Pence és Pompeo is cáfolja, hogy ő írta a The New York Timesban megjelent cikket

...kontra - 2018-09-06

Mike Pence amerikai alelnök és Mike Pompeo külügyminiszter is cáfolta csütörtökön, hogy ő írta a The New York Times című napilapban előző délután megjelent névtelen véleménycikket, amely azt állítja, hogy "ellenállók" egy csoportja tevékenykedik Donald Trump elnök kormányzatán belül.

"Az alelnök aláírja a nevét véleménycikkekben" - írta Mike Pence kommunikációs igazgatója csütörtökön a Twitter közösségi portálon. Jarrod Agen leszögezte: "szégyellheti magát mind a The New York Times, mind pedig az, aki ezt a hamis, logikátlan és pipogya cikket írta". Majd hozzátette, hogy az alelnök hivatala "felette áll az ilyen amatőr cselekedeteknek".

Az Indiában tárgyaló Mike Pompeo szintén visszautasította, hogy ő állna a cikk mögött. Az abban írtakat egy "háborgó" és "álnok" személy nézeteinek minősítette. Az alelnök bírálta a lapot is. Mint fogalmazott: "senkinek nem kell meglepődnie, hogy a liberális The New York Times, amely a kezdetektől megállás nélkül bírálta a kormányzatot, úgy döntött, hogy közli az írást". Pompeo lemondásra szólította fel a cikk íróját. "Én olyan helyről jövök, ahol, ha az ember nem tudja végrehajtani a főnöke szándékait, akkor egyetlen lehetősége a lemondás" - mondta.

Amerikai sajtóértesülések szerint a kormányzaton belül élénk találgatások kezdődtek a cikk szerzőjének személyéről. A The Wall Street Journal című lap információi szerint a Fehér Házban többen azt gyanítják, hogy olyan fiatal munkatárs írhatta, aki ugyan ott dolgozik, de nincs közvetlen bejutása az elnökhöz.

A The New York Times egyelőre nem kívánta kommentálni az ügyet. A Fehér Ház szóvivője, Sarah Huckabee Sanders még szerdán este közleményben ítélte el a cikket, hangsúlyozva, hogy írója nem az országot, hanem a saját egóját tartja a legfontosabbnak. Egyúttal lemondásra szólította fel a cikkírót. Mind a szóvivőnő, mind Donald Trump egyébként "kudarcosnak" nevezte a The New York Timest, az amerikai elnök pedig a cikkíró megnevezésére szólított fel. Szerdán a kora esti órákban internetes oldalán a The New York Times egy magát a Trump-kormányzat munkatársának mondó, névtelen szerző cikkét jelentette meg. A szerző - negatív színben feltüntetve az elnököt - azt állította, hogy a kormányzaton belül ő és a hozzá hasonlóan gondolkodó munkatársak egy csoportja fogadalmat tett, hogy meghiúsítja Trump "elképzeléseinek egy részét és legrosszabb hajlamait", mert - mint írta - "az elnök viselkedése árt köztársaságunk egészségének". Elhatárolódott a névtelen cikktől James Mattis védelmi miniszter, Kirstjen Nielsen belbiztonsági miniszter, Ben Carson, a városfejlesztési tárca vezetője, valamint Dan Coats, az amerikai hírszerző szervezeteket összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) vezetője is. A Pompeóval együtt Indiában tárgyaló Mattis nevében a Pentagon szóvivője adott ki kategorikus cáfolatot Washingtonban. Kirstjen Nielsen szóvivője, Tyler Q. Houlton közleményben szögezte le, hogy "az ilyen politikai támadások a miniszter és a tárca színvonala alattiak". A városfejlesztési és lakásügyi tárca szóvivője emailben annyit közölt: "haha, szó sincs róla".

Dan Coats közleményében leszögezte: minden olyan spekuláció, amely őt vagy helyettesét érinti, "nyilvánvalóan hamis".