A lényegi vádpontokat tekintve helyben hagyta a Fővárosi Ítélőtábla pénteken a Fővárosi Törvényszéken januárban hozott elsőfokú ítéletet az ároktői bandaként elhíresült hat vádlott ügyében.A Szegedi Ítélőtábla – az ügyben kirendelés folytán eljáró – bírái a bűncselekmény-sorozat több, kisebb súlyú elemét az elsőfokú ítélettől eltérően minősítették, illetve néhány apróbb részletében pontosították a tényállást.
Négy, működési engedély nélkül tevékenykedő nyíregyházi nőgyógyászt büntetett meg az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), az orvosoknak fejenként félmillió forint egészségügyi bírságot kellett fizetniük - közölte az ÁNTSZ csütörtökön.
A Cozma-gyilkosság ügyében decemberben folytatódik a nem vagyoni kártérítés megítéléséért indított per a Fővárosi Törvényszéken; a pert a 2009-ben Veszprémben meggyilkolt sportoló szülei indították a büntetőügyben jogerősen elítélt Raffael Sándor és négy társa ellen.
A rendőri intézkedésről készült képfelvétel az érintett rendőr hozzájárulása nélkül is nyilvánosságra hozható, ha az nem öncélú - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) abban az ügyben, amelyet az Index hírportál kezdeményezett azért, mert egy perben a bíróság jogsértőnek minősítette fotók közlését.
Nem jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék hétfőn azt a férfit, aki 2011 februárjában egy debreceni lakásban agyonverte élettársát. A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt elítélt férfi leghamarabb 35 év letöltése után kerülhet feltételesen szabadlábra. A bíróság a vádlottat kötelezte a hétmillió forintot meghaladó bűnügyi költség megfizetésére is.
Jogerősen felmentette a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja alól Laborc Sándor és Galambos Lajos volt titkosszolgálati vezetőt a Fővárosi Ítélőtábla szerdán kihirdetett másodfokú döntésében.
A bíróság államtitok miatt zárt ülést tartott, majd az ítélet rendelkező részét nyilvánosan hirdették ki, ám annak szóbeli indoklása már ismét zárt ajtók mögött hamgzott el.
- Miniszterelnöki biztosként Héjj Dávid koordinálja a jövőben a kormányfő feladatkörébe tartozó ügyekben szükséges társadalmi és kormányzati egyeztetéseket.
A szeptember 1-jétől hatályos kinevezés a pénteki Hivatalos Értesítőben jelent meg.
- További három hónappal, december 6-ig meghosszabbította a korábbi honvédelmi minisztériumi szerződések miatt indult nyomozás határidejét az illetékes ügyészség.
Vádat emeltek a neves művészek alkotásaiként feltüntetett hamis festményeket és szobrokat áruló kaposvári műkincskereskedő ellen - közölte a Somogy Megyei Főügyészség kedden.
A vádlott 2005. és 2013. között az interneten és a kaposvári belvárosban bérelt galériájában hirdette megvételre a hamisítványokat.
- Az OTP Bank szerződései mindig megfeleltek az akkori törvényi előírásoknak - jelentette ki Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerdán az InfoRádiónak, hozzátette ugyanakkor, hogy nyilván nem feleltek meg annak a döntésnek, amit a Kúria utólag hozott.
Elutasította az első devizahiteles banki keresetet a Fővárosi Törvényszék a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet kontra magyar állam perben pénteken kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
Így tisztességtelennek minősülnek a takarékszövetkezet devizahiteleinek egyoldalú módosításai.
- Budapesten fogták el azt a debreceni postást, aki augusztus 13-án tűnt el a rábízott küldeményekkel és készpénzzel - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn. Dobó Dénes emlékeztetett: augusztus 13-án este az egyik debreceni posta vezetője arról tett bejelentést, hogy az egyik alkalmazottja a rábízott küldeményeket, illetve készpénzt nem kézbesítette a címzetteknek.
- Vádemelést javasol a rendőrség az ellen a kaposvári műkincskereskedő ellen, aki a gyanú szerint hamis eredetiséget igazoló szakvéleményekkel neves művészek munkáiként és így nagy értékűnek feltüntetett festményeket és szobrokat árult a galériájában és kínált eladásra az interneten.
A 48 éves férfi elleni eljárás lezárult, a nyomozati iratokat a rendőrség vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét 2014. május 21-én 15 óra 55 perc körüli időben egy állampolgár telefonon arról értesítette, hogy Debrecenben, a Vágóhíd utcán, több fiatal firkálja a vasúti sínek melletti betonkerítést. A bejelentést követően a rendőrök a helyszínre mentek, ahol tetten értek három férfit, akik festékszóróval firkáltak a kerítésre.
Az Európa Tanács égisze alatt működő, strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága csütörtökön kihirdetett ítéletében elmarasztalta Németországot, amiért az állam fellépett a Gerhard Schröder exkancellár után nyomozó Bild című lap ellen.