Egy csaknem hetven évig eltűntnek hitt Csontváry-festményre is licitálni lehet a Virág Judit Galéria karácsonyi árverésén december 17-én; a közelmúltban előkerült alkotás, az Olasz halász című festmény, 100 millió forintos rekord kikiáltási árról indul a 224 tételt felvonultató aukción a Budapest Kongresszusi Központban - ismertették csütörtökön a galériában tartott sajtótájékoztatón.
Deák Júlia Azonosítás című rövidfilmje elnyerte a legjobb idegen nyelvű kisjátékfilm produceri díját az idén debütáló American Filmatic Arts Awards (AFAA) független nemzetközi filmes elismerései közül. Az American Filmatic Arts Awards olyan filmes szervezetként jött létre, amely a nemzetközi független filmművészet alkotásaival foglalkozik.
A nemzetközi és amerikai független filmesek munkáinak első válogatását december 3. és 8. között vetítik két brooklyni helyszínen. Az első díjátadóra is ekkor kerül sor, s ezentúl félévente szervezik meg - olvasható az AFAA honlapján.
Vranik Roland Az állampolgár című filmjének ítélték oda a Torontóban megrendezett Európai Uniós Filmfesztivál közönségdíját.A torontói mustrán 28 EU tagállamból érkezett alkotásokat mutattak be a kanadai metropolisz közönségének az elmúlt két hétben. Az európai országok torontói konzulátusai és kulturális intézetei évről-évre közösen szervezik a friss filmtermésből válogató fesztivált novemberben.
Filmet forgat Budapesten és vidéki helyszíneken egy héten át Krzysztof Zanussi világhírű lengyel filmrendező. Az Éter című mozi lengyel-litván-ukrán-magyar koprodukcióban készül a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, a jövő ősszel bemutatni tervezett alkotás fontos magyar szereplője László Zsolt.
"Annak idején négy éven át folytattam intenzív tanulmányokat a fizika területén, sajnos kiderült, hogy bár szeretem a fizikát, ez a kapcsolat egyoldalú, így aztán felismertem, hogy valami másba kell fognom, soha nem fogok Nobel-díjas tudós lenni. Az Éter első tanulmányaim visszatükröződése, állandó érdeklődésemé a tudományok iránt" - mondta Krzysztof Zanussi a budapesti forgatás szünetében.
- Eddig 91 ország vásárolta meg Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas filmjét, a Testről és lélekről című alkotást, amely az Egyesült Államokban is nagy sikerrel mutatkozott be - közölte a produkció.
Enyedi díjnyertes alkotását a 17. Magyar Filmfesztiválon is hangos siker övezte és nagy sikerrel mutatkozott be az Egyesült Államokban is. A film az 50. AFI Fest (Amerikai Filmintézet fesztiválja) meghívására mutatkozhatott be az amerikai közönség előtt. November 12-én és 15-én két teltházas vetítésen mutattták be Los Angelesben, a Hollywood Boulevardon található Grauman's Chinese Theatre-ben.
Ezt követően Los Angelesben, a Magyar Fesztiválon is nagy siker fogadta a filmet. Végül a Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók szervezete (HFPA), a Golden Globe- és az Oscar-szavazók számára is megtartották az első hivatalos vetítést, ahol szintén kedvező fogadtatásban részesült Enyedi Ildikó munkája.
Az egyik legszebb Zsolnay-alkotásként számon tartott elefántfejes virágtartó edény kelt el a legmagasabb áron, 11 millió forintért a Virág Judit Galéria árverésén; a világ első, kifejezetten Zsolnay-művekből összeállított aukcióján minden tárgy elkelt.
A hétfő esti eseményen 57 tételt árvereztek el. Az 57 kerámia összkikiáltási ára 38 millió forint volt, a leütési ár - nagy licitekkel - több mint 2,6 szoros áremelkedéssel megközelítette a 100 millió forintot.
Kivételes ritkaságként szerepelt az aukción a szakemberek által az egyik legszebb Zsolnay-alkotásként számon tartott elefántfejes virágtartó edény, amely Kapás Nagy Mihály nevéhez fűződik. Az 1909-ből származó edény kikiáltási ára 3 millió forint volt, és végül jóval a 7 milliós becsértéke felett, 11 millió forintnál ütötték le.
A legnagyobb áremelkedést Mack Lajos gyűmölcsöstála érte el, amelynek licitje 1 millió forintos kikiáltási árról indult; a műtárgy végül 5 millió forintért kelt el. 4 millió 800 ezer forintért talált új gazdára a 3-4 millió forintra becsült, bogáncslevelekkel és virágokkal díszített váza, amely szintén Kapás Mihály tervei alapján készült az 1900-as évek legelején.
Kubik Anna, a debreceni Csokonai Színház művésze nyerte a legjobb színésznőnek ítélt díjat a 28. brassói Nemzetközi Kortárs Dramaturgiai Fesztiválon. A vasárnap esti díjátadó gálán Kubik Anna nem lehetett jelen, de a szervezők bejelentették: december 8-ra egy debreceni előadásra hívta meg a fesztivál szervezőit, és akkor fogják átadni számára a díjazottaknak járó trófeát.
Tudományosan megalapozott kutatások támasztják alá, hogy a rekordáron, 450 millió dollárért (119 milliárd forintért) elárverezett 500 éves Salvator Mundi festmény valóban Leonardo da Vinci alkotása - mondta el az M1 aktuális csatorna pénteki adásában Sipos Tünde művészettörténész.
Hozzáfűzte: ilyen esetekben anyag- és röntgenvizsgálatok, tudományosan megalapozott szakértői, restaurátori és művészettörténészi vélemények szükségesek a műalkotás eredetének megállapításához.
- A legmagasabb eladási árat Gulácsy Lajos egyik főműve, a Vízió érte el 48 millió forinttal a BÁV őszi, kétnapos aukcióján. Gulácsy Lajos munkájára 32 millió forinttól indult a licit a nagy hazai és nemzetközi érdeklődéssel zajló aukción.
Ezt követte Rippl-Rónai József kedvelt kukoricás korszakából származó Aratók című képe, amely 28 millió forintos kikiáltási árról 45,6 millió forintért cserélt gazdát. Szinyei Merse Pál müncheni korszakának most felfedezett túlélője, a Facsoport mezőn című alkotása szintén 28 millió forintos kikiáltási árról indult és 36 millió forintért, Egry József Vitorlaigazítója pedig 24 millió forintért kelt el.
Rekordáron, 450 millió dollárért (119 milliárd forint) kelt el egy 500 éves, Leonardo da Vincinek tulajdonított festmény egy szerda esti New York-i árverésen - írta a BBC hírportálja. A kép Salvator Mundi (Világmegváltó) néven ismert. A valaha árverésen műalkotásért fizetett legmagasabb összeget adták érte. Leonardo da Vinci olasz reneszánsz művésznek kevesebb mint húsz festménye maradt fenn, ezek közül erről az egyetlenről tudható, hogy magánkézben van.
Az utolsó licit 400 millió dollár volt, jutalékokkal együtt lett 450,3 millió a végső ár. A meg nem nevezett vevő telefonon vett részt a licitálásban. A Christie's aukciósház előzetesen 100 millió dollár körüli összeget várt a rendkívüli ritkaságért.
Jézus Krisztus 1505 után keletkezett éteri portréját, amelyet "a férfi Mona Lisaként" is emlegetnek, sokáig elveszettnek hitték. A képen az élénk kék és bíbor ruhát viselő Jézus felsőteste és arca látható, amint egyik kezét áldásra emeli, másikban pedig kristálygömböt tart.
Az 1958 és 1968 között időszak művészetéről ad átfogó képet a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Keretek között című kiállítása, amely mintegy 350 festményt, szobrot, grafikát, könyvet, plakátot, valamint iparművészeti alkotást vonultat fel.
Az MNG péntektől látogatható tárlata egy sokak által személyesen is megélt évtizedre tekint vissza, amely ugyanakkor már történelem - közölte a kiállítás szerdai sajtóvezetésén Szücs György főigazgató-helyettes.
- Több magyar festő műve is szerepelt a Sotheby's november 14-i aukcióján Londonban, köztük Reigl Judit, Gyémánt László, Fajó János, Fényes Adolf, Vaszary János, Aba-Novák Vilmos, Kádár Béla, Victor Vasarely és Galambos Tamás munkái.
Az aukciós ház A 20. századi művészet - Más távlatból (20th Century Art - A Different Perspective) címmel kelet-európai művészektől válogatott modern és kortárs munkákat. A Sotheby's három éve indított sorozatán, amelynek célja felkelteni a figyelmet a közép- és kelet-európai térség jelentős, de még nem a nemzetközi mainstreamhez tartozó modern és kortárs művészek munkái iránt, 89 tétel szerepelt és összesen 2 millió 738 ezer fontos összbevételt hozott.
Nem csupán a műemléki épületegyüttes jelentőségéhez méltó helyreállítását készítették elő, de fontos tudományos eredményekkel is szolgáltak az egri vár területén az elmúlt két évben, a Modern Városok Programja keretében elvégzett próba- és megelőző feltárások, amelyek során Árpád-kori épületmaradványok is előkerültek .
Agnes Varda francia filmrendező, Donald Sutherland színész, Charles Burnett forgatókönyvíró-rendező és Owen Roizman operatőr Oscar-díjat kapott életművéért a szombat este Hollywoodban megrendezett Kormányzók bálján, amelyen tiszteletbeli Oscarral jutalmazta az amerikai filmakadémia Alejandro González Inárritu bevándorlókról szóló virtuálisvalóság-filmjét is.A The Hollywood Reporter beszámolója szerint a 9. alkalommal megrendezett gálát Steven Spielberg filmrendező, a filmakadémia 54 tagú kormányzótestületének tagja nyitotta meg a Ray Dolby Bálteremben. A rendezvényen számos sztár, köztük Tom Hanks, Salma Hayek, Jake Gyllenhaal, James Franco, Emma Stone és Sofia Coppola is részt vett.
Molnos Péter történész Elveszett örökség - Magyar műgyűjtők a 20. században című kötetét mutatták be szerdán Budapesten a Kieselbach Galériában, ahol a műgyűjtéssel kapcsolatban kiállítás is nyílt.
A korábban sosem publikált dokumentumok és fényképek felhasználásával készült könyvben Andrássy Gyula, Kohner Adolf, Nemes Marcell, Herzog Mór Lipót és Hatvany Ferenc drámai fordulatokban gazdag sorsa és világhírű kollekcióik tragikus története elevenedik meg.
A Miniszterelnökséget vezető Lázár János a könyv bemutatójának és a kiállítás megnyitójának sajtóeseményén hangsúlyozta: a könyv öt olyan karaktert - műgyűjtőt - mutat be, akik fontosak a ország szempontjából, fontosak a képzőművészet támogatása, a mecenatúra és a múzeum gyarapítása szempontjából. Ennek az öt gyűjtőnek a kollekciója a maga korában a világ legkomolyabb gyűjteményeibe is beleilleszthető lett volna - tette hozzá.
Az izraeli és az orosz állami könyvtárak megállapodtak kedden, hogy Izrael az interneten nyilvánossá teszi a sok ezer régi héber könyvet és dokumentumot tartalmazó Guenzburg-gyűjteményt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli honlap.
Az értékek nyilvánossá tételével pontot tesznek a majdnem kétezer kéziratot és 14 ezer könyvet, köztük több középkori művet tartalmazó kollekció tulajdonjoga miatti százéves vitájára.
- Összesen 324 millió forintos kikiáltási árral 534 válogatott tételt árvereznek el a BÁV 71. őszi aukcióján, amelyet november 14-én és 15-én tartanak Budapesten. Az árverésen Rippl-Rónai József, Aba-Novák Vilmos, Iványi Grünwald Béla, Gulácsy Lajos, Szinyei Merse Pál festményei mellett számos más különleges műtárgyra, ékszerritkaságra lehet licitálni - ismertették az esemény sajtótájékoztatóján kedden.
A művészeti aukció első, ékszereket, ezüst műtárgyakat felvonultató napján a nagyméretű briliánsokkal díszített nyakékek, fülbevalók és szoliter gyűrűk mellett idén a színes drágaköves zafír, smaragd, sőt a világ egyik legritkább drágakövének számító, tanzanittal díszített ékszerekre is lehet licitálni. A Tanzániából származó ásvánnyal díszített fülbevaló pár 700 ezer forintos kikiáltási árról indul. Számos klasszikus ékszer mellett több modern ékszer is szerepel a tételek közt, köztük egy 87 briliánssal és déltengeri gyönggyel ékített nyakék, ami 2 millió forintos licitről indul. Kovácsné Racskó Szilvia nemesfém üzletágvezető elmondta, hogy az árverés legdrágább tétele egy fehérarany, fekete ródiummal, 268 briliánssal ékített ékszergarnitúra lesz, amelyre 3,5 millió forinttól lehet ajánlatot tenni.
A Netflix internetes műsorszolgáltató mutatja be Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Arany Medve-díjas alkotását az Egyesült Államokban - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap kedden.
A film amerikai premierje november 12-én lesz a Los Angeles-i AFI Fest-en, ezt követően a Testről és lélekről - első magyar alkotásként - februártól lesz látható a Netflix hálózatában. A Filmalap támogatással készült dráma versenyben van az Európai Filmdíjakért és Magyarország hivatalos nevezettjeként a legjobb idegennyelvű fim Oscar-díjáért is. November 16-án a Golden Globe díjazottakról döntő szervezet, a Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítók szövetsége (HFPA) tagjainak rendeznek vetítést Los Angeles-ben.
A 18 év után új nagyjátékfilmmel visszatérő Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása februárban elnyerte a Berlinale fődíját, az Arany Medvét, valamint a filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) rangos díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is. A magyar filmek közül elsőként júniusban elhozta a Sydneyi Filmfesztivál fődíját is.
A világon először rendez Zsolnay-aukciót a Virág Judit Galéria november 20-án a Budapest Kongresszusi Központban, ahol a századelő piacvezető kerámiaüzemének kiemelkedő műtárgyait kínálják az érdeklődőknek.
A magyar és nemzetközi műkereskedelem számára is kivételes eseményen egyetlen gyűjtemény 57 darab tárgyát árverezik el. A kollekció historikus anyagában megtalálhatóak a manufaktúra legfontosabb művészeinek a kerámiái: Klein Ármin, Zsolnay Teréz és Júlia, illetve Sikorski Tádé darabjai.
Az aukciós anyag a gyár kollekcióiból számos sorozatot is felvonultat, többek között az Arab-, a Wanda- és a Mályva-sorozat tárgyait is. A tételek között egészen kivételes darabok is szerepelnek. A szecessziós kollekció egyik legszebb darabja a Táncoló nőalakokból formált kancsó. Ezt Mack Lajos készítette Apáti Abt Sándorral közösen: a szakemberek szerint ez az egyik legszebb, színekkel kidolgozott variációja a tárgynak. Az 1903-ra datált kancsó kikiáltási ára 1 millió forint.
- Új stúdióalbummal (Bori X) és nagykoncerttel (november 17., Akvárium Klub) ünnepli tizedik születésnapját a Péterfy Bori & Love Band. Péterfy Bori énekesnő és Tövisházi Ambrus zenekarvezető a friss anyagról és a popcsapat eddigi útjáról is beszélt.
"Amikor előző lemezünk, a tavaly kiadott Szédülés készült, rengeteg ötletünk maradt kidolgozatlanul. Az akkori munkához nagy lökést adott a zenekarhoz 2014 végén csatlakozott két új tag, Nagy István és Gáspár Gergely, termékeny időszakot éltünk meg" - idézte fel a hétfőn megjelent új album előzményeit Péterfy Bori.
Mint kifejtette, amíg a Szédülésen meglehetősen súlyos témákat feszegettek és ezt a zene is tükrözte, a digitális platformokon elérhető Bori X jóval slágeresebb lett.