- Az egyre öregedő népességről beszélt és az idősek társadalmi befogadását, segítését szorgalmazta Ferenc pápa a szerdán a Vatikánban tartott általános audiencián.
A katolikus egyházfő a mai társadalom egyik legfontosabb kihívásának nevezte, hogy a világban egyre kevesebb gyermek születik, miközben egyre emelkedik az idősek száma.
- Amikor egy kormány kezdi meggyilkolni bírálóit az utcán, azzal átlépi a barbárság határát - írta Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikus megöléséről a Financial Times vezető külpolitikai szemleírója, GideonRachman.
A londoni üzleti napilap keddi kiadásának kommentárrovatában megjelent írás szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök előszeretettel vádolja fasizmussal az ukrán kormányt.
Egy országos felmérésben a kínai lakosok negyven százaléka mondta elégedettnek magát az életével, és a legtöbben a nagyvárosoktól távol érezték így magukat. A kínai központi televízió (CCTV), az állami statisztikai hivatal és a nemzeti posta által közösen készített és kedden közzétett felmérésben a kelet-ázsiai ország összes tartományában százezer háztartás tagjait kérdezték meg.
Aranyat szállító kocsira támadt és négymillió dollár (több mint egymilliárd forint) értékben 125 kilogramm aranyrudat zsákmányolt három fegyveres az Egyesült Államokban, egy észak-karolinai autópályán.
A The Wilson Times című napilap helyi idő szerint hétfőn azt közölte, hogy a teherszállító autó a floridai Miamiból Massachusettsbe tartott, de az autópályán defektet kapott és az út szélére hajtott.
A kilenc hónapja érvényben lévő uniós embargó ellenére Csehország fegyvert szállít Oroszországnak - írta hétfőn saját forrásaira hivatkozva a lengyel Rzeczpospolita napilap.A lap szerint a cseh cégek a legkorszerűbb fegyvereket – többek között a nyugati elitalakulatok által használt amerikai Bushmaster 90705, 90838, 90899, DPMS RFA3-3G2 gépkarabélyokat, német Heckler-Koch fegyvereket, valamint német Sig-Sauer pisztolyokat – vadászfegyverként szállítják Oroszországba.
A demokrácia hiánya, nem pedig az antiszemitizmus aggasztja a magyar zsidókat - olvasható a Háárec című izraeli újság honlapján vasárnap közzétett írásban. A balliberális lap az európai zsidók helyzetét bemutató, az antiszemitizmus erősödésének okait kutató sorozatában foglalkozik Magyarországgal.
A moszkvaiak a gyilkosság helyszínén emlékeznek Borisz Nyemcovra, a főváros eközben a hatályos jogszabályok ellenére engedélyezte a vasárnapra meghirdetett ellenzéki gyászmenetet.Alekszej Majorov, az orosz főváros regionális biztonsági főosztályvezetője bejelentette, hogy a gyilkosság miatt az ellenzék nem tartja meg vasárnap a "válságellenes" tüntetést a délnyugat-moszkvai Marjino nevű városrészben, ahova az engedélyt kapták, ellenben gyászmenetet hirdetett meg a központban.
- Ukrajna még márciusban hozzájuthat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által beígért pénzügyi támogatás első, jelentős részletéhez, ha Kijev addig teljesíti a kölcsönnyújtás feltételeit.
A több ukrán honlap, így a comments.ua hírportál által idézett IMF közlemény szerint a nemzetközi pénzintézet igazgatótanácsa március 11-én vitatja meg az Ukrajnának nyújtandó 17,5 milliárd dolláros támogatás kérdését.
Ígéretéhez híven megvétózta kedden Barack Obama amerikai elnök a Keystone XL kőolajvezeték megépítésére vonatkozó törvényjavaslatot.Mitch McConnell, a szenátusi republikánus többség vezetője bejelentette, hogy a szövetségi felsőház megkísérli majd leszavazni az elnöki elutasítást. Ehhez a republikánus többségű kongresszus mindkét házában kétharmados támogatottságra lenne szükség, amire megfigyelők szerint kevés az esély.
Két német lap, a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) és a liberális Süddeutsche Zeitung kedden kommentárt és beszámolót közölt a veszprémi választásról.
A FAZ Orbán kis válsága címmel közölte ReinhardVeser kommentárját, amely szerint a választás eredménye "ugyan vereség Orbán miniszterelnök pártjának, de nem az ellenzék győzelme".
- Lezárták a Jeruzsálembe vezető utakat a szokatlan időjárás miatt, huszonöt centiméter vastag hó takarja a várost és Izrael magasabban fekvő részeit – jelentette az izraeli közszolgálati rádió péntek reggel.
Leállt a város közlekedése, mert egyrészt a járműveken nincsenek téli gumik és hóláncok, másrészt csak a legfőbb, kórházakhoz és a jeruzsálemi vasútállomáshoz vezető főutakat tisztítják meg a rendelkezésre álló hóekékkel.
Sarkvidéki légtömegek betörése miatt az Egyesült Államokban a Kanadával határos Észak-Dakota államtól Floridáig 14-25 fokkal van hidegebb az évszakban megszokottnál, a rendkívüli lehűlés 115 millió embert érint - közölt csütörtökön híroldalán a CNN hírtelevízió.
- Vlagyimir Putyin orosz államfő budapesti látogatásával kapcsolatban közölt írást csütörtökön a német konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ), a Die Welt és a liberális Süddeutsche Zeitung, a Handelsblatt című üzleti lap pedig az európai zsidóság helyzetével kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.
Oroszország készen áll ingyen gázt szállítani az ukrajnai szakadár területekre - jelentette be kedden DimitrijMedvegyev orosz miniszterelnök moszkvai sajtótájékoztatóján.A kormányfő szerint az ukrán hatalom nem változtatott korábbi döntésén, és a szakadárok által elfoglalt lakott területeken nincsen gázellátás.
"Szeretném, hogy az energetikai minisztérium és Gazprom javaslatot tegyen a szükséget szenvedő területek ellátására segély formájában" - mondta.
Kijev azt szeretné, ha ENSZ-békefenntartók felügyelnék a kelet-ukrajnai frontvonalat, valamint az ukrán-orosz államhatárnak a szakadárok ellenőrzése alatt lévő szakaszát - közölte OlekszandrTurcsinov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján a testület éjszakába nyúló tanácskozása után.
Vlagyimir Putyin orosz államfő budapesti látogatásával kapcsolatban a német lapok közül a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ), a szintén konzervatív Die Welt, továbbá a liberális Süddeutsche Zeitung és az ARD országos közszolgálati televízió hírportálja közölt írást kedden.
Hóvihar vonult át hétfőn az Egyesült Államok központi területei felől a keleti partvidék felé, mintegy 50 millió amerikai életét megnehezítve.A rendkívüli lehűlés által kísért csapadékzóna hétfőn Missouri, Arkansas, Tennessee, Kentucky, Illinois, Indiana és Ohio államra zúdított havat és ónos esőt. A közelgő ítéletidő miatt Észak-Karolina, Virginia, Mississippi, Georgia, Kentucky államban, valamint Washingtonban szükségállapotot hirdettek ki.