Öt embert gyanúsít a rendőrség azzal, hogy - főleg Hajdú-Bihar megyében - gázórák manipulálásával okozott kárt a szolgáltató cégnek; a rendőrség az egyéves nyomozás után több fogyasztó ellen is eljárást indított.Cseh Zsolt, a megyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának alosztályvezetője szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón elmondta: a csoport három tagja korábban gázipari szakemberként dolgozott, ketten pedig a "megrendeléseket" szerezték nekik jobbára Hajdú-Biharban, de Szabolcsban és Borsodban is követtek el visszaéléseket.
Bűncselekmény hiányában megszüntette a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a volt oroszlányi szocialista városvezetők ellen a jelenlegi vezetők feljelentésére indított a nyomozást.A feljelentés alapján korábban különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanújával indított nyomozást megszüntették - erősítette meg az MTI információját a megyei főügyészség sajtószóvivője szerdán.
Két fiatalkorút ítélt 13 év, illetve 8 év 10 hónap, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre kedden jogerősen a Debreceni Ítélőtábla; a vádlottak 14, illetve 16 évesek voltak, amikor Hajdúnánáson meggyilkolták egyik barátjukat - közölte az intézmény sajtószóvivője.
Koszta János ismertetése szerint az elsőrendű vádlott - aki a súlyosabb büntetést kapta - 16, míg a másodrendű 14 éves volt, amikor 2010 augusztusában megölték 16 éves barátjukat. A fiú tartozott egyikőjüknek, és korábban mindkettőjüket életveszélyesen megfenyegette.
Eljárást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) fenyegetés terrorcselekmény és bűntett elkövetésének gyanúja miatt egy veszprémi férfi ellen, aki tavaly decemberben azzal fenyegetőzött, hogy bomba robban a Debreceni Törvényszéken, ha nem engednek szabadon egy gyanúsítottat - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.
- Fiktív számla elszámolásával mintegy 200 millió forinttal csökkentette egy cégcsoport egyik vállalatának vagyonát a felszámolóbiztos - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága hétfőn az MTI-vel.
- Harmincmillió forint értékben csaknem 12 ezer darab, hamis márkajelzésű ruházati terméket találtak a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Debrecenben, egy Törökországból érkező kamionban - közölte a NAV észak-alföldi regionális sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.
- Elfogták és kezdeményezik előzetes letartóztatását a rendőrök annak a két férfinak, aki a gyanú szerint összevert a debreceni Home diszkó előtt még május végén egy fiatalembert. Az elfogott férfiak a fiatalt cigány származása miatt nem engedték be a szórakozóhelyre.
– Igazságügyi orvos, illetve műszaki szakértők kirendeléséről döntött a szegedi nyomozóügyészség az egyesült arab emírségekbeli sakkvezető ügyében folyó eljárásban - közölte Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére szerdán.
Az arab férfi azt állítja, szombatra virradóra rendőrök bántalmaztak a Tisza-parti városban. Az ügyében bántalmazás hivatalos eljárásban bűntett gyanúja miatt indított nyomozást a szegedi nyomozóügyészség ismeretlen elkövető ellen.
Több mint 50 kilométeren keresztül menekült egy cigarettacsempész az M3-as autópályán a pénzügyőrök és a rendőrök elől szombatra virradó éjszaka, a sofőr az autót hátra hagyva végül eltűnt az üldözők szeme elől - közölte a NAV Észak-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense az MTI-vel.
Súlyosan megsérült egy motorkerékpárt vezető férfi, akinek egy útkereszteződésben nem adott elsőbbséget egy személygépkocsi, és összeütközött vele vasárnap Baján; az ittas állapotban autót vezető svájci állampolgár segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-vel.
Ítéletet hirdettek a Marian Cozma meggyilkolása ügyében garázdaság miatt indított perben első fokon pénteken Veszprémben: az elsőrendű vádlott, Raffael Sándor három és fél év letöltendő börtönbüntetést, a másodrendű vádlott, Németh Győző 3 év négy hónap börtönbüntetést, míg a harmadrendű vádlott, Sztojka Iván három év letöltendő börtönbüntetést kapott.
Legalább százmillió forintos kárt okozott egy csaló, aki vezetékes telefonokra olyan készülékeket szerelt, amelyek rövid idő alatt horribilis összegű számlákat generáltak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap. A rendőrség várja azok jelentkezését, akiket hasonló módszerrel csaptak be.
Ma délelőtt a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói elfogták és a rendőrségre előállították – a történelem érettségi befejezését követően – egy középiskola végzős diákját, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy vasárnap késő éjszaka bomba robbantásával fenyegetett meg négy debreceni közoktatási (középfokú) intézményt.
A megyei rendőrfőkapitányság központi ügyeletére április 21-én éjfél után érkezett a bejelentés egy hajdúböszörményi lakostól, hogy néhány perccel a bejelentését megelőzően a családi házukba két – az arcukat maszkkal eltakaró – ismeretlen személy tört be. Az egyikük, a kezében fegyvernek látszó tárggyal fenyegetve arra kényszerítette, hogy a házban lévő pénzüket adja át részükre.
Csaknem tízezer, hamis márkajelzésű ruhadarabot találtak szerdán a pénzügyőrök egy török kamionban az ártándi határátkelőnél; a 24 millió forint értékű hamis terméket lefoglalták - közölte Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője az MTI-vel.
A négy ember megölésével gyanúsított kulcsi férfi nem tanúsított ellenállást, amikor a Terrorelhárítási Központ (TEK) elfogta a tetthelyhez közel egy bozótban; nem életveszélyes, de komoly sérülései vannak – közölte Hajdu János, a szervezet főigazgatója pénteken a Fejér megyei községben újságírókkal.
Csaknem negyedmilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek az a bűnözői csoport, amelyet a napokban leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága; az elkövetők fiktív számlák felhasználásával értékesítettek belföldön Romániából hozott gabonát - közölte az igazgatóság bűnügyi sajtóreferense.
- A rendőrség feltételezése szerint kábítószert kevertek két 17 éves lány italába, majd egy budapesti, belvárosi hotelben valószínűleg megerőszakoltak őket március 22-én; egyikük két napja meghalt – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján a BRFK szóvivője.