- A Fővárosi Főügyészség 1548 oldalas vádiratának terjedelme további ezer oldallal bővült a Quaestor-ügyben - közölte a fővárosi főügyész pénteken .
Jogerősen 19 év fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla azt a férfit, akit azzal vádoltak, hogy 1995-ben több késszúrással megölt egy idős zuglói házaspárt. A vád szerint az akkor 19 éves Wenzl Csaba 1995 májusában felkereste az ismerős házaspárt, akiknek tartozott. Veszekedtek, majd a konyhaszekrényből elővett késsel megölte őket. Ezután átkutatta a lakást és néhány holmit magával vitt.
Könnyített a népszavazás kezdeményezésének benyújtási moratóriumán az Országgyűlés, lehetővé téve a párhuzamos aláírásgyűjtést az azonos témájú indítványok esetén.
A kormány javaslatára megszületett módosítást kedden 115 igen szavazattal, 27 nem ellenében, 30 tartózkodással fogadta el a parlament kedden.
- A Magyar Liberális Párt alkotmányjogi panaszban azt kéri az Alkotmánybíróságtól, hogy semmisítse meg a Kúria korábbi döntését, és ne engedélyezze, hogy kiírhassák a kvótareferendumot.
Fodor Gábor pártelnök hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a kormánypártok kezdeményezésére már hétfőn napirendre vehetik a betelepítési kvótáról szóló népszavazás kiírásáról szóló javaslatot, és kedden dönthetnek is róla.
Május végéig adhatják be az idei felügyeleti díj bevallást az élelmiszerlánc szereplői - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken. A bevallást a Nébih honlapjának elektronikus ügyintézés felületén kell feltölteni.
A díj a múlt évi nettó árbevétel egy ezreléke. Az első részlet befizetési határideje július 31.
- A Kúria megszüntette a Hunvald György ellen hűtlen kezelés miatt folyó eljárást, így az egykori erzsébetvárosi polgármesternek nem kell börtönbe mennie - mondta a volt szocialista politikus védője, Sebes Péter csütörtökön.
Hunvald György ellen, aki 2010 előtt szocialista országgyűlési képviselő is volt, több büntetőeljárás indult.
A Fővárosi Törvényszék szerdai, nem jogerős ítéletében 4 év börtönbüntetésre ítélte azt az orvost, volt kórházigazgatót, aki a vád szerint 2013-ban bántalmazta, majd lúggal öntötte le volt barátnőjét, aki emiatt életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A bíróság közvetett bizonyítékok alapján ítélte testi sértés és kifosztás miatt szabadságvesztésre a vádlottat, akit mellékbüntetésként több évre eltiltott orvosi hivatása gyakorlásától.
A Magyar Liberális Párt törvényjavaslatokat nyújt be annak érdekében, hogy egymással párhuzamosan működhessenek a taxis társaságok és az Uber is.
Az ellenzéki párt budapesti választmányának elnöke kedden azt mondta, a taxisok még mindig tüntetnek, pedig Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára hétfőn már bejelentette, hogy a kormányzat az Uber "ellehetetlenítésére törekedve" milyen szigorításokra készül.
Első fokon pert nyert Orbán Viktorral szemben az Altus Zrt., amely Gyurcsány Ferenc tulajdonában áll - erről maga a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke számolt be pénteki sajtótájékoztatóján.
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt emberölés és kiskorú veszélyeztetése miatt a Debreceni Ítélőtábla hétfőn egy férfit, aki 2012-ben több késszúrással megölte feleségét,
Ezzel a táblabíróság Balla Lajos vezette tanácsa helybenhagyta a nyíregyházi törvényszék elsőfokú ítéletét. A vádlott legkorábban 25 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.
A bírósági közvetítői eljárásban a felek döntenek a bíró helyett, és a bírósági eljárással szemben nincsen vesztese az ügynek - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) bírósági közvetítés munkacsoportjának elnöke az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet és a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt a vádlott büntetését, életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosította. Az ítélőtábla a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját 25 évben állapította meg. Egyebekben helybenhagyta a Miskolci Törvényszék ítéletét. Az ítélet jogerős.
Az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (NT) csütörtökön kihirdetett ítéletében felmentette Vojislav Seseljt, a háborús és emberiesség elleni bűnökkel vádolt szerb ultranacionalista politikust.
- Vádat emelt egy nyíregyházi ügyvéd által vezetett, negyventagú bűnszervezet ellen a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség. A vádirat szerint a büntetőügyekben jártas helyi ügyvéd pár évvel korábban határozta el, hogy meggazdagodása érdekében létrehoz egy prostitúcióval, illegális cigarettaforgalmazással, valamint gazdasági társaságok színlelt értékesítésével és vagyonuk eltüntetésével foglalkozó bűnszervezetet.
Jogerősen hét év börtönbüntetésre ítélt egy nyírcsaholyi férfit gyermekkorúak ellen folytatólagosan elkövetett, három rendbeli szexuális zaklatásért kedden a Debreceni Ítélőtábla.
Az ítélőtábla Elek Margit vezette tanácsa ezzel helybenhagyta az első fokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék tavaly szeptemberben meghozott ítéletét. A vádlott legkorábban büntetése kétharmad részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
A menedékkérők attól függetlenül visszaküldhetők az Európai Unióból egy unión kívüli biztonságos országba , hogy erről a kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam vagy másik tagország dönt - állapította meg csütörtöki ítéletében az Európai Unió Bírósága.