Dacic a NIN című belgrádi hetilapnak nyilatkozva beszélt erről, az interjúból idézett csütörtökön a VajdaságMa hírportál.
A szerb kormányfő úgy fogalmazott, hogy Szerbiában tíz éven át azt hazudták, hogy Koszovó szerb föld, s ezt még az alkotmányba is belefoglalták.
A Financial Times és a Hospodárské Noviny a magyar alaptörvény módosításáról, a The Wall Street Journal a monetáris politikáról közölt cikket szerdán.
A Financial Times szerkesztőségi cikkében azt írta, hogy ha a magyar alaptörvényhez benyújtott módosításokat elfogadják, arra Brüsszelnek gyors és robusztus választ kell adnia.
Mély részvétét fejezte ki Hugo Chávez venezuelai elnök halála miatt Kína államelnöke, Hu Csin-tao és Hszi Csin-ping, a Kínai Kommunista Párt főtitkára - tájékoztatott a kínai külügyminisztérium szóvivője szerdán.
"Chávez elnök Venezuela kiemelkedő vezetője volt és a kínai emberek jó barátja" - állapította meg Hua Csun-jing szóvivő, hozzátéve, hogy Chávez jelentős mértékben hozzájárult a két ország közötti baráti kapcsolatokhoz.
Az IMF-tárgyalásokról és magyar makrogazdasági adatokról közölt elemző írást a Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági lap. A piaci környezetben bekövetkezett megnyugvásnak köszönhetően Magyarország elkerülte, hogy megállapodást kelljen kötnie a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), egy uniós túlzottdeficit-eljárást azonban még kilátásba helyezhetnek - írta a Wirtschaftsblatt nyomtatott kiadása.
Ha a szlovák hatóságok továbbra is megpróbálják kierőszakolni Malina-Zák Hedvig újabb elmeorvosi vizsgálatát, akkor hat ország 13 elmeorvosa felszólítja majd a Pszichiátriai Világszövetséget (World Psychiatric Association), hogy vizsgálja ki az esetet - írta hétfői számában a Sme szlovák napilap.
Tárgyalást ajánlott az ellenzéknek vasárnap Londonban megjelent nyilatkozatában Bassár el-Aszad szíriai elnök, közölve ugyanakkor, hogy nem távozik Szíriából, mert véleménye szerint ez nem vetne véget a konfliktusnak.
Aszad, aki a The Sunday Timesnak adott interjút, kijelentette a tekintélyes vasárnapi brit konzervatív lapnak, hogy kormánya kész tárgyalni bárkivel, köztük azokkal a "militánsokkal" is, akik leteszik a fegyvert.
Matolcsy György jegybankelnöki kinevezéséről közöltek cikkeket a vezető osztrák és német lapok szombaton.
Matolcsy György kinevezésével egy olyan embert tett meg Orbán Viktor a pénzügyi stabilitás legfőbb őrévé, aki a pénzügyi szegmens üzleteit hókuszpókusznak, a rablás és lopás egy kedvesebb módjának minősíti - írta a Der Standard című liberális napilap.
Drámai ütemben emelkedik az informatikai kártevők száma a világon: napi áltagban 200 ezer új kártevő jelenik meg a kibertérben a Kaspersky Lab, a világ legnagyobb magántulajdonban lévő végpontvédelmi megoldásokat gyártó vállalata számításai szerint.
- A leggazdagabb olasz tartomány, Lombardia elnöke Roberto Maroni, az Északi Liga vezére lett a hétvégén Lombardiában, Lazióban és Molisében tartott tartományi választások szerdán közölt eredményei szerint.Az északi tartományt tizennyolc éven át korrupciós botrányok között vezető Roberto Formigonit, a Szabadság Népe (PdL) politikusát a PdL-lel szövetséges Északi Liga vezére váltotta a tartományi elnöki székben.
- Nyílt levélben kérte több mint száz ismert magánszemély - kutató, újságíró, ügyvéd, közgazdász és volt pártvezető - a kínai törvényhozást, hogy ratifikálja a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát. A levelet nyilvánosságra hozták az interneten.
A Tagesspiegel című német liberális lap a kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kapcsolatáról közölt elemzést hétfői számában.
Justus Daniels, a Tagesspiegel szerzője az Orbán Viktor harca az IMF ellen című írásában kiemelte: a magyar kormányfő egy nemzetközi hitel ügyében "populista ámítással" foglalkozik, "ahelyett, hogy megteremtené a sürgősen szükséges növekedést".
A szavazásra jogosult közel ötvenmillió olasz 46,80 százaléka voksolt vasárnap este hét óráig a parlamenti választásokon - közölte a római belügyminisztérium.
Ez kevesebb a legutolsó, 2008-as parlamenti választásokon ugyanekkor mért adatnál. Öt évvel ezelőtt ugyanis 49,16 százalékos volt a részvételi arány az első választási nap estéjén.
Kanadában szinte a nullára csökkent az új magyarországi menedékkérők száma azóta, hogy két hónapja hatályba lépett az ilyen ügyeket kezelő javított elbírálási rendszer - közölte összegző jelentésében a kanadai bevándorlási minisztérium. Jason Kenney bevándorlási miniszter Magyarországot említette példaként, ahonnan 98 százalékkal kevesebben kértek menedéket Kanadában a tavaly december 15. óta eltelt két hónap alatt, mint az előző évek hasonló időszakában átlagosan. Az összes ország tekintetében a heti átlagos csökkenés 70 százalékos.
- Bajorország felsőoktatási intézményeiben a 2013. őszi szemesztertől kezdve megszűnik a tandíj - ilyen értelmű megállapodás született a tartományi kormányt adó pártok (CSU és FDP) hétvégi egyeztetésén.
Hónapokig tartó vita után a koalíció kisebbik pártja, a liberális FDP feladta azt a szándékát, hogy az évek óta kötelező tandíj eltörléséről tartományi népszavazás döntsön.
Havazás, havas eső és zivatarok formájában érte el szombaton az Egyesült Államok északkeleti, új-angliai térségét az országon nyugatról keletre átsöprő ítéletidő.
Helyi idő szerint szombat délutántól vasárnap estig New Hampshire, Rhode Island és Massachusetts állam található a viharok középpontjában. Új-Anglia lakóinak immár a harmadik egymást követő hétvégéjét keseríti meg az időjárás. Bostonban 5-13 centiméter havat várnak.
Az amerikai igazságügyi minisztérium álláspontja szerint alkotmányellenes az a szövetségi törvény, amely az egyes államokban törvényes frigyre lépett homoszexuális párok esetében kizárja a házaspároknak járó pénzügyi kedvezményeket - közölték szombaton amerikai napilapok.
- XVI. Benedek esélyes utódjai között említette Erdő Pétert bíborost, esztergom-budapesti érseket a Die Welt.
A német konzervatív lap sorozatot kezdett XVI. Benedek lehetséges utódjairól. A sorozat egyes darabjait a lap nyomtatott kiadásában, más írásokat pedig az online kiadásban, a welt.de hírportálon közölnek.
Történelmi tettként értékelik a vezető cseh napilapok pénteken Petr Necas cseh miniszterelnök csütörtöki müncheni beszédét, amelyben bocsánatot kért a szudétanémetektől a második világháború utáni kitelepítésükért Csehszlovákiából.
- Idén először egy magas rangú kormányhivatalnok, valamint 19 parlamenti képviselő is részt vett Japánban a Takesima-nap című rendezvényen, amelyen a vitatott hovatartozású, Dél-Korea ellenőrzése alá tartozó szigetcsoport Japánhoz csatolásának évfordulójáról emlékeznek meg, Szöul éles tiltakozását kiváltva.
A lengyel és német egyházfő után Olaszországban ismét hazai pápát látnának legszívesebben XVI. Benedek utódjaként, amit a konklávé olasz bíboroscsoportjának számbeli előnye is elősegíthet. Huszonnyolc olasz bíboros szavaz majd az új pápa személyéről a Sixtus-kápolnában. Nincs még egy nemzet, amelyet ennyien képviselnének a következő konklávéban.