Hivatalában marad Zoran Stevanovic, a szlovén nemzetgyűlés elnöke, mert a parlament elutasította kedden a leváltására irányuló ellenzéki indítványt.
A 90 tagú parlament titkos szavazásán 37 képviselő támogatta a házelnök menesztését, 49-en ellene szavaztak.
Az ügy előzménye, hogy a kormánykoalíció és a Stevanovic vezette Resni.ca képviselői több alkalommal leszavazták azoknak a rendkívüli parlamenti üléseknek a napirendjét, amelyeken az ellenzék két vizsgálat elrendelését kezdeményezte volna.
A Resni.ca nem tagja a kormánynak, de kívülről támogatja a parlamenti többséggel nem rendelkező jobbközép koalíciót.
Az egyik vizsgálat azt tisztázná, történt-e külföldi beavatkozás a március 22-i parlamenti választásokba az izraeli Black Cube magán hírszerző cég közreműködésével, a másik pedig a politikai pártok feltételezett rejtett vagy törvénytelen finanszírozását vizsgálná.
A szlovén kormány és a titkosszolgálat korábban azt közölte, hogy bizonyítékokat talált a Black Cube szlovéniai tevékenységére és választási beavatkozásra utaló kapcsolatokra.
Az ellenzék szerint Stevanovicnak házelnökként kötelessége lett volna biztosítani a parlamenti kisebbség jogainak érvényesülését, és azzal, hogy képviselőként maga is a napirend ellen szavazott, részese lett az eljárás akadályozásának.
Stevanovic visszautasította a vádakat. Álláspontja szerint házelnökként összehívta a rendkívüli üléseket és szavazásra bocsátotta a napirendet, ezért nem tehető felelőssé azért, hogy a parlament többsége azt nem támogatta.