- Orbán Viktor és a Fidesz politikájáról közölt elemzést a The Guardian című baloldali brit napilap pénteken.
A szerző, Cas Mudde - az amerikai Georgia állam egyetemének nemzetközi kapcsolatokat oktató professzora, a politikai radikalizmus kutatója - szerint a nemzetközi média a radikális jobboldalra összpontosít, miközben kevés vagy egyáltalán semmilyen figyelmet nem szentel a magyar miniszterelnök és a Fidesz egyre radikálisabb jobboldali retorikájának.
Megvesztegetés elfogadásával gyanúsítja több onkológiai klinika és kórházi részleg vezetőjét a román korrupcióellenes ügyészség (DNA), amely kedden hét megyében és Bukarestben több mint hatvan házkutatást végzett. Az ügyészek azt feltételezik: több gyógyszeripari cég külföldi szakképzéseknek és szakmai konferenciáknak álcázott luxuskirándulásokkal jutalmazta azokat az orvosokat, akiknek a szakvéleménye döntő módon hozzájárult, hogy az illető gyógyszercégek által forgalmazott drága készítményeket használják a daganatos betegek kezelésére.
A brit statisztikai hivatal (ONS) kedden ismertetett első becslése szerint Nagy-Britanniában - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaságban - a hazai össztermék (GDP) április és június között 0,7 százalékkal nőtt az idei első negyedévhez mérve, és 2,6 százalékkal volt magasabb, mint 2014 második negyedében.
Az idei első három hónapban 0,4 százalékos negyedéves összevetésű növekedést mértek a brit gazdaságban.
A román kormányfő sértőnek nevezte a magyar miniszterelnök Romániával szemben tanúsított magatartását. Victor Ponta Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét értékelte egy hétfő esti televíziós műsorban.
A szombati szabadtéri fórumon Orbán Viktor a román-magyar kapcsolatokat firtató kérdésre azt mondta: nem sok boldogítót tud mondani. Hozzátette: ez nem volt mindig így, 2012-ig bizalmi alapon álló, gyakorlatias és eredményes együttműködés volt a két ország kormányai között.
Hatályon kívül helyezte a horvát alkotmánybíróság az Ivo Sanader ügyében hozott ítéletet, amellyel a volt horvát kormányfőt jogerősen nyolc és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték a Hypo Bank- és a Mol-INA-ügyek egyesített perében. A horvát alkotmánybíróság honlapján hétfőn megjelent indoklás szerint a testület nem azt vizsgálta, hogy a volt horvát kormányfő bűnös-e háborús nyerészkedés és korrupció vádjában, hanem azt, hogy pere során sérültek-e alkotmányos jogai.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap az ideiglenes műszaki határzárról közölt vezércikket hétfői számában.
Stephan Löwenstein A magyar módszer című írásában kiemelte, hogy Magyarország "egy határkerítéssel megmutatja, hogy a balkáni útvonal egész Európa számára téma".
Több mint negyven nő vádolta meg azzal Bill Cosby komikus sztárt, hogy korábban szexuálisan zaklatta őket. Közülük harmincöten mondták el történetüket a The New York Magazine (nymag.com) hétfői számában.
A lap címoldalán négy sorban székeken ülve hozta le a Cosbyt vádló áldozatok képét.
Mindennapossá váltak a közlekedési dolgozók és a múzeumőrök sztrájkjai az olasz városokban, miközben az idegenforgalmi főszezonban Rómában akadozik a hulladékszállítás, a főpolgármester pedig posztját kockáztatja.
Elsőként a The New York Times közölt cikksorozatot arról, amit Róma lakosai, valamint az olasz és külföldi turisták mindennap tapasztalnak.
- Ferenc pápa sürgette a helyi és a nemzetközi hatóságokat, hogy lépjenek fel a háborús övezetekben elrabolt személyek szabadon engedése érdekében.
A római Szent Péter téren vasárnap mondott beszédében Ferenc pápa név szerint Paolo Dall’Oglio olasz jezsuita atyát említette meg, akit 2013-ban raboltak el Szíriában és azóta nincsen róla hír. Az olasz hatóságok feltételezései szerint a katolikus pap még életben van, fogságban tartják az őt túszul ejtő fegyveresek.
– Az ókori zsidó szentélyek elpusztításának emléknapján összecsapások voltak Jeruzsálem óvárosában a Mecsetek terén, ahol a középkor óta az Al-Aksza mecset áll, egykor pedig a zsidók legszentebb helye volt.
- Kiberbiztonsági szakértők az interneten kommunikáló járművek biztonsági kockázatainak demonstrálása céljából több kilométer távolságból átvették az irányítást egy mozgásban lévő autó vezérlő elektronikája felett annak vezeték nélküli adatátviteli kapcsolatain keresztül.
A szakemberek teljesítménye annyiban új, hogy korábban csak vezetékes kapcsolaton keresztül tudták felülbírálni a jármű vezérlőrendszerének utasításait.
- Segítséget ígért a Boko Haram elnevezésű iszlamista terrorcsoport elleni harcban Muhammadu Buhari nigériai államfőnek hétfőn a washingtoni Fehér Házban Barack Obama amerikai elnök.
Obama közölte a márciusban megválasztott és nem egészen két hónapja hivatalban lévő Buharival, hogy az Egyesült Államok támogatja "nagyon világos programját" a Boko Haram és más szélsőséges szervezetek felszámolására és a korrupció visszaszorítására.
Rendkívüli meleg lesz a hétvégén Horvátországban a meteorológiai szolgálat (DZMH) előrejelzése szerint, és egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor ér végét. A hétvégén a legmagasabb fokú, piros hőségriadó marad érvényben az egész ország területén.
A szárazföldi részeken máris tikkasztó a hőség, a délutáni és esti órákban azonban helyenként rövid záporok, zivatarok is kialakulhatnak. A legmagasabb napi hőmérséklet elérheti a 34-39 fokot.
- Negyven fok feletti hőmérsékletet mértek pénteken egész Olaszországban. Az Afrika felől érkező újabb hőhullám próbára teszi a kánikulához szokott olaszokat is.
Az olasz meteorológusok "hőviharnak" (hot storm) nevezték el az előrejelzések szerint majdnem július végéig eltartó kánikulát. A legmelegebb az ország középső és déli térségében várható, ahol a hőmérséklet-érzet meghaladhatja a 45 fokot is.
A brit kormány szerint a BBC "tetőtől talpig" átalakításra szorul, mindenekelőtt azt kell megvizsgálni, hogy szükséges-e "ennyi mindennel" foglalkoznia - mondta csütörtökön a brit kulturális miniszter. John Whittingdale - akinek tárcája a médiaszabályozásért is felelős - a 92 esztendős brit közszolgálati médiatársaság működési alapokmányának számító, jövőre lejáró királyi pátens megújítási folyamatának első lépéseként ismertette a londoni alsóházban a kormány reformelképzeléseit.
- Kész lenne lemondani a miniszterelnöki tisztségről a korrupcióval gyanúsított Victor Ponta román kormányfő, ha előzetesen Klaus Iohannis államfő írásban vállalná, hogy a jelenlegi baloldali koalíció jelöltjét bízza meg kormányalakítással - jelentette csütörtökön a Mediafax hírügynökség, Ponta egy televíziós interjúját idézve, az ellenzéki vezetők azonban elutasították a felvetést.
errorcselekményeket hiúsítottak meg a héten Franciaországban - közölte szerda este Marseille-ben Francois Hollande francia államfő. "A héten megelőztünk terrorcselekményeket, amelyek bekövetkezhettek volna. (Bernard Cazeneuve) belügyminiszter holnap tájékoztatás tart az ügyben" - mondta a köztársasági elnök, akit egy dél-franciaországi vegyi üzemben kedden feltehetően szándékosan bekövetkezett robbantásról kérdeztek az újságírók.
A filmművészet, az irodalom és a tudomány brit világsztárjai közös nyílt levélben tiltakoztak a BBC átalakítására kidolgozott kormányzati tervek ellen.John Whittingdale kulturális miniszter - akinek tárcája a médiaszabályozásért is felelős - a BBC működési alapokmányának számító, jövőre lejáró királyi pátens megújítási folyamatának első lépéseként csütörtökön ismerteti a londoni alsóházban a kormány által összeállított intézkedési terveket.
Háromszázezer rendbeli gyilkosságban bűnrészesség miatt négy év szabadságvesztésre ítélte szerdán Németországban a lüneburgi tartományi bíróság Oskar Gröninget, az egykori auschwitz-birkenaui náci haláltábor egyik utolsó élő őrét.
"Egyesek saját magukat kerítik el, nem Szerbiát" - így reagált kedden Aleksandar Vucic szerb kormányfő arra, hogy hétfőn elkezdődött az ideiglenes műszaki határzár építése a magyar-szerb határon.
A politikus a szerbiai közszolgálatai televízió beszámolója szerint kiemelte, hogy országa illően viselkedik ebben a helyzetben, és nem szeretne rontani a szerb-magyar kapcsolatokon.