Jogtudor

Eredmények megjelenítése 1641-től 1660-ig 2389 találatból.

MOK fb: napirendre sem vették a felügyelőbizottság beszámolóját

Jogtudor - 2014-02-16

- A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szombati küldöttközgyűlésének napirendjén nem szerepelt a MOK felügyelőbizottságának (fb) beszámolója, ezért mondott le közgyűlésen az fb - mondta Bánki Magdolna, az fb elnöke újságíróknak, egyúttal azt is közölte, hogy büntetőfeljelentést tettek.

Pénztárgépek - NGM: a szállodák számára is van már online pénztárgép

Jogtudor - 2014-02-14
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) információi szerint a szállodaiparban nincs fennakadás az online pénztárgépek kifejlesztésében, hiszen már több olyan engedélyezett pénztárgéptípus is van, amely a szállodai alkalmazásokat kezeli

Megtámadta KÉSZ a szegedi lézerközpont építésére kiírt tender eredményét

Jogtudor - 2014-02-12

Jogorvoslati kérelmet nyújtott be a KÉSZ Építő Zrt. a szegedi lézerközpont építésére kiírt közbeszerzési eljárásában született döntéssel szemben.

 A KÉSZ-csoport ajánlatát – amely a vállalkozás szerint a kiírási feltételek alapján a legjobb volt – az ELI-HU Nonprofit Kft. érvénytelenné nyilvánította – áll a vállalkozás közleményében.

Feol.hu - Pert nyert a magyar feltaláló az adidas ellen

Jogtudor - 2014-02-11

- Oroszi László, az úgynevezett "irányítósávos futballcipő" váli feltalálója január 30-án jogerősen pert nyert az adidas sportszergyártó cég ellen - írja a Fejér Megyei Hírlap online kiadása.A honlap beszámolója szerint a szabadalom-bitorlás tárgyában lefolytatott perben a feltaláló 12 éve próbálta bizonyítani az igazát, a mostani ítéletet követően pedig kártérítési per következik.

Portik-per - Tizenegy év fegyházat kapott első fokon Portik Tamás

Jogtudor - 2014-02-10

Tizenegy év fegyházra ítélte Portik Tamást felbujtóként elkövetett minősített emberölés miatt a Prisztás-gyilkosság ügyében a Fővárosi Törvényszék első fokon nem jogerősen hétfőn. A másodrendű vádlott tettesként tíz évet kapott, a harmadrendű vádlottat felmentették.

Négymilliárdos adócsalással vádolnak egy tatabányai cégcsoportot

Jogtudor - 2014-02-06

Négymilliárd forintos, bűnszervezetben elkövetett adócsalással vádolja a tatabányai könyvelőirodát működtető K. A.-t és 29 társát a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.

 A főügyészség közleménye szerint K. A. 2007 előtt cégeket alapíttatott vádlott-társaival, de a vállalkozások tevékenysége során keletkező adó- és járulékfizetési kötelezettségeket nem teljesítették, a hasznot pedig szétosztották.

Kemény büntetést szorgalmaz a pénzpiaci csalók ellen az Európai Parlament

Jogtudor - 2014-02-04

Az Európai Parlament (EP) kedden Strasbourgban megszavazta azt a javaslatot, hogy a súlyos pénzügyi csalások - például a LIBOR bankközi referenciakamat értékének manipulálása - esetén a kiszabandó büntetési tétel legalább négy év szabadságvesztés legyen.

Az unió pénzügyi piacaiba vetett bizalom megerősítését és a befektetők hatékonyabb védelmét célzó szabályok most a tagállami kormányokat megjelenítő Tanács hivatalos jóváhagyására várnak.

Jogszabályváltozások - Költség nélkül hosszabbítható a futamidő február 1-jétől

Jogtudor - 2014-01-31

- A jelzáloghitel szerződések meghosszabbításáért a hitelező nem jogosult semmilyen, díjat, jutalékot vagy költséget felszámítani, amennyiben a futamidő meghosszabbítására öt éven belül nem került sor - a fogyasztói hitelszerződési törvénynek ez a szabálya február elsején lép hatályba.

Bírósághoz fordul a VDSZ az EVM Háztartásvegyipari és Kozmetikai Zrt. ügyében

Jogtudor - 2014-01-29
A Munka törvénykönyvében előírt konzultációs folyamat megsértése miatt bírósághoz fordul a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) a rákoskeresztúri EVM Háztartásvegyipari és Kozmetikai Zrt.-nél történtek miatt - mondta Székely Tamás elnök szerdán.

Pert vesztett a Jobbik Karsai László történésszel szemben

Jogtudor - 2014-01-28

Elutasította a Jobbiknak Karsai László történész ellen benyújtott keresetét a Fővárosi Ítélőtábla kedden. A jogerős ítélet szerint a történész a véleményét közölte, amikor egy tévéműsorban neonácinak minősítette a pártot, a bíróság pedig nincs abban a helyzetben, hogy egy ilyen történelmi, társadalmi vitában állást foglaljon - olvasható az Index és a nol.hu tudósításaiban.

Az adatvédelmi biztos szerint az orvoskamara jogtalanul adta ki az orvosok adatait

Jogtudor - 2014-01-27

Az adatvédelmi biztos határozata szerint a Magyar Orvosi Kamara (MOK) megsértette az orvosok személyes adatok védelméhez fűződő jogát.  Az adatvédelmi biztos egyben felszólította a kamarát, hogy az érintettektől szerezze be a szükséges, jogszerű hozzájárulást az adatok kezelésére.

Törvénymódosítást kezdeményez az MSZP a gyed extra kiterjesztéséért

Jogtudor - 2014-01-26

Az MSZP törvénymódosítást kezdeményez azoknak a törvényi ellentmondásoknak a megszüntetéséért, amelyek akadályozzák, hogy a kismamák élhessenek a gyed extrával - jelentette be Bangóné Borbély Ildikó, a szocialisták elnökségi tagja vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Takarékszövetkezetek - Mulasztás miatt pénzbírságot szabott ki a törvényszék a magyar államra

Jogtudor - 2014-01-24

Mulasztás miatt a Fővárosi Törvényszék 200-200 ezer forintos pénzbírságot szabott ki a magyar államra és a többi alperesre az első tárgyaláson abban a perben, amelyet az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) és egy magánszemély indított a magyar állam és társai ellen jogalkotással okozott kár megtérítésére.

Választás 2014 - Péterfalvi: indokolt lenne a politikai marketing pontosabb szabályozása

Jogtudor - 2014-01-23
Indokolt lenne a politikai marketing jelenleginél pontosabb szabályozása, úgy, hogy a mainál jobban biztosítsa a magánszféra védelmét - hangsúlyozta Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke

Nyolc év fegyházra ítélték a szemérem elleni erőszakkal vádolt dunakeszi tanárt

Jogtudor - 2014-01-21

Első fokon 8 év fegyházra ítélte a Dunakeszi Járásbíróság kedden azt a korábban Dunakeszin tanító férfit, akit volt tanítványaival szemben elkövetett szemérem elleni erőszakkal és kiskorúk veszélyeztetésével vádolt az ügyészség.

 A férfit a pedagógus foglalkozástól végleg, a közügyektől pedig 8 évre tiltották el. A bíróság a vádlottat több mint 1 millió 600 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte.

Ab: nem tilos a Parlamentben aláírást gyűjteni

Jogtudor - 2014-01-17

Az Alkotmánybíróság (Ab) a napokban megsemmisítette a Kúria egyik döntését az LMP két évvel ezelőtti népszavazási kezdeményezésével összefüggésben; az Ab szerint nem jogsértő, hogy a Parlamentben képviselők írták alá a gyűjtő ívet.

 Pénzbírság és jogosítvány-megvonás a Radnóti-szobrot autóval ledöntő férfinak

Jogtudor - 2014-01-16

Pénzbírsággal sújtotta és eltiltotta a járművezetéstől a Győri Rendőrkapitányság Szabálysértési Hatósága azt a fiatalembert, aki november közepén autóval ledöntötte a város határában álló Radnóti-szobrot.

Tobin-ügy - Navracsics: Írországban kegyelmet is kérhet a gázoló

Jogtudor - 2014-01-15

Írországban kegyelmet is kérhet Francis Ciarán Tobin, aki a héten kezdte meg börtönbüntetésének letöltését Magyarországon. Erről a közigazgatási és igazságügyi miniszter beszélt szerda reggel a TV2 Mokka című műsorában. A következő napokban az ír legfelsőbb bíróság dönt arról, hogy Francis Ciarán Tobinnak mennyit kell még letöltenie büntetéséből. Az ír gázoló hazájában kegyelmet is kérhet, és hogy ezt megkapja-e, arról az ír köztársasági elnöknek kell döntenie - mondta Navracsics Tibor.

Tobin-ügy - Navracsics: Írországban kegyelmet is kérhet a gázoló

Jogtudor - 2014-01-15

Írországban kegyelmet is kérhet Francis Ciarán Tobin, aki a héten kezdte meg börtönbüntetésének letöltését Magyarországon. Erről a közigazgatási és igazságügyi miniszter beszélt szerda reggel a TV2 Mokka című műsorában. A következő napokban az ír legfelsőbb bíróság dönt arról, hogy Francis Ciarán Tobinnak mennyit kell még letöltenie büntetéséből. Az ír gázoló hazájában kegyelmet is kérhet, és hogy ezt megkapja-e, arról az ír köztársasági elnöknek kell döntenie - mondta Navracsics Tibor.

Gyermekgyilkosság - Jogerősen is tényleges életfogytiglant kaptak Szita Bence gyilkosai

Jogtudor - 2014-01-10
Helybenhagyta a tizenegy éves Szita Bence gyilkosaira első fokon kiszabott tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést a Pécsi Ítélőtábla pénteken hozott jogerős határozatában. A bűntettet 2012. október 29-én követte el a kaposvári Polcz Erika és az általa felbérelt két hajléktalan, Bogdán József és Kertész József.