Nemzetközi jelentőségű római kori lelőhelyre építenének buszpályaudvart Gyulafehérváron. Az erdélyi város önkormányzati testülete pénteken beleegyezését adta a projekthez.
A több mint 10 millió eurós beruházás a település Marospartos nevű városrészében valósulna meg, ahol a régészek az ősszel nemzetközi jelentőségű, Romániában egyedülálló régészeti lelőhelyre bukkantak. A leletmentő ásatás jó állapotban fennmaradt római kori utakat, épületeket, tereket, ritka padlóburkolatot és egy bronzból és ólomból készült római kocsi alkatrészét hozta felszínre.
Az elöljáró pénteken az önkormányzati testület elé terjesztette a buszpályaudvar projektjét, melyet vissza nem térítendő európai uniós támogatással terveznek megvalósítani. Közölte, hogy a mentőásatás még nem zárult le és a régészek zárójelentése sem készült el, de az önkormányzat nem mondhat le a finanszírozási lehetőségről és a közelgő határidő miatt be kell nyújtaniuk a pályázatot.
Az Agerpres jelentése szerint azt is hozzátette: ha a szakemberek szerint a buszpályaudvar nem épülhet meg az eredeti helyszínen, az önkormányzatnak van egy B-terve, azt azonban nem ismertette.
A projekt keretében 40 elektromos autóbusznak épülne terminál és töltőállomás, melyhez parkoló, adminisztratív épület, gépkocsimosó és műhelyek tartoznának.
A 2025 augusztusában kezdődött feltárás során 14 utat és teret, a Római Birodalom különböző időszakaiból származó épületeket, 28 négyzetméteren megmaradt, kerámialapokból készült padlóburkolatot találtak. Ritkaságnak számít két egészben fennmaradt felirat, az isteneket dicsőítő felirat is. A Jupiter képével díszített, bronzból és ólomból készült kocsialkatrész is egyedi, először találtak ilyet Dacia területén. Az ásatást tavasszal folytatnák, a régészek szerint újabb jelentős leletek kerülhetnek felszínre.
Gyulafehérváron korábban is találtak értékes római kori leleteket, aranyékszereket. A közép-erdélyi település a római korban is lakott volt, itt állt Apulum, az ókori Dacia tartomány egyik jelentős városa. Az erdélyi településen 2023-ban közfelháborodást keltett, hogy a temető bővítése során kotrógéppel törtek szét egy épen megmaradt római kori szarkofágot.