Őrizetbe vettek három szlovák állampolgárt, aki magyarországi idősotthonokba tört be - tájékoztatott szerdán a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.Mint a police.hu oldalon írják, az autóval utazó M. Josefet, K. Alexandert és B. Luciát hétfő este Komáromban, a Duna-hídnál fogták el, amikor kétmillió forint lopott pénzzel akarták elhagyni Magyarországot.
Kiskorú veszélyeztetése miatt két év szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Törvényszék kedden egy budapesti médiaiskola volt vezetőjét, aki két 15 éves lánytanulóval is intim viszonyba került.A másodfokú ítélet, amely egy évvel enyhítette a férfira első fokon kiszabott három év börtönbüntetést, jogerős - közölte a Fővárosi Törvényszék.
Hozzátették: a szakértői vélemények egyértelműen megállapították, hogy a két sértett erkölcsi és pszichoszexuális fejlődése sérült a vádlottal a tanár-diák viszonyon túl kialakult intim kapcsolatuk miatt. A bizonyítékok alapján megállapítható, hogy a kiskorú veszélyeztetése bűntettének valamennyi törvényi tényállási eleme megvalósult
Halálra gázolt a vonat egy húszéves nőt Hajdúhadházon, egy vasúti átjáróban szerda hajnalban - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság megbízott sajtószóvivője.
Dobó Dénes tájékoztatása szerint a Sámsoni úti vasúti átjáróba a tilos jelzés ellenére besétált egy nő, akit a Debrecen felől érkező vonat elsodort
Színlelt foglalkoztatási és számlázási láncolatot biztosító bűnszervezetek irányítói és működtető ellen indított eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága. A legalább 2001 óta tartó, milliárdos költségvetési csalás ügyében fokozott ügyészi felügyelettel zajlik a nyomozás.
- Egy munkaerő-közvetítő céghálózat nem fizette be a közterheket több száz dolgozó után és ezzel 670 millió forintos kárt okoztak az állami költségvetésnek. A bűnszervezetben működő társaságok többsége tatabányai székhelyű.
Hideg-Göblyös Rita, A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága sajtóreferense közölte: a hat férfiból és négy nőből álló bűnszervezet belföldi és németországi munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégeket működtetett.
A bíróság első fokon hét év börtönre ítélte azt a férfit, aki szexuális szerepjáték közben fojtott meg egy prostituáltat a fővárosban - közölte a Budapest Környéki Törvényszék kedden.
A vádlott 2015. december 10-én egy szexuális szolgáltatást kínáló oldalon ismerkedett meg a sértettel, aki álnéven hirdette magát és azonnal rendelkezésre állt.
Újabb két ember vesztette életét kedden a miskolci megyei kórházban a dámóci mérgezések miatt, így négyre emelkedett a halálos áldozatok száma, és még négy beteget ápolnak az intézményben.
A mentők pénteken jelezték, hogy a bodrogközi Dámócról mérgezés gyanújával több embert vittek kórházba. A mérgezést a gyanú szerint ellenőrizetlen összetételű szeszes ital okozta. Keddig egy idősebb nő és egy 14 éves fiú vesztette életét a mérgezés miatt.
Hat embert ápolnak a dámóci mérgezések miatt Miskolcon, a megyei kórházban, ketten közülük életveszélyes állapotban vannak. Tiba Sándor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója hétfőn azt közölte: két férfit a toxikológiai osztályon lélegeztetnek, állapotuk életveszélyesnek minősíthető, és a leggondosabb kezelések ellenére sem látszanak a javulás jelei.
Négy beteg a nefrológiai osztályon művesekezelést kapott, a rendszeres laborkontroll eredményeitől függ, hogy szükségük lesz-e újabbra - tette hozzá.
- Három és fél kilogramm heroint találtak a rendőrök egy 19 éves szerb férfi autójában elrejtve a röszkei autópálya-határátkelőhelyen. Az Országos Rendőr-főkapitányság hétfői közleménye szerint a szombaton reggel belépésre jelentkező férfi járművét kábítószer-kereső kutya segítségével ellenőrizték, amely az autó átvizsgálásakor drog jelenlétét jelezte.
- Kigyulladt egy családi ház kazánháza Nyíradonyban hétfő délután, a tűzben egy ember életét vesztette - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott szóvivője.
Papp-Kunkli Nóra közleménye szerint a Debreceni utcába, egy száz négyzetméteres családi ház mögé épített kazánházban papír és ruhanemű gyulladt meg.
Miss Selfridge student discount
Miss Selfridge promotion code 2017
Tizenhét év fegyházbüntetésre ítélte a 2013-ban megölt dunaföldvári vállalkozó gyilkosát pénteken első fokon, nem jogerősen a Szekszárdi Törvényszék. A törvényszék a 44 éves Gál Antalt emberölés, kifosztás és magánlaksértés miatt mondta ki bűnösnek. A perben bűnpártolással vádolt két férfi, Szabó József, valamint Gál Roland volt dunaújvárosi fideszes önkormányzati képviselő három-három év börtönbüntetést kapott.
Az ítélet szerint Gál Antal 2013. május 1-jén az otthonában megölte Molnár Antal 42 éves dunaföldvári vállalkozót, a bűncselekmény elkövetésében közreműködött a másodrendű és a harmadrendű vádlott. A holttestet egy dunaújvárosi ház pincéjében elásták és bebetonozták.
Elfogtak Németországban egy feltételezett embercsempészt, aki a hatóságok szerint felelős több mint ötven menekült haláláért - jelentette csütörtökön a Norddeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársaság.
Az iraki férfi a kieli ügyészség szerint 2015-ben megpróbált Törökországból Görögországba eljuttatni egy csoport menekültet az Égei-tengeren keresztül. Hajójuk elsüllyedt, és a szerencsétlenségben életét vesztette 54 ember.
Vádemelést javasolnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói egy műtrágyával üzletelő kecskeméti férfi és bűntársa ellen, akik összesen több mint 1,4 milliárd forint áfa megfizetése alól bújtak ki
A közlemény szerint az egyik férfi a cégei nevében rendszeresen szerzett be műtrágyát nettó áron, főként Lengyelországból és Szlovéniából. A termékek magyar értékesítése után fizetendő áfáját úgy csökkentette, hogy a műtrágya beszerzését hamis belföldi számlákkal igazolta. A másik férfi a fiktív számlák kiállításában vett részt.
Több mint 11 kilogramm marihuánát akart Magyarországra csempészni egy férfi Röszkénél - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap hajnalban.
az 53 éves szerb férfi szombat este jelentkezett belépésre a röszkei határátkelőhelyen, ahol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai szigorított vámvizsgálatot rendeltek el vele szemben. Autója átvizsgálásakor a pénzügyőrök a hátsó lökhárító, a két első sárhányó, valamint a négy ajtókárpit mögötti gyári üregekben zöld növényi törmeléket tartalmazó csomagokat találtak.
Több mint 11 kilogramm marihuánát akart Magyarországra csempészni egy férfi Röszkénél - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap hajnalban.
az 53 éves szerb férfi szombat este jelentkezett belépésre a röszkei határátkelőhelyen, ahol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai szigorított vámvizsgálatot rendeltek el vele szemben. Autója átvizsgálásakor a pénzügyőrök a hátsó lökhárító, a két első sárhányó, valamint a négy ajtókárpit mögötti gyári üregekben zöld növényi törmeléket tartalmazó csomagokat találtak.
Több mint százhatvanmillió forint értékben foglalt le csaknem százezer darab gyógyszert a rendőrség Magyarországon a Pangea elnevezésű, hamis és illegális gyógyszerek kereskedelme elleni nemzetközi akcióban - jelentette be a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportjának vezetője szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
- Elfogtak egy fiatal férfit, aki volt élettársa gyerekei jelenlétében anyjuk házának felrobbantásával fenyegetőzött hétfő este - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kedd honlapján.
Kétszázmillió forintnyi, mintegy 80 kilogramm kábítószergyanús anyagot találtak és foglaltak le a rendőrök a fővárosban. Pénteken este a VIII. kerületi Hungária körút és a Kerepesi út kereszteződésénél ellenőriztek egy autót, amiben 10 kilogrammnyi kábítószergyanús növényi törmeléket találtak; a járműben ülő N. Zsigmond 41 éves budapesti lakost és egy 62 éves albán állampolgárt a helyszínen elfogták és előállították.
Autója alvázába rejtve 63 millió forint értékű drogot próbált meg Magyarországra csempészni egy montenegrói férfi - jelentette honlapján a rendőrség pénteken.A 24 éves csempész a röszkei határátkelőhelyen jelentkezett belépésre személyautójával csütörtökön.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei a jármű hátsó ülései alatti padlózatnál utólagos átalakítás nyomait vették észre, ezért az egész autót átvizsgálták
Elismerte bűnösségét a romagyilkosságokkal összefüggésben hamis tanúzással megvádolt nő büntetőperének első tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) szerdán - tudatta a Fővárosi Törvényszék.A vádlottat évekkel ezelőtt hallgatták ki tanúként a Budapest Környéki Törvényszéken a romagyilkosságok elsőfokú büntetőperében.
A vád szerint a nő többször is hamis tanúvallomást tett a büntetőperben az elsőfokú bíróságon, annak ellenére, hogy annak törvényi következményeire a bíró nyomatékosan figyelmeztette. Ezek után a bíró 2014-ben feljelentette a nőt