- A Külügyminisztérium továbbra sem tud Egyiptomban bajba jutott magyar állampolgárról, az ott nyaralók hazautazása rendben folyik - mondta a tárca sajtófőosztályának vezetője hétfő reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Kaleta Gábor emlékeztetett, hogy a Külügyminisztérium utazásra nem javasolt térséggé nyilvánította Egyiptom egészét, újabb járatok már nem indulnak oda.
Vezető beosztású orosz állami tisztviselők, valamint a parlamenti képviselők vasárnapig tarthatnak pénzt külföldön. Hétfőn lép ugyanis hatályba a Vlagyimir Putyin államfő által május 5-én aláírt törvény, amely szerint tisztviselők és törvényhozók meghatározott köre már nem rendelkezhet pénzeszközökkel külföldi bankokban, és külföldi értékpapírjaik, részvényeik sem lehetnek.
Új stratégiát dolgoztatott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az Ukrajna és az Európai Unió (EU) közötti társulási megállapodás aláírásának megakadályozására - írta vasárnap a Zerkalo Nyegyeli című ukrán lap internetes kiadványában. Az újság meg nem nevezett forrásokra hivatkozva közölte, hogy az új stratégiát Szegej Glazjev, Putyin elnök tanácsadója Viktor Medvegycsuknak, az ukrán elnöki adminisztráció korábbi vezetőjének segítségével dolgozta ki.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) sokévi kormányzati titkolózás után egy feloldott titkosítású dokumentumban hivatalosan is elismerte, hogy Nevadában létezik az úgynevezett "51-es terület", ahol titkos felderítő eszközöket és fegyvereket teszteltek - közölte pénteken internetes kiadásában a USA Today című napilap.
Kanállal védekeznek hajadonok a rájuk erőszakolt, külföldön kötendő házasság ellen Nagy-Britanniában: a The Daily Mail című brit lap szerint alsóneműjükbe dugják az evőeszközt, amely a repülőterek fémdetektorait azután riasztja, a lányok pedig azzal, hogy a biztonsági személyzet motozásra viszi őket, végre megszabadulnak szülői őrizetüktől.
Az Apple és a Samsung közötti szabadalomháború elképesztő méretűre duzzadt az utóbbi évek során. A két fél annak ellenére igyekszik keresztbe tenni a másiknak, hogy újra és újra kiderül; azért együtt is akarnak működni (az iPad 5 kijelzője úgy néz ki, Samsung lesz).
- A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a magyar-román viszonyról közölt beszámolót csütörtöki számában. A Székelyföld mint a viszály almája - Magyar nacionalisták provokálják Romániát az Erdély körüli vitában című cikkben a szerző, Karl-Peter Schwarz kiemelte: "a heves román-magyar vita a nyári szünetben sem csillapodott".
Csaknem másfél hónapja tombol a hőség a kelet-kínai Sanghaj városában, és Kína területének több mint felén nem enyhül a nyári a forróság.A sanghaji meteorológiai hivatal tájékoztatása szerint szerdán már az egymást követő negyvenedik napon mértek a 24 milliós metropoliszban 35 fok feletti meleget, több évtizedes rekordok dőltek meg.
- A Jobbik szerint felháborító, hogy a Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár irányításával is milliárdos ügyvédi megbízásokat osztogat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az egyik főosztályát segítő tevékenység ellátására - mondta az MTI-nek az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdán.
Az Európai Bizottság nagy aggodalommal figyeli az egyiptomi eseményeket, az összeütközés és az erőszak pedig nem a helyes út az ország politikai problémáinak megoldására - jelentette ki Peter Stano, a bizottság szomszédságpolitikai és bővítési szóvivője.
- A román bruttó hazai össztermék (GDP) 1,7 százalékkal nőtt az első félévben a múlt év azonos időszakához viszonyítva - közölte a román országos statisztikai intézet (INS) szerdán.
A bukaresti kormány az idén 1,6 százalékos növekedéssel számol, míg a Nemzetközi Valutaalap nemrég 1,6-ról 2 százalékra módosította a román GDP idei várható növekedését a kiemelkedő mezőgazdasági teljesítményre számítva.
Victor Ponta román miniszterelnök ostobaságnak minősítette Traian Basescu államfő hétfői, Magyarország rendreutasítására vonatkozó kijelentését, amivel szerinte egy "szélsőséges politikus" szintjére ereszkedett le - közölték szerdán a román hírügynökségek.
Csaknem ötven millió jüan (1,8 milliárd forint) kártérítést követel annak a brit üzletembernek a családja, akit a volt csungkingi párttitkár felesége mérgezett meg 2011 novemberében. Tettéért Ku Kaj-lajt tavaly felfüggesztett halálbüntetésre, vagyis életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték.
- Németországban Csatáry László haláláról valamennyi német országos médium beszámolt, többnyire hírügynökségi jelentés alapján, a Die Welt című konzervatív lap pedig hosszabb összeállítást közölt online kiadásában, míg a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív lap a magyar gazdaság helyzetéről és az IMF-hitel előtörlesztéséről közölt elemzést a keddi számában.
Visszavetette állásába a rendőrség Nagy-Britanniában azt a rendőrt, aki szolgálat közben szeretkezett, és ezért menesztették közvetlen felettesei. Az indoklás szerint a rendőr nem lépett ki nadrágjából, és szolgálati fegyverét szükség esetén bármikor megragadhatta.
A pásztorórázó rendőr, a 36 éves Shaun Jenkins természetesen szolgálat közben múlatta az időt egy férjes asszonnyal a saját otthonában, miközben társa kint várt a járőrautóban.Magyarország az "instabilitás tűzfészkévé" vált a kisebbségi kérdésben - vélekedett Traian Basescu román államfő hétfőn, a 11. Marosfői Nyári Egyetem megnyitóján, hozzátéve, hogy Budapest politikája nehézséget okoz a térség azon országainak, amelyekben magyar kisebbség él.
Továbbra is súlyos gondot okoz a hetek óta tartó, szűnni nem akaró hőség és szárazság Kína nagy részén. Hat kínai nagyvárosból jelentettek július elejétől 40 Celsius-fokos, vagy a feletti meleget, a rekordot Hunan tartomány székhelye, Csangsa tartja, ahol 51 napon át mértek 35 fok, vagy a feletti hőmérsékletet.
A kelet-kínai Csöcsiang tartomány székhelyén, Hangcsou városban a hőmérő higanyszála a múlt héten minden nap elérte a 40 Celsius-fokot.A Berliner Zeitung című német baloldali lap a romagyilkosságok ügyében hozott elsőfokú bírósági ítélettel kapcsolatban közölt elemzést hétvégi számában.
A romaellenesek finom társasága című cikkben a berlini lap szerzője, Kerényi Gábor kiemelte: a szigorú ítélet "semmit sem változtat az erőszakosan romaellenes magyarországi hangulaton".
- Peking nyomozást rendelt el a francia Sanofi gyógyszeripari vállalatot érintő vesztegetési ügyben. A hatóságok gyanúját egy dél-kínai üzleti napilapnak nyilatkozó ismeretlen keltette fel - számolt be a kínai média a hétvégén.A kantoni lapban szereplő állítások szerint a Sanofi összesen 1,69 millió jüan (61 millió forint) kenőpénzt fizetett 79 kórház 503 orvosának Pekingben, Sanghajban, Kantonban és Hangcsouban még 2007-ben "kutatásban való részvételükért".