Kékhírek

Eredmények megjelenítése 101-től 120-ig 1590 találatból.

Letartóztattak két, bordélyházakat üzemeltető férfit

Kékhírek - 2023-01-23

Letartóztatott a Kecskeméti Járásbíróság két férfit, aki bordélyházat üzemeltetett Münchenben és Kecskeméten. A gyanúsítottakat a magyar és a német hatóságok együttműködésének köszönhetően fogták el - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) hétfőn a rendőrség honlapján.

Kerékpárost gázolt a vonat Debrecen közelében, Bocskaikertben

Kékhírek - 2023-01-23

- Halálra gázolt egy kerékpárost a Debrecenből Záhony felé közlekedő vonat Bocskaikertben hétfő délelőtt - közölte Vezendi Jánosné, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr Főkapitányság sajtóügyeletese.

Késsel támadtak rendőrökre Budapesten, egyikük meghalt

Kékhírek - 2023-01-13

Három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy támadó Újbudán, egyikük belehalt sérüléseibe. A támadót elfogták - közölte a rendőrség a honlapján péntek hajnalban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tevékenységirányítási központjába csütörtökön 22 óra után érkezett bejelentés arról, hogy Budapest XI. kerületében - egy Lecke utcai társasházban - egy ott lakó férfi az egyik szomszéd lakás ajtaját beszakította, és be akar jutni az ingatlanba - áll a tájékoztatásban.

8 év fegyház emberölési kísérletért

Kékhírek - 2023-01-11

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2022 szeptemberében hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt K.A. vádlottat 8 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte

Rekordmennyiségű kokaint foglaltak le tavaly a belga hatóságok az antwerpeni kikötőben

Kékhírek - 2023-01-10

- Rekordmennyiségű, mintegy 110 tonna kokaint foglaltak le a belga hatóságok az antwerpeni kikötőben 2022-ben - közölte a belga vámhatóság kedden.

Ötvennyolc ember ellen emeltek vádat egy műszaki vizsgaállomáson történt vesztegetési ügyben

Kékhírek - 2023-01-05

A Központi Nyomozó Főügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 58 ember ellen a Fővárosi Törvényszéken egy műszaki vizsgaállomáson történt korrupciós ügyben. Még 2016 elején a közúti közlekedésben részt vevő járművek hatósági műszaki vizsgáztatását végző vizsgabiztosok abban állapodtak meg, hogy rendszeresen jogtalan anyagi előnyt kérnek, illetve fogadnak el a velük rendszeres kapcsolatban álló egyes ügyintézőktől.

Vádat emeltek a barátnője szemét kinyomó férfi ellen

Kékhírek - 2022-12-21

Életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványoz az ügyészség azzal a férfival szemben, aki ez év februárjában fojtogatta barátnőjét, majd mindkét szemét kinyomta - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szerdán.

A vádirat szerint a 35 éves férfi és a sértett 2020 júliusától szerelmi kapcsolatban volt, ami többször megszakadt. Idén február elején a vádlott - békülési szándékkal - többször felkereste lakóhelyén barátnőjét.

Vádat emeltek a bírókat és ügyészt fenyegető nő ellen

Kékhírek - 2022-12-05

- Minősített zaklatás bűntette és becsületsértés vétsége miatt emelt vádat egy nő ellen a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a Szegedi Járásbíróságon - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn.

Távolkeletiekre specializálódott betörőbandát fülelt le a rendőrség

Kékhírek - 2022-11-30

- A fővárosban élő távolkeletiekre specializálódott betörőbanda tagjait fogta el a rendőrség - jelentették be a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdai sajtótájékoztatóján.

Ukrán tartózkodási engedélyekkel kapcsolatos vesztegetés miatt ítéltek el egy pénzügyőrt Debrecenben

Kékhírek - 2022-11-29

Ukránok beutazási és tartózkodási engedélyével kapcsolatos vesztegetés miatt ítéltek egy pénzügyőrt nem jogerősen felfüggesztett börtönre kedden - tudatta a Debreceni Törvényszék.

Vádat emeltek a Galambos Lajos büntetőügyében befolyással üzérkedők ellen

Kékhírek - 2022-11-23

- Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetést állítva, hivatalos személyi jelleg színlelésével elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt öt személyellen a Székesfehérvári Törvényszéken, akik egy ismert zenésznek azt ígérték, hogy az ellene és feleségével szemben folyó büntetőeljárást kedvezően befolyásolják - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán.

Felfüggesztett börtönt szabtak ki egy bántalmazó gyermekfelügyelőre Szekszárdon

Kékhírek - 2022-11-23

Másfél év - három és fél év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetést szabott ki a Szekszárdi Járásbíróság egy férfira, aki egy gyermekotthon dolgozójaként rendszeresen vert rábízott fiatal fiúkat - közölte a bíróság.

NAV: csalók szerezték meg több család állami támogatását

Kékhírek - 2022-11-22

- Huszonkét kisgyermekes család otthonfelújítási támogatását, összesen hatvanhatmillió forintot szerzett meg egy bűnszövetség - közölte kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV.

Tizennégy év fegyházbüntetés emberölés kísérlete miatt

Kékhírek - 2022-11-16

A Fővárosi Törvényszék nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete miatt első fokon 14-14 évi fegyházbüntetésre ítélt két férfit, akik majdnem halálra vertek egy ittas embert a telefonjáért - tudatta a törvényszék szerdán.

Tizennégy és fél év fegyházra ítélték a csépai emberölés egyik vádlottját

Kékhírek - 2022-11-15

Jogerősen tizennégy és fél év fegyházra ítélte kedden a Szolnoki Törvényszék azt a 41 éves, többszörösen büntetett előéletű férfit, aki 2008 novemberében Csépán társával megölt egy idős asszonyt - közölte a Szolnoki Törvényszék.

Több mint fél mázsa drogot találtak a pénzügyőrök Röszkén

Kékhírek - 2022-10-30

- Csaknem 52 kilogramm kábítószergyanús anyagot találtak a pénzügyőrök Röszkén egy autóban - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vámigazgatási referense vasárnap az MTI-t.

Fiatalkorú lányokat prostitúcióra kényszerítő férfiakat fogott el a rendőrség Debrecenben

Kékhírek - 2022-10-28

- A rendőrség elfogott három férfit, akik a gyanú szerint prostitúcióra kényszerítettek fiatalkorú lányokat Debrecenben - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálata pénteken.

Hat év börtönre ítélték a csillebérci szexuális erőszak elkövetőjét

Kékhírek - 2022-10-28

- Jogerősen hat év börtönre ítélték a tavalyi csillebérci szexuális erőszak elkövetőjét csütörtökön.

Az ítéleti tényállás szerint a terhelt 2021 márciusában egy délelőtt követett egy nőt egy Csillebércről induló turistaútvonalon, majd miután utolérte, szexuális cselekményre kényszerítette őt.

Vádat emeltek két férfi ellen, aki Molotov-koktélokat dobott egy lakott házra

Kékhírek - 2022-10-26

Vádat emeltek két férfi ellen, aki Molotov-koktélokat dobott egy csörögi házra, ahol többen aludtak

Öt év fegyházat kapott egy somogyi férfi, mert fel akarta gyújtani élettársát

Kékhírek - 2022-10-25

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt jogerősen öt év fegyházbüntetésre ítélt a Pécsi Ítélőtábla egy somogyi férfit, aki tavaly nyáron benzinnel leöntötte és fel akarta gyújtani élettársát - közöte a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség kedden.