Elfogadta az Európai Bizottság a magyar konvergenciaprogramot keddi strasbourgi ülésén, de leszögezte, hogy annak szigorú végrehajtása kulcsfontosságú a célok teljesítéséhez. Joaqín Almunia pénzügyi biztos a döntést kommentálva üdvözölte, hogy többszöri célmulasztás után a programban most reális, konkrét intézkedések szerepelnek.
Az Európai Bizottság elfogadta végső jelentését Románia és Bulgária EU-csatlakozásáról, s ennek végkövetkeztetése: mindkét ország 2007. január 1-től megkaphatja az EU-tagsággal járó jogokat és kötelezettségeket - jelentette be kedden délután Strasbourgban, az Európai Parlament ülésén José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke
Magyar származású amerikai és európai egyetemi tanárok, kutatók nyílt levélben fordultak a magyar köztársasági elnökökhöz, azt kérve tőle, kezdeményezzen bizalmatlansági indítványt a parlamentben.
Több mint egymilliárd muzulmán számára kezdődött meg a hét végén a ramadán, a muzulmán böjti hónap. Szombaton kezdődött a Perzsa-öböl menti arab államokban, Líbiában, Jemenben, Libanonban és Szomáliában. Vasárnap kezdődött Indonéziában, Egyiptomban, Szíriában, Malajziában, Tunéziában, Algériában és Törökországban.
Szaúd-Arábia kormánya hivatalosan közölte szombaton, hogy nincs semmi olyan bizonyítéka, amelynek alapján megerősíthetné az Oszama Bin Laden nemzetközi terroristavezér haláláról megjelent sajtótudósításokat. Minden erről szóló információmerő találgatás - olvasható washingtoni nagykövetsége útján nyilvánosságra hozott közleményében.
Szaúd-Arábia kormánya hivatalosan közölte szombaton, hogy nincs semmi olyan bizonyítéka, amelynek alapján megerősíthetné az Oszama Bin Laden nemzetközi terroristavezér haláláról megjelent sajtótudósításokat. Minden erről szóló információmerő találgatás - olvasható washingtoni nagykövetsége útján nyilvánosságra hozott közleményében.
Elnökségi tagjává választotta az Európai Hírügynökségek Szövetsége Vince Mátyást, az MTI elnökét a pénteken, Genfben tartott jubileumi közgyűlésén. Az European Alliance of News Agencies (EANA) ötven éve, 1956-ban alakult. A Magyar Távirati Iroda 1970 óta a tagja.
A budapesti tüntetések folytatásáról, de a zavargások lecsendesedéséről írtak péntekre virradóra a világhírügynökségek.
A világ tömegtájékoztató eszközei - eltérő irányultságaiknak megfelelően - nagyon eltérő véleményeket fogalmaztak meg szerdán a magyarországi események okairól, jellegéről és várható következményeiről, de két dologban többé-kevésbé egyetértettek: elítélték a randalírozást, és elvetették a mostani erőszakos tüntetések és az 56-os forradalom közti párhuzamot.
A francia hírügynökség szerint a tüntetők "főként militáns nacionalistákból és a futballmérkőzésekről ismert garázdákból" álltak. Több világhírügynökség is részletes tudósításokat közölt a Budapesten hétfőn este lezajlott tüntetésről és a Magyar Televízió épületének ostromáról.
Az orosz és a magyar agrártárca együttműködési megállapodást ír alá Vlagyimir Putyin elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfői, szocsi találkozója alkalmával.
A szlovák rendőrség szombat délután elvezette Toroczkai Lászlót, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetőjét a szlovák belügyminisztérium épülete elől, ahol félszáznál is több újságíró várta őt, az általa meghirdetett sajtótájékoztatóra
Brüsszelben tartott ülésük után az EU-tagországok külügyminiszterei - köztük a magyar Göncz Kinga - közleményben jelezték Belgrádnak azt is, hogy az unió kész újraindítani a társulási szerződésről felfüggesztett tárgyalásokat, amint teljesül a hágai törvényszékkel folytatott teljes körű együttműködést magában foglaló feltétel.
Jóváhagyta az Európai Bizottság szeptember 13-án, szerdán hét európai uniós tagország, köztük Magyarország 2007-2013 közötti regionális támogatási programját. A brüsszeli testület egy nemrégiben elhatározott döntés értelmében felülvizsgálja minden tagország állami támogatási rendszerét a területfejlesztésben, és azt követően, új iránymutatások alapján hagyja jóvá a nemzeti programokat.
Merényletet követtek el Moszkvában az orosz központi bank elnökének első helyettese, Andrej Kozlov ellen, aki csütörtök reggelre belehalt súlyos sebesüléseibe - közölte egy magas rangú kórházi orvos.
Robert Fico kijelentette: kormánya a jövőben is következetesen fellép a szélsőséges jelenségek ellen, de azok ellen is, akik koholmányokkal ártanak Szlovákia kormányának. "Aki ütni akar, az botot is talál" - hivatkozott egy szlovák közmondásra a kormányfő, hangsúlyozva: a magyarverésként előadott nyitrai eset "nem hogy nem történt meg, hanem még meg is hamisították" a meg nem történteket.