Ezt állítja a Mladá Fronta Dnes című cseh liberális lap keddi kommentárjában. A cikkíró úgy látja: a magyar választás szabad volt, de távolról sem korrekt. "Magyarországon ugyanis megszűnt a politikai pártok szabad versengésének egyik alapfeltétele, a szabad sajtó" - állapítja meg Lubos Palata, a lap külpolitikai szerkesztője a Kis autokrácia című kommentárjában.
Az első londoni elemzői értékelések szerint a héten várhatóan csekély piaci hatása lesz a Fidesz újabb győzelmének, amelyet a felmérések már hónapok óta jeleztek; a piaci szereplők most elsősorban a magyar kormány által az üzleti szektor felé tett gesztusokat fogják figyelni.
Egy elrabolt, majd halálra kínzott újságíró holttestére bukkantak a hétvégén a közép-ukrajnai Cserkaszi megyében - jelentette vasárnap az ukrán média.
Vaszilij Szergijenkónak, a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt tagjának, a kijevi tüntetésekben aktív szerepet játszó autós tüntetők, az Avtomajdan szervezet aktivistájának eltűnését pénteken jelentette be a pártja.
A BBC, a The Daily Telegraph, a CNN, a Spiegel Online, a Die Zeit, a Deutschlandfunk rádió és a Kurier is közölt véleményt a magyarországi választásról.A BBC vasárnapi tudósítása szerint a balközép ellenzék "szoros versenyre számíthat a második helyért a szélsőjobboldali Jobbikkal" a magyarországi választásokon.
A brit közszolgálati médiatársaság szerint Orbán Viktor "populista és euroszkeptikus hozzáállása" népszerűnek bizonyult sok magyar számára.
- Leminősítette Ukrajna eddig is mélyen spekulatív - vagyis messze nem befektetési ajánlású - államkötvény-besorolását a Moody′s Investors Service, az egyre romló ukrán likviditási és adósságdinamikával indokolva a lépést.
A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja az európai és az amerikai piaci zárások után, péntek éjjel Londonban bejelentette, hogy az eddigi "Caa2"-ről egy fokozattal "Caa3"-ra rontotta Ukrajna szuverén adósosztályzatát, és az új besoroláson is további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást hagyott érvényben.
Ezzel a címmel közölt felcsúti tudósítást a Le Monde.
A balliberális francia napilap szerint az alig 1700 lakosú Felcsúton épülő "luxus és giccses benyomást keltő" 3500 férőhelyes stadion mértéktelennek tűnik. A cikkszerző, Alain Salles megemlítette, hogy Felcsút a témája a településen nem szívesen látott Ferenczi Krisztina Narancsbőr című oknyomozó kötetének, amely a hatalomhoz közelállók állami földszerzéseivel foglalkozik.
Paul Gauguin és Pierre Bonnard festők egy-egy, még a hetvenes években Londonban ellopott képét találta meg az olasz rendőrség. A festmények egy torinói munkás konyhájában lógtak.
A festmények megtalálásának kalandos történetét Dario Franceschini olasz kulturális miniszter és Mariano Mossa, az olasz csendőrség műemlékvédelmi egységének parancsnoka ismertette.
Oroszország olyan nagy erőket vont össze az ukrán határ közelében, hogy amennyiben végre akarna hajtani Ukrajna keleti vagy déli része ellen egy nagyobb szabású katonai behatolást, akkor azt 3-5 napon belül képes lenne megtenni - nyilatkozta a NATO-erők főparancsnoka Brüsszelben.
- Manuel Valls eddigi belügyminisztert nevezte ki hétfő este Francois Hollande francia államfő egy új "harcos" és a korábbiaknál "szűkebb" kormány élére.
A köztársasági elnök ünnepélyes hangvételű rövid televíziós beszédében személyes vereségeként ismerte el a helyhatósági választások vasárnapi, második fordulójának eredményét, amelyet a két éve kormányzó baloldal elvesztett. Jelezte, hogy megértette a franciák "egyértelmű" üzenetét.
A horvát korrupció- és szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK) vádat emelt Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen a zágrábi megyei bíróságon.
A vádemelésre az USKOK vizsgálata után került sor. Hernádit azzal vádolják, hogy 2009-ben lehetővé tette és megszervezte kenőpénz átadását Ivo Sanader volt horvát miniszterelnöknek.
Csaknem 68 ezer, bűncselekmény miatt elítélt, vagy bűntettel vádolt külföldi állampolgárt bocsátott szabadon tavaly az amerikai bevándorlásügyi és vámhatóság (ICE) ahelyett, hogy kitoloncolta volna őket - közölte hétfőn a washingtoni Bevándorlásügyi Tanulmányok Központjára (CIS) hivatkozva híroldalán a Fox News televízió.
A Krím félsziget lakossága a felmérések szerint az előző években nem akart lelkesen Oroszországhoz tartozni, ami érdekes megvilágításba helyezi a március 16-ai népszavazás rendkívül magas részvételi és támogatottsági adatát - derült ki egy helyi krími lap cikkéből.
- Megkezdődött a visszaszámlálás Rómában XXIII. János és II. János Pál pápák április 27-i szentté avatása előtt, amelyen hatalmas szervezési gépezet dolgozik, különös tekintettel arra, hogy a becslések szerint az esemény idejére mintegy hétmillió zarándok és turista érkezik majd a Vatikánba.
A szentté avatási szentmise április 27-én vasárnap 10 órakor kezdődik a Szent Péter téren.
Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) ukrán párt vezetője visszalépett az elnökjelöltségtől, és maga helyett Petro Porosenko független képviselőt, volt gazdasági minisztert javasolta pártjának, hogy az ukrajnai demokratikus erők egységes jelöltje legyen.Ezt a volt profi ökölvívóból lett politikus pártja szombati kijevi kongresszusán jelentette be.