A Magyar Nemzeti Bank (MNB) büntető feljelentést tesz Tarsoly Csaba, a Quaestor volt elnök-vezérigazgató ellen a jegybankkal, illetve annak tisztségviselőivel szemben napvilágot látott "a rágalmazás és becsületsértés tényállításait kimerítő valótlanságai miatt" - közölte a jegybank csütörtökön
Kábítószert is árult az általa üzemeltetett siófoki szórakozóhelyen egy vendéglátós pár, emiatt a napokban vádat emelt ellene a Siófoki Járási Ügyészség
Többéves előkészület után új polgári perrendtartási (Pp.) törvényt fogadott el az Országgyűlés kedden.
A törvénykönyvet 130 igen, 31 nem szavazattal, 33 tartózkodás mellett szavazta meg a Ház.
Az új kódex elfogadását az indokolta, hogy a jelenlegi, az 1950-es években elfogadott és sokszor módosított polgári perjogi törvénykönyv helyett - amely napjainkban évente mintegy 230 ezer polgári per és több mint egymillió nem peres eljárás keretét adja - a megváltozott társadalmi és gazdasági viszonyokhoz igazodó jogszabály lépjen hatályba.
Az új jogszabály egyik kiemelt célja a jogviták ésszerű időn belüli lezárása.
Több mint hárommilliárd forintos költségvetési csalással gyanúsít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága egy elkövetői kört, amelynek tagjai autóversenyekhez fiktív reklámszerződéseket kötöttek; hét ember előzetes letartóztatásban van.
A csoport szponzorációnak álcázott adócsalással 3,2 milliárd forint kárt okozott a központi költségvetésnek. Az ügyben több száz cég érintett, a zárolásoknak köszönhetően az okozott kár várhatóan teljes egészében megtérül - írták.
Csaknem 300 millió forint áfát csalt el egy Komárom-Esztergom megyei vállalkozó, aki pizzériát nyitott az így megszerzett vagyonból - közölte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) pénteken.
A férfi két cége képviseletében az unióból, elsősorban Szlovákiából szerzett be műszaki cikkeket és háztartási gépeket, amelyeket Magyarországon értékesített kiskereskedőknek. Áfa-bevallásaiban belföldi beszerzést vallott, mintha az árukat Magyarországon vette volna, és árbevételének jelentős részét is eltitkolta, így összesen 299 millió forint áfát csalt el.
Az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) bejelentésekben és az áfa-bevallásában szereplő adataiban talált eltérések alapján egyebek között áfacsalás miatt indítottak eljárást egy műtrágya-kereskedelemmel foglalkozó cég ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai - közölte a hivatal csütörtökön.
A céget az ekáer-adatai alapján vizsgálták, az ügy még nem zárult le, a bírság megállapítása folyamatban van. A vizsgált társaság 2015-ben ekáer-bejelentést nem tett, azonban 2016-ban hirtelen több száz milliós forgalmat bonyolított le, és csak az első negyedévben 268 alkalommal szerepelt címzettként ekáer-bejelentésekben, európai közösségen belüli beszerzései miatt.
Nyilvános tárgyaláson, a vádirat ismertetésével kezdődött meg a Védett természeti terület jelentős károsodását okozó természetkárosítás bűntette és más bűncselekmény miatt indított büntetőügy tárgyalása a Debreceni Járásbíróságon.
A Debreceni Járási Ügyészség vádirata szerint Dr. G. Ernő 2012-ben nem kért meg minden szükséges engedélyt ahhoz, hogy fakitermelést végezhessen Kokadon, a Kék-Kálló völgyében lévő földterületein. Az érintett területek kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területként a NATURA 2000 hálózathoz tartoznak.
Fiktív számlázási rendszer fő irányítójaként több mint 620 millió forint költségvetési hiányt okozott a gyanú szerint egy balatonszárszói férfi 2014 és 2016 között. A Somogy Megyei Főügyészség szerint egy balatonszárszói székhelyű cég alvállalkozók bevonásával vagyonvédelmi tevékenységet végzett, de a tényleges vagyonőri munkát az alvállalkozói láncolat végén lévő cégekbe bejelentett vagyonőrök végezték el.
- A közigazgatási és munkaügyi bíráskodás szervezeti átalakítása lekerült a napirendről - olvasható az Országos Bírósági Hivatal (OBH) honlapján.
"Nem lesz új közigazgatási bírósági rendszer, azt azonban remélem, hogy lesz a közigazgatási pereknek egy önálló rendtartása. Ennek a bírói kar is az egyik kezdeményezője volt" - írta a testület honlapján, amely Handó Tündének, az OBH elnökének csütörtöki, az InfoRádióban elhangzott nyilatkozatát idézi.
Az Európai Unió Bírósága csütörtökön hatályon kívül helyezte elsőfokú Törvényszékének korábbi ítéletet, amely a Rubik-kocka formájának európai uniós védjegyként történő lajstromozását mondta ki, valamint az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) ugyanerre vonatkozó határozatát.
A sporttörvény módosítását - amelyet az elmúlt olimpiai ciklust áttekintő felülvizsgálattal indokoltak - 152 igen, 2 nem és 36 tartózkodó szavazattal hagyták jóvá a képviselők.
A jogszabályváltozás értelmében a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szakmai munkája - az olimpiai mozgalommal összefüggő alapfeladatainak és a törvényben meghatározott további sportszakmai feladatainak az ellátása mellett - alapvetően sportszakmai javaslattételre, szakmai koncepciók megalkotására, valamint az abban való közreműködésre irányul.
Honosítási eljárásokkal kapcsolatos vesztegetés ügyében vádat emelt az ügyészség három emberrel szemben. Ibolya Tibor fővárosi főügyész közölte: az ügy első- és másodrendű vádlottja, két nő a munkája révén ismerte meg egymást, majd baráti kapcsolat alakult ki közöttük.
Kiemelten ellenőrzik jövőre a munkavédelemre és a munkaügyre vonatkozó szabályok betartását - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 2017-es ellenőrzési tervéből. A munka.hu-n közzétett terv szerint az ellenőrzésekben jövőre a munkavédelemi szabályokat kiemelten vizsgálják az építőiparban, a kereskedelemben és a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásánál.
Főként csokoládéval, kávéval és energiaitallal üzletelő áfacsalókat fogtak el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai - közölte a NAV szerdán.
A Kecskemétről irányított bűnszervezet főként kávét, csokoládét, energiaitalt és pelenkát szerzett be Csehországból és Szlovákiából, a termékek után azonban nem fizette be az általános forgalmi adót (áfa), hanem valós tevékenységet nem végző magyar cégek nevében újra számlákat állítottak ki Csehországba és Szlovákiába.
Azonnali hatállyal megtiltotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) www.edc.hu/reszvenyek portál üzemeltetőjének, hogy internetes honlapján keresztül a delaware-i székhelyű Benefit Barcode Inc. cég részvényeit értékesítse, továbbá, hogy jogosulatlanul bármely, a jegybank engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. Az MNB piacfelügyeleti eljárást folytat a magánszeméllyel szemben - közölte a jegybank a honlapján kedden.
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) feljelentése alapján indult bűnügyben a Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat két cégvezetővel szemben uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt - közölte a fővárosi főügyész.
Különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt folytatnak nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli pénzügyi nyomozói egy nyílászárókat gyártó baranyai cégnél, ahol a gyanú szerint az elkövetők 850 millió forint áfát csaltak el és az így szerzett pénzt szétosztották egymás között.
A Naftohaz ukrán állami gázkonszern és hat leányvállalata döntőbírósági eljárást kezdeményezett Oroszországgal szemben, amelyben 2,6 milliárd dollár kártérítést követel a Krím félsziget 2014 tavaszán végrehajtott önkényes elcsatolása miatt elszenvedett veszteségeiért - jelentette be szerdán a vállalat sajtószolgálata.
- Rendőrök képmásáról készült sajtófotóknak, videóknak az érintettek engedélye nélküli közlését tiltó bírósági ítéleteket - köztük kúriai döntést - semmisített meg kedden nyilvánosan kihirdetett két határozatában az Alkotmánybíróság (Ab).
- Az elmarasztaló elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérték a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. korábbi vezetőinek védői a Sukoró-ügy másodfokú tárgyalásán hétfőn a Szegedi Ítélőtáblán.
A Szolnoki Törvényszék tavaly szeptemberben négy év börtönbüntetésre ítélte Tátrai Miklóst, az MNV Zrt. volt vezérigazgatóját, Császy Zsolt értékesítési igazgató pedig 3 év 6 hónap börtönt kapott. A bíróság az első- és a másodrendű vádlottat - tettesként, illetve bűnsegédként - különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek.