Közérdekű

Eredmények megjelenítése 501-től 520-ig 691 találatból.

Már hosszabb lenne, de elmarad a hétvégi kamionstop

Közérdekű - 2012-07-06

Az előírások szerint július első szombatjától lép életbe és augusztus végéig tart a nehéz tehergépjárművek meghosszabbított forgalomkorlátozása. A nyári kamionstop az általános szabály alapján szombaton este 22 óra helyett már délután 15 órakor elkezdődik. A hőségriasztás miatt azonban a szakminiszterek a következő hétvégére felfüggesztették a korlátozást.

 A madár - Barát vagy ellenség?

Közérdekű - 2012-05-10

Sok kisnyugdíjas megkuporgatott pénzén vett eledellel vagy megmaradt és összegyűjtött morzsákkal eteti merő állatbaráti szeretetből a tereken rajcsúrozó galambokat és egyéb madarakat.  A budapesti nyugdíjasok közül sokan nem is tudják, hogy a jogszabályok szerint mekkora hibát követnek el, aminek bizony számukra súlyos - anyagi - következményei lehetnek. Az 1994/48. számú fővárosi köztisztasági rendelet szerint ugyanis az illegális galambetetők pénzbírsággal sújthatók.

Útlezárások Debrecenben

Közérdekű - 2012-03-23

2012.03.25-én, a maratoni futás ideje alatt útlezárások lesznek, ezért a következő útvonalváltozások várhatók:

 

- a Centenáriumi Futás miatt lezárásra kerül a Nagyerdei körút Egyetemi parkoló bejáró út és a Pallagi út közötti szakasza 08.45 és előreláthatólag 09.30 között.

 

Ezen időszak alatt:

Jogi segítségnyújtás kizárása alkotmányjogi panasz esetén – az ombudsman az Alkotmánybírósághoz fordult

Közérdekű - 2012-03-22

- Alaptörvénysértő, hogy a jogi segítségnyújtásról szóló törvény értelmében nem kaphat jogi támogatást az alkotmányjogi panasz benyújtója – állapította meg az ombudsman egy magánszemély beadványa alapján. Szabó Máté az Alkotmánybíróságtól annak vizsgálatát kérte, hogy a rendelkezés megfelel-e az Alaptörvényben lefektetett diszkrimináció tilalmának és az esélyegyenlőség előmozdítására irányuló állami kötelezettségnek, valamint nem sérti-e a hatékony jogorvoslathoz való jogot.

Ünnepi forgalomkorlátozások Debrecenben

Közérdekű - 2012-03-12

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kezdetének évfordulójához kapcsolódó debreceni rendezvények zavartalan lebonyolítása érdekében ideiglenes forgalmi rend lép életbe a következő időpontokban és helyszíneken.

ADÓ-KEDD

Közérdekű - 2012-03-10
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ADÓ-KEDD elnevezéssel, ingyenes előadások megrendezésével is igyekszik elősegíteni az adózók részére a nagy érdeklődésre számot tartó, időszerű adózási témákkal kapcsolatos tájékoztatást.

Környezetvédelmi műsorok megszüntetése miatt tiltakozik 65 civil szervezet

Közérdekű - 2012-03-09

Hatvanöt civil szervezet tiltakozását fejezte ki a közszolgálati rádió tervezett környezetvédelmi műsormegszüntetései ellen. A szervezetek a Magyar Rádió vezérigazgatóját kérik nyílt levelükben, hogy mérlegelje újra a műsorok megtartását.

 A civil szervezetek azért fordultak a vezérigazgatóhoz, mert tudomásukra jutott, hogy két környezetvédelmi műsor megszüntetését tervezi a Kossuth Rádió.

Havazás - A hófúvás miatt másodfokú riasztást adtak ki az északkeleti megyékre

Közérdekű - 2012-02-15

Az erős hófúvás miatt másodfokú, azaz narancssárga színű riasztást adott ki az északkeleti megyékre az Országos Meteorológiai Szolgálat - közölte Csonka Tamás, a szolgálat munkatársa. A meteorológus elmondta: az ország szinte összes megyéjére legalább elsőfokú riasztást rendeltek el. Jelenleg több helyen havazik és hófúvás is előfordul; az északkeleti területeken 4-5 centiméternyi hó eshet, míg az Északi-középhegység magasan fekvő területein és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 10 centiméternyi hó is hullhat.

Sosem késő – védjük a fagytól vízóráinkat!

Közérdekű - 2012-02-10

Az elmúlt napok fagyos időjárása az előrejelzések szerint tovább folytatódik, ezért a későbbi bosszúságok, magas vízszámlák elkerülése végett mindenképpen gondoskodjunk a vízórák védelméről.

Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy ez kinek a feladata, ha bekövetkezik a vízóra vagy a vízvezeték elfagyása, akkor milyen költségeket és kinek kell kifizetnie.

Meteorológus: dermesztő hideget hoz a következő hétvége

Közérdekű - 2012-01-27

Téliesen hideg, de napsütéses és száraz időjárás lesz a következő  héten; keddtől fokozatosan hűl a levegő, a jövő hét végére néhol mínusz 10 fok lehet a legmagasabb nappali hőmérséklet - tájékoztatta  az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletes meteorológusa pénteken az MTI-t.

 Gál Áron elmondása szerint hétfőig plusz 2 fok lesz a legmagasabb nappali hőmérséklet, ám kedden ez 0, majd csütörtökre mínusz 4 fokra csökken.

Pályázni lehet az égéstermékek biztonságos elvezetésére

Közérdekű - 2011-12-06

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 700 millió forint keretösszegben ír ki pályázatot az Új Széchenyi Terv keretében egycsatornás gyűjtőkémények felújításának támogatására. A ma megnyíló konstrukció célja a többlakásos lakóépületekben üzemelő, fűtő- vagy vízmelegítő-berendezések égéstermékeit elvezető egycsatornás gyűjtőkémények biztonságtechnikai korszerűsítése.

Századvég: a legnépszerűbb médiatípus a televízió, de az internet jelentősége növekedhet a leginkább

Közérdekű - 2011-11-14

A televízió a legnépszerűbb médiatípus, de a fiataloknak már az internet az elsődleges, napi szinten használt médiaeszköz, így ebben van a legnagyobb növekedési potenciál - derült ki a Századvég Médiaműhely októberi kutatásából.

 A kutatás megállapítja, hogy a magyarok médiahasználatát toronymagasan a televízió uralja.

Elindult az NCSSZI által kifejlesztett köztár.hu adatportál

Közérdekű - 2011-10-26

2011. október 25-én elindult a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (NCSSZI) kutatói által kifejlesztett köztár.hu adatportál. Az Európai Unió által finanszírozott Progress program támogatásával létrejött www.koztar.hu címen található akadálymentesített portál három jól elkülönülő részből áll. A honlap ingyenesen, regisztráció nélkül használható.

A fűtés veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelem

Közérdekű - 2011-10-10

A hideg időszak kezdetén a különböző fűtési rendszerek veszélyeire figyelmeztet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Petróczi Tímea szóvivő v arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendszeres karbantartás és ellenőrzés életeket menthet. Közölte, a tüzelő-fűtő berendezések üzemképes és biztonságos használata, megfelelő állapotban tartása az ingatlanok használóinak a kötelessége.

A Hősök terén bringaemeléssel, koncerttel zárt a Critical Mass

Közérdekű - 2011-09-23

Valamivel este 8 óra után megtelt a fővárosban a Hősök tere, a Critical Mass záróhelyszíne. A biciklistákat a Budapesti Fesztiválzenekar civil ruhába öltözött zenészei várták, akik a Szépművészeti Múzeum lépcsőin állva adták elő többek között Csajkovszkij Polonaise-ét és Dvorák Szláv táncát.

1%-os civil kedvezményezettek figyelem!

Közérdekű - 2011-08-26
A magánszemélyek a 2010. évi személyi jövedelemadójuk 1+1%-áról rendelkező nyilatkozataikat 2011. május 20-ig juttatták el az állami adóhatósághoz, ahol megkezdődött azok összesítése. Az összesítést követően, 2011. szeptember elején kapnak értesítést a kedvezményezett-jelöltek arra vonatkozóan, hogy mennyi a részükre felajánlott összeg várható nagysága.

Debreceni közgyűlés - új üzemeltetője van a helyi repülőtérnek

Közérdekű - 2011-08-25

AZ Airport Debreceni Holding Vagyonkezelő Kft. üzemeltetheti a jövőben a cívis város nemzetközi repülőterét. A közgyűlés csütörtökön módosította a repülőtér üzemeltetési szerződését.A cég ezzel megszerezte az Airport-Debrecen Repülőtér-üzemeltető Kft. 74 százalékos üzletrészét, s 75 évig üzemeltetheti a repülőteret, miközben a repülőtéri ingatlan és eszközvagyon önkormányzati tulajdonban marad.

Fejenként 10 kiló élelmiszert vihetünk Horvátországba, ha nyaralunk

Közérdekű - 2011-06-18

Hála az uniós jogharmonizációnak, ettől az évtől kezdve ezer kuna értékhatárig személyenként tíz kiló élelmiszert lehet átvinni Horvátországba - olvasható az MR1-Kossuth Rádió honlapján.

 Egyre nagyobb a zsúfoltság a horvát autópályákon, a becslések szerint és az előzetes foglalások alapján ezen a nyáron is legalább 300-350 ezer magyar utazik a horvát tengerparthoz. A magyarok 80 százaléka egyéni turistaként indul el.

Ideiglenes forgalomkorlátozás

Közérdekű - 2011-06-16

Június 16-án 15.00 órától előreláthatólag 17.00 óráig Debrecenben, a Főnix Rendezvénycsarnok mögötti parkoló – Tüzér u. – Zákány u. – Martinovics u. – Nagyerdei krt. – Simonyi út – Bem tér – Péterfia u. – Hunyadi J. u. – Rákóczi u. – Burgundia u. – Klaipeda u. – Szent Anna u. – Miklós u. – Külsővásártér – Nyugati u. – Pesti u. – Böszörményi út – Füredi út – Egyetem sgt. – Nagyerdei krt. – Martinovics u. – Zákány u. – Tüzér u. – Főnix Rendezvénycsarnok mögötti parkoló útvonalon.

Forgalomkorlátozások 2011. május 29. és 31. között Debrecenben

Közérdekű - 2011-05-25

Az Európai Unió tagállamaiból érkező agrárminiszterek debreceni tanácskozásának zavartalan lebonyolítása érdekében a Debreceni Rendőrkapitányság ideiglenes forgalomkorlátozásokat rendel el 2011. május 29. és 31. között.

2011. május 29-én (vasárnap) 6.00 órától 2011. május 31-én (kedden) előre láthatóan 16.00 óráig a Mester utcán a Kölcsey Központ főbejáratával átellenben lévő úgynevezett „Borsodi” parkolót lezárják, oda csak külön engedéllyel rendelkező járművek hajthatnak be.