Tizennyolc turistát sebesített meg egy kirándulóhajó fedélzetén egy jégmező széttörése keltette óriáshullám. A Svalbard (Spitzbergák) norvég szigetcsoport térségében lévő Hornbreen jégmező szerda este széttört és a nyomában fellépő hullám átcsapott a főként brit turistákat szállító kirándulóhajón.
A legfelsőbb líbiai vezető fia elismerte, hogy megkínozták Líbiában a bolgár ápolónőket és a palesztin orvost. Elektrosokkal bántalmazták és azzal fenyegették őket, hogy családjuknak is baja esik, ha nem tesznek beismerő vallomást - mondta Szeif al-Iszlám Kadhafi, Moammer Kadhafi első számú líbiai vezető fia a katari székhelyű al-Dzsazíra televíziónak adott nyilatkozatában.
A Nagaszakira hatvankét évvel ezelőtt ledobott atombomba áldozataira emlékeztek csütörtökön a japán nagyvárosban. A nagaszakiak helyi idő szerint 11 óra 2 perckor néma főhajtással idézték emlékezetükbe, hogy 1945. augusztus 9-én ekkor oldotta ki az amerikai légierő B-29-es gépe a bombát a város felett.
A viharos esőzés miatt helyi idő szerint szerdán megbénult a közlekedés New Yorkban, a három repülőtéren késve indultak a járatok, és több mint két órán át szünetelt a forgalom a helyiérdekű vasutakon. Az ítéletidőnek egy halálos áldozata volt. A vihar miatt fák dőltek gépkocsikra és az utcákra, több helyen szünetelt az áramszolgáltatás.
A NASA áttekintette az elmúlt 10 év űrrepüléseinek dokumentációját, és nem talált bizonyítékot annak a vádnak az alátámasztására, amely szerint űrhajósok ittas állapotban szálltak be valamelyik űrrepülőgépbe és a Szojuz orosz űrhajóba - közölte helyi idő szerint szerdán, az Endeavour űrrepülőgép elindítása után az amerikai űrhajózási hivatal vezetője.
Folytatódik a verespataki aranybányaterv engedélyeztetési folyamata miután a román környezetvédelmi minisztérium érvényesnek tekinti a beruházó nevére kiállított harmadik településrendezési engedélyt. A román szaktárca kedden közleményben értesítette a környezeti hatástanulmányt vizsgáló szakértői bizottság tagjait, hogy csütörtökön kerül sor a testület következő ülésére, amelyen várhatóan befejezik a dokumentum negyedik fejezetének megvitatását.
A Benes-dekrétumok nyomán keletkezett károk megtérítésére 1948-ban Magyarország kötelezte magát, Szlovákiának Magyarországgal szemben semmilyen kötelezettsége nincs, de ha már megint kártérítésről beszélnek, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) kész felvetni a kérdést, miszerint "azokat a szlovákokat kell kárpótolni, akik a Horthy-féle fasiszta Magyarország által 1938-ban elorzott szlovák" földön szenvedtek sérelmeket - áll Ján Slota kedden közzétett nyilatkozatában.
Kína továbbra is zaklatja, megfélemlíti és őrizetbe veszi azokat a külföldi újságírókat, akik kényes témákról készítenek tudósításokat, és ezzel az ázsiai ország megszegi a sajtószabadságra vonatkozó ígéreteit - közölte kedden a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberjogi szervezet.
Egy amerikai bíró hétfőn megsemmisítette a Microsoft kárára februárban kimondott ítéletet, amely 1,5 milliárd dolláros rekordösszegű bírság megfizetésére kötelezte az amerikai számítástechnikai óriáscéget az Alcatel-Lucent francia távközlési vállalat MP3 technológiát alkalmazó két szabadalmának megsértése címén.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 368 millió euró (507 millió dollár) támogatást nyújt Ukrajnának ahhoz, hogy új szarkofágot építsen a csernobili atomerőmű 1986-ban felrobbant 4-es számú reaktora fölé. A szakértők számításai szerint az új szarkofág létrehozása 1,2 milliárd dollárba kerül.
Látványos rendőrségi akcióval fogtak el három magyar férfit Bécsben, akiket azzal vádolnak, hogy védelmi pénzt akartak kicsikarni egy prostituáltból és stricijéből. A Kurier című lap hétfői száma szerint az eset a külső gyűrűn, a Gürtelen történt. Egy gépkocsi piros lámpát kapott, meg kellett állnia a Westbahnhof (Nyugati-pályaudvar) környékén. Hirtelen petárda robbant mellette, amely nem csak hangot adott ki magából, hanem erős villanófényt is.
Álarcos fegyveresek vasárnap elraboltak négy értékes képet a nizzai szépművészeti múzeumból - vált ismertté francia rendőrségi forrásokból. A rablók által elvitt alkotások között két Breugel, egy Alfred Sisley és egy Claude Monet kép van.
Az Egyesült Államok nagykövetségeit és egyéb érdekeltségeit fenyegette meg az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egy amerikai állampolgárságú tagja egy videofelvételen, amely vasárnap került nyilvánossá egy iszlamista internetes oldalon. Az arab fejkendőt viselő, szakállas fehér férfi - bizonyos Adam Gadahn Azzam - kijelenti a felvételen, hogy az amerikai diplomáciai képviseletek "törvényes célpontjai" a szervezetnek.
Iránnak nincs szándékában felfüggeszteni nukleáris tevékenységét, és a nyugati híresztelésekkel szemben nem is lassította le azt - jelentette ki vasárnapi sajtóértekezletén Mohammad Ali Hoszeini, a teheráni külügyminisztérium szóvivője.
Az Amnesty International (AI) nemzetközi emberjogvédő szervezet azt követelte a táliboktól, hogy engedjék szabadon 21 dél-koreai túszukat, egyben figyelmeztette az iszlamista mozgalmat, hogy a fogolytartás és a foglyok kivégzése háborús bűntett. Az AI ezt csütörtökön telefonon közölte a magát a tálibok szóvivőjének mondó Kari Mohammed Juszuf Ahmadival.
Péntek délelőtt 10 óra 12 perckor Bajánsenyénél átlépett Szlovénia területére az a tehervonat, amelyet az ukrán hatóságok radioaktív sugárzás miatt fordítottak vissza a záhony-csapi határállomáson - mondta pénteken az MTI érdeklődésére Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség szóvivője.
Elindult a Nemzetközi Űrállomásra a Progressz M-61 orosz teherűrhajó csütörtök este a kazahsztáni Bajkonur űrrepülőteréről fedélzetén több mint két és fél tonna szállítmánnyal - közölte az űrrepülőtér. Kilenc perccel az indulás után a Progressz levált a hordozórakétákról és megkezdte háromnapos útját az ISS-re.
A napok óta tartó heves monszunesőzések és áradások legkevesebb 166 ember halálát okozták India északi részén és Bangladesben, mintegy 19 millió ember otthonát elmosta az ár - közölték a hatóságok. A folyók a 20 napja szakadatlan esőzés miatt áradtak meg az északkelet-indiai Asszám, az északi Bihar és Uttar Prades államokban, valamint a szomszédos Bangladesben. Indiában 120, Bangladesben 46 a halálos áldozatok száma.
Két halottja volt Gáza városában a Hamász és az Iszlám Dzsihád szélsőséges mozgalmak fegyveresei között csütörtök hajnalban kirobbant tűzharcnak. Az Iszlám Dzsihád egyik, névtelenséget kérő vezetője szerint a szervezet egy 21 éves tagját megölték, hármat pedig megsebesítettek az Ezzeddín el-Kasszám Brigádoknak, a Hamász fegyveres szárnyának tagjai, miután az előbbiek egy mecsetbe menekültek támadóik elől.