A Fehér Ház vasárnap közölte, hogy nyitott az Észak-Koreával folytatandó tárgyalásokra, de hangsúlyozta, hogy Phenjannak végre kell hajtania az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait, és bele kell egyeznie a Koreai-félsziget atomfegyvermentessé válásába.
- Megkezdődött a visegrádi országok - Csehország, Lengyelország, Magyarország, valamint Szlovákia - kormányfőinek és Japán miniszterelnökének varsói csúcstalálkozója vasárnap kora délután.
Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a tanácskozás kezdete után az MTI-nek elmondta: Abe Sindzó japán miniszterelnök tokiói látogatásra hívta meg a V4 együttműködés soros elnökségét átvevő Orbán Viktor kormányfőt, az eseményre az év második felében kerülhet sor.
- Elkészült a 30 milliomodik darab a Volkswagen Golfból, az európai autógyártás legsikeresebb modelljéből.
A dízelmotoros kocsi a gyártó tulajdonában marad, a wolfsburgi üzemben állítják ki. Elkészültének alkalmából a hét végén megnyitották az Alsó-Szászország tartományi városban működő üzemet, amelyet a világ legnagyobb autógyáraként tartanak számon.
Moszkva a Teheránnal meglévő kapcsolatok erősödését várja az iráni elnökválasztáson győztes Haszan Roháni tevékenységétől - derült ki Vlagyimir Putyin elnök vasárnap közzétett üdvözlő táviratából. A Kreml honlapján megjelent tájékoztatás szerint "az orosz államfő meg van győződve arról, hogy Haszan Roháni tevékenysége ezen a magas állami poszton hozzájárul a baráti Irán felvirágoztatásához és az orosz-iráni kapcsolatok további erősödéséhez".
Egy új izraeli-amerikai készenléti együttműködési terv szerint a két szövetséges ország tizennyolc, vegyi fegyvert előállító, illetve őrző létesítményt semmisítene meg Szíriában Bassár el-Aszad szíriai elnök bukása vagy szélsőségesek fegyverhez jutása esetén - írta vasárnapi számában az amerikai Time magazinra hivatkozva az Iszrael Hajom (Izrael Ma) című izraeli napilap.
Barack Obama amerikai elnök a Bassár el-Aszad rendszere ellen harcoló szíriai felkelőknek nyújtandó katonai támogatás mellett döntött - közölte csütörtökön a Fehér Ház.
Az elnök úgy döntött, hogy nagyobb támogatást nyújt az ellenzéknek, ami magában foglalja a Legfelsőbb Katonai Tanácsnak nyújtandó közvetlen támogatást, ide értve a katonai támogatást is - fejtette ki Ben Rhodes, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának stratégiai kommunikációért felelős helyettese.
Politikai földrengést és kormányválságot okozhat Csehországban a korrupcióellenes rendőrség csütörtökre virradóra kezdődött, és a délutáni órákban is folytatódó akciója, amelyek során - a kiszivárgott értesülések szerint - befolyásos politikusokat, hivatalnokokat és vállalkozókat vettek őrizetbe - állítják egybehangzóan a cseh politikusok, a média és helyi megfigyelők.
Az amerikai kormány évek óta folytat hackertevékenységet Hongkong és Kína ellen - állítja öles címben csütörtöki címlapján a hongkongi South China Morning Post című lap. A város törvényhozói közül máris többen jelezték, hogy szívesen meghallgatnák az amerikai PRISM program e részleteit is kiszivárogtató Edward Snowdent.
- A modern brit gazdaságtörténetben példátlan reálbércsökkenés kísérte a brit gazdaság legutóbbi recesszióját - állapítja meg szerdán közzétett elemzésében a londoni Költségvetési Tanulmányok Intézete (IFS).
Tovább vonul az árhullám az Elba észak-németországi szakaszán, és szerda reggelre megközelítette Hamburgot, a térség legnagyobb városát.
Az Elba az alsó szakaszon sokkal szélesebb és mélyebb mederben folyik, mint Németország keleti részén. Hamburgot az Északi-tengerről érkező vihardagályok miatt rendkívül kiterjedt gát- és csatornarendszer védi.
- Több száz tűzoltó vonult bevetésre keddre virradó éjszaka elöntött házakhoz és pincékhez egy felhőszakadás után Ausztria északkeleti részén és Stájerországban - jelentette az osztrák rádió. A hirtelen lezúduló csapadék mintegy száz háznál okozott károkat a Duna és a cseh határ közötti területeken. A víz feltört a csatornahálózatból, pincéket és utcákat öntött el, egy utat földcsuszamlás miatt zártak le - közölte a tűzoltóság.
- Kim Lane Scheppele amerikai alkotmányjogász a magyar kormányt bíráló újabb cikket közölt Paul Krugman Nobel-díjas közgazdásznak a The New York Timesban vezetett blogjában, míg a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap a jogállamiság magyarországi helyzetével foglalkozott, a Rzeczpospolita című konzervatív lengyel újság pedig a közép-európai együttműködésről jelentetett meg cikket hétfőn.
Az olaszoknak csak 58 százaléka, 25,7 millió vesz ki szabadságot idén nyáron a gazdasági válság okozta nehézségek miatt - derült ki a Confesercenti olasz kereskedelmi szövetség vasárnap közölt felméréséből.
Három éve az olaszoknak még 80 százaléka vett ki szabadságot a június-szeptember közötti időszakban. Akik kénytelenek voltak lemondani a szabadságukról, azok mindenekelőtt anyagi okokra hivatkoztak.
- Még mindig kartondoboz sok finn újszülött bölcsője, avagy első ágya: 75 év óta kapnak a várandós finn kismamák dobozt az államtól. Nem üreset.
A hagyomány az 1930-as évek végére nyúlik vissza. Azzal a céllal indult a "dobozolás", hogy a szegény családba született finn gyermekek se szenvedjenek hiányt alapvető dolgokból. Az állami babasegélycsomag 1949-től minden finn csecsemőnek jár.
Változatlanul állandó megfigyelés alatt tartották a dunai gátakat a hét végén a Duna szlovák határhoz közeli szakaszán Ausztriában, de már itt is megkezdődött az árvíz utáni takarítás és helyreállítás.
Vasárnap reggelre is csak lassan apadt a Duna vízállása Hainburgnál, az osztrák-szlovák határtól tizenöt kilométerre nyugatra, de már itt is megkezdődött az árvíz utáni takarítás és helyreállítás.
- Június 17-én folytatódik Bolíviában annak a pernek a tárgyalása, amelynek egyik vádlottja a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Előd - derül ki a PáginaSiete nevű bolíviai portál jelentéséből.
A bíró, Sixto Fernández azért döntött az újabb halasztás mellett, mert további orvosi vizsgálatot tartott szükségesnek egy másik vádlott, Ronald Castedo általános egészségi állapotát illetően.
Barack Obama amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök megállapodott szombaton abban, hogy országaik közösen lépnek fel a klímaváltozás és a fluorozott szénhidrogéngázok (HFC) kibocsátása ellen - közölte a kétoldalú, kötetlen kaliforniai csúcstalálkozó befejeződése után a Fehér Ház.
- Gátszakadással fenyeget a megáradt Elba Németország számos keleti térségében, miközben az árhullám már az ország északnyugati részéhez közelít pénteken. A Németországot délkeletről északnyugat felé, 727 kilométer hosszan átszelő folyón már mindenütt árvízvédelmi készültség van. A folyó felső szakaszán már tetőzött az árhullám, de továbbra is a nyár elején megszokottnál három-négyszer magasabb vízoszlop teszi próbára a gátakat, amelyek számos térségben vészesen feláztak.
Amerikai hírszerző szervek széleskörű "adatbányászatot" végeztek a legnagyobb internetes szolgáltatók közé tartozó kilenc cégnél, aminek eredményeképpen magán e-mailek, chatek, fotók és egyéb kommunikációs anyagok kerültek a birtokukba - közölte egy titkos dokumentumra hivatkozva csütörtökön az amerikai The Washington Post és a brit The Guardian című napilap internetes kiadásában.
- Időtálló állóvizet fedeztek fel ausztrál kutatók: olyan tavat, amelynek vegyi összetétele 7500 éve változatlan.A tó az Északi Stradbroke-szigeten van, amely Queensland déli partjainak közelében terül el. Az Adelaide-i Egyetem tudósai szerint vize olyan tiszta, hogy 10 méter mélyre is lelátni benne. Neve Kék-tó. A kutatók a vízminőség, a megkövesedett pollenek összetétele, az algaállomány laboratóriumi vizsgálatai alapján ara jutottak, hogy 7500 éve változatlan a tó vizének minősége és összetétele, mert nagyjából 35 naponta cserélődik.