- Morawiecki: Lengyelország nem vesz részt a jeruzsálemi V4-csúcstalálkozón

...kontra - 2019-02-18

A lengyel küldöttség nem vesz részt a visegrádi négyek és Izrael jeruzsálemi csúcsértekezletén - jelentette be hétfőn Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, "teljességgel megengedhetetleneknek" nevezve az ügyvezető izraeli külügyminiszter holokauszttal kapcsolatos kijelentéseit.

Jiszráel Kac ügyvezető izraeli külügyminiszter szavait Morawiecki a lengyelellenesség példájának nevezte. Közölte: folyamatos kapcsolatban van a visegrádi partnerekkel. "Ők teljesen megértik lépésünket" - jegyezte meg.

Kac vasárnap - idézve Jichák Samír néhai miniszterelnök szavait - kijelentette: "a lengyelek az anyatejjel szívták magukba az antiszemitizmust". Hozzátette, hogy az ő szülei túlélték a holokausztot, s minden izraelihez és minden zsidóhoz hasonlóan ő is kijelentheti: "nem felejtjük el, és nem bocsátunk meg". Kac hétfőn a közszolgálati rádióban ismét megszólalt az ügyben, és azt mondta, hogy a történelmi igazság nem változtatható meg, a lengyelek együttműködtek a nácikkal, és részt vettek a zsidók megsemmisítésében a holokauszt idején