Támadás érte Robert Golob szlovén miniszterelnök és pártja, a Szabadság Mozgalom hivatalos Instagram-oldalát, amelyet emiatt ideiglenesen felfüggesztettek. A döntés bírálatokat váltott ki, ezeket azonban a kormányfő kedden visszautasította.
olob a közép-szlovéniai Radomljében, egy regionális kormányzati látogatás alkalmával újságíróknak kijelentette: a külföldről indított, hamis profilokhoz köthető támadás valós volt.
A Szabadság Mozgalom a hétvégén közölte, hogy nagyszámú, külföldről létrehozott hamis fiók jelent meg a párt és a miniszterelnök hivatalos Instagram-profiljain, ezért az oldalakat ideiglenesen elérhetetlenné tették a nyilvánosság számára.
A párt korábban jelezte, hogy a rendellenes aktivitás a választási kampány kezdetén jelentkezett. Szlovéniában március 22-én tartanak parlamenti választásokat. A közösségi médiában azonban többen azt állították: a kormánypárt a támadásra hivatkozva a kritikus hangokat próbálta korlátozni.
A miniszterelnök ezt "jelentős, talán nem teljesen véletlen félreértésnek" nevezte. Elmondása szerint az érintett fiókok között nem szerepeltek szlovén nevek. A listákon túlnyomórészt iráni hangzású nevek voltak, ami ugyanakkor önmagában nem bizonyítja, hogy iráni állampolgárok állnának az akció mögött - hangsúlyozta.
Golob szerint a legnagyobb kockázat az volt, hogy az összehangolt, nem hiteles tevékenység miatt a platform akár le is tilthatta volna az oldalakat. Példaként említette, hogy hasonló eset korábban Szerbiában, az ellenzéki pártokkal is előfordult.