Színészek, zenészek, élsportolók szerepelnek a brit uralkodó idei születésnapi kitüntetési listájának élén. A 89 esztendős II. Erzsébet királynő születésnapja valójában április 21-én van, de a jeles ünnepet az évszázados hagyománynak megfelelően mindig június második szombatján, színpompás katonai tiszteletadással ünnepli meg hivatalosan az ország.
VI. Fülöp spanyol király megfosztotta nővérét a Palma Hercegnője cím viselésétől, mivel Krisztina és férje, Inaki Urdangarin ellen bírósági eljárás zajlik - a döntés pénteken jelent meg a spanyol hivatalos közlönyben.
Krisztina nászajándékba kapta 1997-ben Palma de Mallorca hercegségét apjától, I. János Károly spanyol királytól, aki 2011-ben már megkérte, hogy mondjon le a címről.
Edgar Degas fiatal balerinát ábrázoló híres szobrának egyik bronzöntvényére licitálhatnak az érdeklődők a Sotheby′s aukciósház június 24-ére meghirdetett londoni árverésén. A francia impresszionista művész híres Kis 14 éves táncoslány című szobrának egyik magántulajdonban lévő bronzváltozata az előzetes becslések szerint 10-15 millió font (4,3-6,5 milliárd forint) közötti áron fog gazdát cserélni.
Magyarországot is érintő nemzetközi pénzmosási ügyben nyomoz a milánói ügyészség - jelentette a Corriere della Sera című olasz napilap csütörtökön. A másfél évvel ezelőtt indított olasz hatósági vizsgálat részletei most először kerültek nyilvánosságra.
A cikk szerint a hatóságok 2013. december 18-án fogtak gyanút az ügyben. A milánói Linate repülőterére aznap Magyarországról érkezett egy magángép, amelyen egy magyar és egy orosz állampolgár utazott.Hackertámadás miatt le kell cserélni a német törvényhozás alsóháza, a Bundestag több mint 20 ezer számítógépet kiszolgáló informatikai rendszerét - írta csütörtökön a Süddeutsche Zeitung című napilap. A müncheni lap és két regionális közszolgálati műsorszolgáltató társaság, az NDR és a WDR közös tényfeltáró munkacsoportjának beszámolója szerint a szövetségi informatikai biztonsági hivatal (BSI) a Bundestag specialistáival és egy német informatikai cég szakembereivel már több mint egy hónapja próbálja feltartóztatni és elemezni a Bundestag rendszerére mért támadást.
Az ellenzék és a sajtó kereszttüzébe került Manuel Valls francia miniszterelnök, amiért a díszpáholyban nézte végig szombat este a Bajnokok Ligája döntőjét Berlinben, ahova a kormány különgépén utazott.
A hétvégén kezdődött vita szerdára még inkább fellángolt, miután a miniszterelnöki hivatal megerősítette, hogy a kormányfőt két fia is elkísérte a kormányzati Falcon-gépen
Komoly haszonnal járna a béke, ezzel szemben sokba kerül a háborúskodás Izraelnek és a palesztinoknak – derült ki az amerikai Rand Corporation politikai kutatóintézet Jeruzsálemben közzétett tanulmányából. Izrael tíz év alatt 123 milliárd dollárt, a palesztinok pedig 50 milliárd dollárt nyernének, ha sikerülne egyezségre jutniuk az egymás mellett békében élő zsidó és palesztin államról – ismertette az amerikai kutatók megállapításait keddi számában a Háárec című napilap.
Hírügynökségi értesülések szerint Görögország benyújtotta az EU-IMF támogatás folytatása fejében felvázolt reformtervét a hitelezőknek.
A tervezetet egy nappal Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök, Francois Hollande francia elnök és Angela Merkel német kancellár szerdai találkozója előtt nyújtotta be Görögország.
Az amerikai szenátus kedden 67-32 arányban megszavazta az a törvénytervezetet, amely véget vet a jelhírszerzésre szakosodott Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) azon gyakorlatának, hogy tömegesen és válogatás nélkül gyűjtse a telefonhívások címzettjeire és időtartamára vonatkozó metaadatokat.
- A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a halálbüntetés körüli vitáról, a Handelsblatt című üzleti lap pedig a halálbüntetés és a menekültek ellátása körüli vitáról közölt kommentárt kedden.
A FAZ Orbán provokációja címmel közölte Nikolas Busse kommentárját, amely szerint talán a halálbüntetés tilalma az az alapérték, amelynek tisztelete a leginkább megkülönbözteti Európát a világ többi részétől.
Amerikai ügyészek szerint Jerome Valcke, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) főtitkára több tételben tízmillió dollárt utaltatott a vesztegetési botrány egyik főszereplőjének, Jack Warner volt FIFA-alelnöknek - közölte hétfőn internetes kiadásában a The New York Times. Hétfőn nyilvánosságra hozott brooklyni bírósági iratok szerint a FIFA "egy magas rangú tisztségviselője" - több sajtóforrás szerint Valcke - 2008-ban intéztette az átutalásokat.
Az olasz sajtó elemzése szerint a Matteo Renzi miniszterelnök vezette balközép csak számokban nyerte meg a vasárnapi tartományi és önkormányzati választásokat. A voksolás politikai győztese a jobbközép, amelynek az Északi Liga lett a legerősebb pártja.
Hatályba lépett Romániában hétfőn a csökkentett áfakulcs kiterjesztéséről szóló kormányrendelet, így már nemcsak a kenyér, hanem valamennyi élelmiszer esetében 9 százalékos áfakulcsot kell alkalmazniuk a gyártó és forgalmazó cégeknek. A többi termék általános forgalmi adóját 2016 január elsejétől tervezi a mostani 24-ről 20 százalékra csökkenteni a román kormány: ehhez azonban a parlamentnek még júniusban, fél évvel a hatályba lépése előtt el kell fogadnia az előírást tartalmazó új adótörvénykönyvet.
A Die Zeit című német liberális hetilap egy Érpatakról szóló dokumentumfilmmel kapcsolatban közölt kommentárt az online kiadásában.
Klaus Harpprecht Az EU-nak végre fel kell lépnie az Orbán-rezsimmel szemben című írásában kiemelte, hogy "sehol nem sértik az európai alapértékeket annyira szándékosan és állandóan, mint Magyarországon".
Kőkorszaki sírok szakértő fosztogatóira csapott le a kínai rendőrség, amely 175 gyanúsított őrizetbe vételével az új Kína fennállásának legnagyobb ilyen jellegű akcióját hajtotta végre - jelentette az állami média szerdán. A sírrablók és társaik, akik között négy régész is volt, az ásatásoktól az értékesítésig tíz csoportban, jól szervezetten működtek, kézre kerítésükben hat tartomány ezer rendőre vett részt - tájékoztatott a közbiztonsági minisztérium.
Egy New Orleans-i szövetségi bíróság kedden úgy határozott, hogy érvényben kell maradnia Barack Obama elnök azon rendeletei alsóbb szinten elhatározott felfüggesztésének, amelyek értelmében törvénytelen bevándoroltak milliói kapnának legális státust az Egyesült Államokban.
A bíróság 2-1 arányban elutasította az elnöki rendeletek végrehajtását felfüggesztő bírói végzés törlésére vonatkozó kormányzati kérést.
"Nem feltétlenül" - vélekedett a szerző. Megítélése szerint még Orbán Viktor ellenfelei is elismerik, hogy miközben a miniszterelnök belpolitikai előnyszerzésre használja fel az EU-val folytatott vitáit, tudja, hogy mikor visszakozzon.
Hiába kapta a legtöbb szavazatot a konzervatív Néppárt (PP) a spanyolországi helyhatósági választásokon vasárnap, mégis vesztett, mert sehol nem szerezte meg az abszolút többséget, így több kulcsfontosságú régióban és városban baloldali koalíció veheti át az irányítást - értékelte a spanyol sajtó hétfőn az eredményeket.
Spanyolországban a konzervatív Néppárt (PP) nyerte a helyhatósági választásokat a vasárnap éjjel közétett előzetes hivatalos eredmények szerint, amelyet a szavazatok 97,1 százalékos feldolgozottsága után közöltek Madridban.
A dél-európai ország legnagyobb közigazgatási egységének számító 17 autonóm közösség közül 13-ban tartottak választást most, ezek közül 11-ben győzedelmeskedett a PP, kettőben pedig a szocialista párt (PSOE).
- Az orosz államfő jogvédők kifogásai ellenére aláírta a nemkívánatos külföldi és nemzetközi szervezetek betiltását szabályozó törvényt - közölte vasárnap az Eho Moszkvi orosz rádió.
A jogszabályt a hét elején fogadta el az orosz parlament mindkét háza, és az elnöki jóváhagyás sem váratott magára sokáig. Az orosz sajtóban szombaton jelent meg a hír az aláírásról, és a törvény aznap megjelent a hivatalos közlönynek számító jogi információs portálon.