltek egy volt ügyész és egykori pénzügyőrök ellen korrupció miatt

Jogtudor - 2020-02-06

Bűnszervezetben, az előnyért hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Központi Nyomozó Főügyészség 14 ember - köztük egy volt ügyész és három egykori pénzügyőr - ellen a Debreceni Törvényszékre - közölte a főügyészség vezetője csütörtökön.

Keresztes Imre azt írta: a bűnüldöző szervek látókörébe került, illetve büntetőeljárás alá vont emberek tízmilliós nagyságrendű összegeket fizettek egy csoportnak, amelynek tagja volt három, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) regionális bűnügyi igazgatóságának - részben vezető beosztású - hivatásos állományú tagja, egy járási ügyészségi ügyész és egy ügyvéd.

A pénzért cserébe a csoport tagjai úgynevezetett hatósági "védelmet" ígértek és bűnügyi információkat adtak ki az arra jogosulatlanoknak azért, hogy mentesítsék őket a büntetőeljárástól vagy cselekményüket enyhébben bírálják el.

A volt ügyész és pénzügyőr vádlottak - akik korábban letartóztatásban voltak - az eljárás során nem tettek vallomást, hivatásos jogviszonyuk megszűnt, jelenleg valamennyien szabadlábon védekeznek - tette hozzá a főügyész.

Az ügy további vádlottjai a bűnügyi információkat megvásárló emberek és két, befolyással üzérkedő ügyvéd.

A vesztegetést elkövető volt hivatásos állományú vádlottak terhére rótt legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa - a bűnszervezetre és a halmazati büntetési szabályokra is figyelemmel - huszonnégy év - tartalmazza a közlemény.

Az ügyészség korábbi közleményében azt írta: a pénzügyőrököt és a helyi ügyészségi ügyészt 2017. június 27-én vették őrizetbe, akkor panaszt nyújtottak be a gyanúsításuk ellen.