Feloldotta a román kormány az 1990. január 1. és 1992. december 31. közötti időszakban a bukaresti külügyminisztérium által készített diplomáciai iratok titkosítását, így a rendszerváltás időszakának fontos dokumentumai válnak kutathatóvá - jelentette be a kormányszóvivő csütörtökön.
Ioana Dogioiu példaként az 1990. májusi választásokat, a bányászjárásokként elhíresült erőszakos cselekményeket és az 1947 óta száműzetésben élő I. Mihály király emlékezetes 1992-es látogatását emelte ki.
A titkosítás feloldását kezdeményező Oana Toiu ügyvivő külügyminiszter Facebook-bejegyzésében azt írta: a románoknak joguk van tudni, hogyan találta meg helyét Románia 1989 után, hogyan szakított a Szovjetunió körüli szövetségi rendszerrel, és milyen álláspontra helyezkedett a hidegháborút követő válságokban. Hozzátette: a legtöbb dokumentum már több mint egy évtizede nem volt államtitok, mégis titkolták a nyilvánosság elől.
- fogalmazott a román diplomácia vezetője.
Romániában több mint ezer ember vesztette életét, és több ezren sebesült meg a kommunista diktatúra bukását eredményező 1989. decemberi események idején.
Az országban a 90-es évek elején is több ízben követelt emberéletet és eredményezett sérüléseket az utcai erőszak az 1990-es márciusi marosvásárhelyi etnikai összecsapások, vagy a posztkommunista hatalom politikai ellenfeleinek megfélemlítését célzó "bányászjárások" idején. Az erőszakos cselekmények hátterében álló vezetők büntetőjogi elszámoltatásával adós maradt a román igazságszolgáltatás.