Az OECD bizonyos tagországaiban átlagosan a tanórák 80 százalékát fordítják a tanárok az oktatásra, e tekintetben pedig Magyarország a harmadik helyen áll. Számos országban azonban nem ilyen kedvező a helyzet a tanítás-tanulásra fordított idő szempontjából, hiszen minden negyedik tanár a tanórák 30 százalékában a fegyelmezéssel, illetve az adminisztratív feladatok ellátásával kénytelen foglalkozni - áll a június 16-án közzétett felmérésben, melyben a pedagógusok munkakörülményeit hasonlították össze.
A Testvérvárosok Parkjának avatója alkalmából debreceni önkormányzati küldöttség tartózkodott 2009. június 3. és 7. között az izraeli Rishon LeZionban.
A delegáció tagjai Kovács László és Kozlok László önkormányzati képviselők, valamint Nagy Sándor külügyi referens voltak. A 245 ezer lakosú Rishon LeZion – amely 1996 óta Debrecen testvérvárosa – Izrael negyedik legnagyobb települése, a Földközi-tengertől 15 kilométernyire, Tel Avivtól délre található.
Még versenyben van Debrecen és Bilbao is a több mint egymilliárd euró beruházást jelentő Európai Neutronkutató Központ (ESS) helyszínének kiválasztásában, annak ellenére, hogy a szintén pályázó svéd projekt honlapján már a svédországi Lundot hirdették ki győztesnek.
Idén először fordult elő, hogy egy magyar alapítvány kapta az igen magas presztízsű SozialMarie Díjat, és a vele járó 15 ezer eurót. Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) az iskolai szegregáció ellen küzdő tevékenységével érdemelte ki az első helyet a csaknem 100 jelentkező közül.
Elképesztő gazdasági következményei lehetnek annak, hogy a kínai kormány május 1-jétől engedélyezi az ország vállalatainak és tőkealapjainak a tajvani befektetéseket.
A szigetország 1949-es elszakadása óta erre nem volt lehetőség, így a nyitás lehetővé teszi, hogy egymásra találjon az elmúlt évtizedek irdatlan gazdasági növekedése nyomán felhalmozott óriási kínai tőke, illetve a világ élvonalába tartozó tajvani technológiai ipar.
Egy vietnámi biztonsági cég olyan férget talált, amely hatástalanítja a Gmail CAPTCHA rendszerét, és a fertőzött gépekről Gmail-fiókokat hoz létre.
Eddig a legelterjedtebb védelmi eszköznek a CAPTCHA (Completely Automated Public Turing test to tell Computers and Humans Apart) számított, amelynek lényege, hogy olyan grafikusan ábrázolt karaktereket, kifejezéseket kérjen be a felhasználótól, amelyeket az automatizált postafiók-generálók nem képesek megadni.
Több ezer dolláros adósságot halmozott fel az amerikai diákok többsége - derült ki az Egyesült Államok egyik legnagyobb diákhitel-központjának, a Sallie Mae-nak az összesítéséből. Ez részben az felsőoktatási költségek emelkedésével, másfelől a diákok felelőtlen költekezésével magyarázható - számol be a Pénzcentrum.
Marketingkommunikációs díjat kapott a Kormányzati Kommunikációért Felelős Szakállamtitkárság „Együtt a fogyatékos emberekért” kampánya az Európai Kommunikációs Ügynökségek Szövetségétől (EACA). A társadalmi célú kampány első helyezett lett az EACA CARE elnevezésű nemzetközi versenyen kormányzati kommunikáció kategóriában.
Idén 18. alkalommal rendezte meg Ausztria a Destillata párlatversenyt, amelyre 13 országból több mint 1600 mintát küldtek, hogy azokat a nemzetközi szakmai zsűri értékelje. A 188 főzde közül az összesített győztes magyar lett: az „Év Főzdéje”, a „Nemzetgyőztes” és az „Év Főzőmestere” címeket az Agárdi Pálinkafőzde nyerte el.
Magyarország energiaellátásának biztonsága szempontjából kiemelten fontos az ellátás diverzifikálása, új lehetőségek, új források megtalálása. Többek között ez a célja január 20. és 22. között Gyurcsány Ferenc ománi és katari tárgyalásainak is. A miniszterelnök az Ománi Szultánságban, illetve Katar Államban folytatott megbeszélései során az energetikai kérdések mellett a Magyarországra érkező befektetések felgyorsításáról is tárgyalásokat folytat majd.
A Külügyminisztérium azt javasolja, hogy a gázai övezet ellen indított izraeli támadás miatt a magyar állampolgárok csak szervezett keretek közt látogassanak a Sínai-félszigetre. A Szóvivői Iroda közleménye lehetségesnek tartja, hogy az izraeli offenzíva nyomán romlik a biztonsági helyzet Egyiptomnak ezen a részén is.
A negyvenhét éves demokrata elnökjelölt Hawaiin született, majd szülei válása után Jakartán élt, később nagyanyja nevelte újra Hawaiin. A Colorado és Harvard egyetemeken tanult jogot, majd önkénteskedett és a Chicagói Egyetemen tanított. Először fut neki az elnökválasztásnak, jelenleg Illinois állam szenátora.
Az egyiptomi Vacsera cég megvásárolja a Magyarországon kifejlesztett és alkalmazott humán influenza oltóanyag gyártási technológiáját. Az erről szóló megállapodást a magyar-egyiptomi gazdasági vegyesbizottság alakuló üléséhez kapcsolódó üzleti fórumot követően, 2008. november 3-án, Kairóban írták alá.
Egy közös egyetem-csomagról egyezett meg a SPÖ (Osztrák Szocialista Párt), az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt), és a Zöld párt, amellyel gyakorlatilag eltörölnék a tandíjat a felsőoktatásban - adta hírül a Fidesz.hu. Az ausztriai hallgatóknak, valamint az EU országok állampolgárainak egyáltalán nem kellene tandíjat fizetniük a felsőoktatásban, a nem EU országok hallgatóinak pedig az eddigi 726 euró helyett 363, 36 euróval kellene félévente hozzájárulniuk tanulmányaikhoz.