AI: Törökország illegális módon háborús övezetbe telepített vissza szíriai menekülteket

...kontra - 2019-10-25

Törökország jogellenes módon háborús környezetbe telepített vissza szíriai menekülteket, miközben az Északkelet-Szíriába tervezett biztonsági övezet még nem jött létre - írta pénteki közleményében az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet.

A dokumentum szerint Ankara az október 9-én megindított északkelet-szíriai török hadművelet előtti hónapokban, tehát még azelőtt, hogy kísérletet tett volna ott az általa tervezett biztonsági övezet kialakítására, a kényszerítés és a megtévesztés eszközeit használva olyan térségbe telepített vissza szíriai menekülteket, amely háborús övezet volt, és ezzel veszélybe sodorta az életüket.

Az AI által július és október között megkérdezett menekültek elmondása alapján a török rendőrök megverték vagy éppen erőszakkal fenyegették meg őket annak érdekében, hogy aláírják az önkéntes hazatérésüket tanúsító nyomtatványt. Anna Shea, az AI menekült- és bevándorlásjogi kutatója kiemelte: megtévesztő Ankara azon állítása, hogy a szíriai menekültek önként térnek haza olyan területre, ahol továbbra is összecsapások zajlanak.

Hangsúlyozta: Törökország megérdemli az elismerést, amiért több mint 3,6 millió szíriainak nyújt menedéket, de ez nem jogosítja fel arra, hogy a nemzetközi jogot és a saját jogszabályait megsértve konfliktusövezetbe telepítsen embereket.

Az AI rámutatott: miután nincsenek hivatalos statisztikák, nehéz megmondani, hogy hány embert utasítottak ki így, de a becslések szerint százakat. Mindenesetre jelezték: a maguk részéről 20 esetet dokumentáltak, ezekben több tucat menekültet megkötözött kézzel, autóbuszokkal szállítottak a határ szíriai oldalára. Hozzátették: az érintettek túlnyomó többségében felnőtt férfiak, akiket a dél-törökországi Hatay tartományon keresztül az északnyugat-szíriai Idlíb tartománnyal határos cilvegözüi átkelőhelyhez vittek.

Az AI azt írta: a török hatóságok az érintetteknek azzal indokolták a fellépést, hogy nincsenek nyilvántartásba véve, vagy regisztrációjuk nem az adott tartományba szól. Olyanokat is kiutasítottak azonban, akik tartózkodási helyük szerinti érvényes engedéllyel rendelkeztek - tudatták.

Az AI arra is felhívta a figyelmet, hogy a szíriai menekültek Törökországban őrizetbe vétel vagy kiutasítás veszélyének vannak kitéve, amikor az utcán rendőr igazoltatja őket vagy a bevándorlásügyi hivatalban meg akarják hosszabbíttatni irataik érvényességi idejét.

A török hatóságok szerint eddig 365 ezer szíriai menekült tért haza teljesen önszántából.