- Bekiabálások miatt videoüzenetben nyitotta meg a hongkongi kormányzó a parlament új ülésszakát

...kontra - 2019-10-16

Lemondta élőben tartandó beszédét az ellenzéki képviselők folyamatos bekiabálásai miatt Carrie Lam hongkongi kormányzó az új parlamenti ülésszak megnyitásakor szerdán, és helyette előre rögzített videoüzenetben szólt a képviselő-testülethez.

Az ellenzéki politikusok azt kérték számon rajta, hogy miért nem teljesíti a már negyedik hónapja tartó tiltakozások résztvevőinek öt követelését, amelyek egyike, hogy mondjon le.

A South China Morning Post című helyi lap beszámolója szerint Lam a lakhatási nehézségek enyhítésére szolgáló intézkedéseket jelentett be. Közölte: a kormányzat jelentős mértékben növeli az építkezések számát, valamint felgyorsítja a szociális lakások odaítélésének menetét.

A bejelentéssel a kormányzó azokat az indulatokat kívánta csillapítani, amelyeket a sokak számára megfizethetetlenül magas ingatlanárak váltanak ki, elsősorban a fiatalok körében, akik közül a kormányzattal szemben súlyosan elégedetlen demonstrálók jelentős része is kikerül.

Lam elmondta: a város déli részén fekvő, Új területek nevű körzetében 700 hektárnyi magántulajdonban lévő területet vonnak vissza a közhasználatba egy rendeleten keresztül, és további 450 hektárt is kijelöltek a későbbiekre ugyanilyen célra. A földek visszaállamosítását lehetővé tevő rendelet bizonyos kompenzációt ír elő a tulajdonosoknak, akik jellemzően a városban működő ingatlanfejlesztő cégek.

A kormányzó ugyanakkor ismét kizárta annak lehetőségét, hogy eleget tegyen a tiltakozók további követeléseinek, aláhúzva: "az erőszak csak még több erőszakot szül."

Az ülésteremben néhány ellenzéki törvényhozó Hszi Csin-ping kínai elnököt ábrázoló maszkot öltött fel, ezzel utalva egyrészt a városban egyre növekvő pekingi befolyásra, illetve arra, hogy október 5-én hatályba lépett az új, a demonstrációkon az arcmaszkok használatát tiltó törvény, amellyel a hatóságok a hónapok óta tartó tüntetéseken egyre elharapódzó erőszakot kívánják megfékezni.

Néhány órával Lam beszéde előtt az amerikai alsóház megszavazott három, a hongkongi helyzettel kapcsolatos tervezetet, amelyekkel kivívta Peking súlyos felháborodását.

Az előterjesztés gazdasági szankciókat, illetve vízummegvonást róna ki azokra a kínai és hongkongi tisztviselőkre, akiket vétkesnek találnak a hongkongi demokrácia elnyomásában, továbbá lehetővé tenné a demokráciapárti tüntetők számára az amerikai vízum megszerzését akkor is, ha eljárás folyik ellenük Hongkongban.

A tervezet törvénybe iktatása esetén az amerikai külügyminiszternek minden évben határoznia kellene arról, hogy Hongkong megfelelő autonómiával rendelkezik-e ahhoz, hogy megtarthassa különleges státusát, amelynek köszönhetően jelenleg a világ egyik legfontosabb pénzügyi központjaként tartják számon.

Carrie Lam még kedden bejelentette: a tüntetések ellenére kormányzata kitart a november 24-ére ütemezett kerületi tanácsi választások megrendezése mellett. Ugyanekkor elmondta: a kormányzat mindent el fog követni azért, hogy "tiszta, nyílt és őszinte" választásokat tarthassanak.