Jogtudor

Eredmények megjelenítése 1821-től 1840-ig 2140 találatból.

Negyvenmilliót követel a korábban szegregációval vádolt iskola

Jogtudor - 2010-10-16
Negyvenmillió forintos kártérítést követel az a jászladányi alapítványi iskola, mely október 13-án nyerte meg az ellene indított szegregációs pert. 2002-ben döntött úgy a helyi polgármester, hogy a helyi intézmény egyik részében engedélyt ad egy alapítványi iskola működésének.

Az EU harcba száll az e-közigazgatás nyílt szabványokon alapuló megteremtéséért

Jogtudor - 2010-10-13
Az Unió fordulóponthoz érkezett: az új közbeszerzési szabályozás támogatja a szabadalom és jogdíjmentes technológiákat. Komoly vita alakult ki az új szabályozás körül. Az ECIS képviselői szerint az új keretrendszer egészséges piaci versenyhez vezet, tehát az állampolgárok érdekeit képviseli, míg a BSA véleménye szerint a szabályozás a kínai közbeszerzési törvények szellemét idézi.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat díjmentes jogi képviseletet kínál

Jogtudor - 2010-10-08

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat díjmentes jogi képviselettel segíti Kolontár , Devecser, Tüskevár és  Somlóvásárhely, valamint minden érintett település lakóit

 Miután a Nemzeti Jogvédő Szolgálat a nyár elején értesült arról, hogy milyen katasztrófális árvízhelyzet alakult ki Borsod-Abaúj-Zeplén megye Edelény városában, azonnal a bajbajutottak segítségére sietett.

A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete és a Polgári Védelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége közleménye

Jogtudor - 2010-10-05

A Szolgálati Jogviszonyban Állók Érdekegyeztető Fórumának munkavállalói oldalát képező Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) és a Polgári Védelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (PVDÉSZ) a 2010. október 1-jén többkörös egyeztetést követően sem írta alá a Megállapodást!

Összejátszottak a malmok? Milliárdos bírság lehet a vége

Jogtudor - 2010-09-30

Milliárdos nagyságrendű bírsággal számolhatnak az úgynevezett malomkartell részvevői, ha bebizonyosodik, hogy felosztották a hazai lisztpiacot, vélekednek egyes szakértők. Mások szerint viszont a malmok álláspontja jól védhető, és esélyt látnak akár az eljárás megszüntetésére is.

Hétfőtől „szabad” a házi pálinkafőzés

Jogtudor - 2010-09-27

A jövedéki törvény új szabályozási csomagja lehetővé teszi a saját fogyasztásra szánt pálinkák legális otthoni főzését. A főzés adómentességet élvez 50 literes, 86–100 térfogat-százalékos éves mennyiségig, amely 86–100 liter, 50 százalékos etilalkohol-tartalmú pálinkának felel meg.

A Magyar Állam javára döntött a nemzetközi választottbíróság az AES Summit Generation Ltd. által indított perben

Jogtudor - 2010-09-24
Magyarország javára döntött 2010. szeptember 23-i ítéletében a Világbank mellett működő, washingtoni székhelyű nemzetközi bíróság (International Centre for Settlement of Investment Disputes - ICSID) az AES Tisza Erőmű Kft. tulajdonosa az AES Summit Generation Ltd. Magyar Állam ellen indított perében.

Utazási ajánlatot csak bejegyzett utazási vállalkozó hirdethet!

Jogtudor - 2010-09-23
Magyarországon utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységet csak az a gazdálkodó szerv folytathat, amely a jogszabályban foglalt személyi és tárgyi feltételeknek megfelel és kérelme alapján a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal a tevékenység folytatását engedélyezte! 

Reklámtábla lebontásához nincs szükség szakhatóság bevonására

Jogtudor - 2010-09-18

Reklámtábla lebontását elrendelő ügyben nincs szükség szakhatóság bevonására – mondta ki a Legfelsőbb Bíróság (LB) az alábbi jogvitában. Az ügy érdekeltjének amiatt gyűlt meg a baja az építésügyi hatósággal, mert engedély nélkül emelt egy óriásplakátot.  A hatóság kötelezte a reklámhordozó lebontására. A másodfokú szerv helybenhagyta a határozatot.

  Az Állami Számvevőszék az Országos Cigány Önkormányzat gazdálkodásának ellenőrzéséről

Jogtudor - 2010-09-16

Az Állami Számvevőszék lefolytatta az Országos Cigány Önkormányzat 2009. évi - 2010. I. félévi gazdálkodásának vizsgálatát.

 A számvevők által feltárt szabálytalanságok közül több megalapozza a bűncselekmény gyanúját, ennek megállapítása esetére pedig az Állami Számvevőszékről szóló törvény az illetékes hatóság haladéktalan megkeresését írja elő.

A bíróság nem ítélte jogszerűnek  a BKV-s végkielégítéseket .

Jogtudor - 2010-09-10

A napokban közreadott hírek szerint  a bíróság jogszerűnek ítélte a BKV által kifizetett végkielégítéseket . Helyesen: A bíróság nem ítélte jogszerűnek  a BKV-s végkielégítéseket .

Nem alkotmányellenes a tevékenységre jellemző kereset mint „minimum” szja- és járulékalap

Jogtudor - 2010-09-08

Nem ütközik az alaptörvénybe sem a tevékenységre jellemző kereset mint fogalom bevezetése az adójogban, sem a szuperbruttósítás – határozott hétfő késő délutáni ülésén az Alkotmánybíróság (AB). A taláros testület szerint előbbi fogalom nem okoz jogbizonytalanságot, a szuperbruttósítással pedig nem szűnik meg a közvetlen öszszefüggés a keletkező jövedelem és a személyi jövedelemadó (szja) alapja között. Márpedig alkotmányellenesség csak ilyen esetekben áll fenn.

ADÓ-ÓRÁK

Jogtudor - 2010-09-07

ADÓ-ÓRÁK elnevezéssel, a nagy érdeklődésre számot tartó, időszerű adózási témákról ingyenes előadások megrendezésével is igyekszik elősegíteni az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal ügyfeleinek adózással kapcsolatos tájékoztatását. A hagyományoknak megfelelően az előadásokat a központi ügyféltérben, az adóhivatal munkatársai tartják, annak érdekében, hogy az adózók minél szélesebb köréhez tudjunk naprakész, a gyakorlatban is jól hasznosítható információkat eljuttatni.

Az Állami Számvevőszék sajtóközleménye – Reagálás a "kónyi hangfelvétellel” összefüggő hírekre

Jogtudor - 2010-09-06
    Az Állami Számvevőszék az Országgyűlés pénzügyi, gazdasági ellenőrző szerve, csak az Országgyűlésnek és a törvényeknek van alárendelve. Az ÁSZ saját ellenőrzési terve szerint végzi a munkáját. Indokolt esetben lehetőség van az Ellenőrzési Terv módosítására.

Jogtalan volt a felmondás

Jogtudor - 2010-09-04

Ha a leltározás ellenőrzése az alkalmazott kötelezettsége, a leltár elkészítésének hiánya – különösen, ha az arra előírt határidő le sem telt – nem róható a terhére – mondta ki a Legfelsőbb Bíróság (LB) a következő jogvitában.

Az ÁSZ ne rágalmazzon

Jogtudor - 2010-09-02

A megváltozott Állami Számvevőszék legújabb jelentésében folytatja az Orbán-kormány hazugságokra, hangulatkeltésekre, feltételezésekből építkező rágalmazásokra alapuló stratégiáját. Most épp olyan kijelentésekre ragadtatták magukat, hogy kérdéses kimenetelű, vizsgálati szakaszban lévő ügyekkel mosták össze a Bajnai-kormány vezetőinek nevét.

Mától a rektorok bére sem lehet kétmillió forintnál magasabb

Jogtudor - 2010-09-01

A tanévkezdéssel egy időben lép hatályba a gazdasági és pénzügyi törvénycsomag azon rendelkezése, amely havi kétmillió forintos bérplafont határoz meg a közszférában dolgozók esetében. Szeptember 1-jétől így a rektorok fizetésére is érvényes a kétmilliós határ, mely megvonás 29 vezető havi fizetésének több mint tíz százalékát foglalja magában.

A satószabadság védelmében

Jogtudor - 2010-08-31

A német kormány újabb lépést tett a sajtószabadság erősítése terén: olyan törvénytervezetet hagyott jóvá, amely fokozottabb védelmet nyújt újságíróknak az ügyészségekkel szemben.

Köztisztviselők fordulnak  az MSZP jogsegélyszolgálatához

Jogtudor - 2010-08-27

Tucatnyi köztisztviselő fordul a szocialisták munkajogi segélyszolgálatához, sokan bírósághoz is mennek – tudta meg a Népszabadság. A jogsegélyszolgálat elindításáról még az MSZP egyik korábbi kongresszusa döntött.A jogsegélyszolgálat alapvetően a munkavállalói jogvédelemre szakosodott, s a megalapozatlanul elbocsátott dolgozók számára biztosít jogi segítségnyújtást. A gyakorlott munkajogászok által végzett szaktanácsadás ingyenes.

 

Az iskolakezdési támogatás utalványok felhasználhatósága

Jogtudor - 2010-08-13

A Tankönyves Vállalkozók Országos Testületének tájékoztatója az iskolakezdési támogatás utalványok felhasználásáról.

 Felhívjuk a szülők figyelmét arra, hogy az iskolakezdési támogatás utalványokat kizárólag az utalványok hátoldalán és a kibocsátó cégek hirdetményében feltüntetett, szerződött partnereknél lehet beváltani.