Az év eleje óta egyre viharosabbá váló nemzetközi helyzetben Kínának és Oroszországnak együtt kell működnie a globális stratégiai stabilitás fenntartása érdekében - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai államfő Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott szerdai videobeszélgetésén.
Hszi hangsúlyozta, hogy felelős nagyhatalomként és az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaként Kínának és Oroszországnak kötelessége a nemzetközi közösséget a méltányosság és igazságosság melletti kiállásra ösztönözni, továbbá megvédeni a második világháború eredményeit, valamint fellépni az ENSZ-központú nemzetközi rendszer és a nemzetközi jog alapelveinek védelmében. Hszi rámutatott, hogy a Putyinnal tavaly folytatott két találkozó új szakaszba léptette a kétoldalú kapcsolatokat.
Putyin szerint Oroszország és Kína kölcsönösen támogatja egymást szuverenitási és biztonsági kérdésekben, valamint erősíti együttműködését a gazdaság, az oktatás és a kultúra területén.
Az orosz elnök közölte, hogy Moszkva folytatni kívánja stratégiai koordinációját Pekinggel az ENSZ-ben, a Sanghaji Együttműködési Szervezetben (SCO) és a BRICS-ben.